kulthírek

  • .
  • 2008. szeptember 11.

Trafik

ISZKA AZ OSCARÉRT Magyarország az Iszka utazását nevezi a legjobb idegen nyelvű film 2009-es Oscar-díjáért folyó versenybe Bollók Csaba műve a 2007-es Magyar Filmszemlén elnyert legjobb szerzői film díja óta számos nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel A DELTA EURÓPÁÉRT A Cannes-ban Fipresci-díjat nyert Delta képviseli Magyarországot az idei Európai Filmdíjért zajló versenyben, melynek 44-es mezőnyét nemrég hozta nyilvánosságra az Európai Filmakadémia Mundruczó Kornél műve jelenleg a Torontói Filmfesztiválon szerepel, s a napokban mutatják be a hazai mozik HEART KONTRA PALIN A Heart együttes tagjai tiltakoznak, amiért Sarah Palin színrelépésekor az ő 1977-es slágerüket, a Barracudát játszották be a republikánus pártkonvención (a zeneválasztás oka: az alelnökjelölt beceneve Sarah Barracuda volt a középiskolás kosárcsapatban) Ann és Nancy Wilson, a Heart két énekese azt kéri, tekintsenek el a szám további használatától, mert úgysem járulnának hozzá A McCain-kampánystáb azonban beszerezte a szükséges engedélyeket, és jogdíjat is fizet - a dal egyik társszerzője, Roger Fisher gitáros erre kijelentette: a jogdíjbevételt a demokrata párti Obama-kampány támogatására fordítja majd ALTER SZÍNHÁZAK DEBRECENBEN Tizennegyedszer rendezik meg az Alternatív Színházi Szemlét, de ezúttal első ízben Debrecenben: a szeptember 12-16 közötti fesztivál versenyprogramját Árvai György válogatta, de ezenkívül számos társrendezvény (koncert, utcaszínházi előadás, szakmai fórum) egészíti ki a műsort Részletek az aszszeu honlapon GYÁSZ 83 éves korában elhunyt Németh G Béla irodalomtörténész, a 19-20 századi magyar irodalom - többek között Péterfy Jenő, József Attila, Babits, Pilinszky - és a német romantika egyik legjelentősebb kutatója, művelődés- és kritikatörténeti tanulmányok szerzője (Nekrológunk a 40 oldalon) ÁLL AZ OBELISZK Az etiópiai Aksumban ünnepélyesen felavatták azt az 1700 éves obeliszket, melyet 1937-ben Mussolini megszálló csapatai raboltak el, s Olaszország három évvel ezelőtt adott vissza A 24 méter magas, 160 tonna súlyú gránitoszlop kb ezer éve, valószínűleg földrengés következtében ledőlt, s öt darabban feküdt a földön, amikor az olaszok rátették a kezüket Hajóval Nápolyba szállították, majd acélrúd merevítéssel összeállították, s Róma centrumában, a fasiszta kormány gyarmatügyi minisztériumának épülete előtt helyezték el, ahová idővel az ENSZ élelmezési szervezete, a FAO költözött Az 1947-es békeszerződés értelmében vissza kellett volna szolgáltatni, de erről csak 2004-ben tudott megállapodni a két ország Ezután három darabba vágták az obeliszket, és Antonov 124-es orosz repülőgépekkel Etiópiába szállították őket (csak egyetlen másik típus bírta volna még el a hatalmas darabokat, az amerikai Lockheed C-5 Galaxy azonban éppen Irakban szolgált) Az obeliszk szét- és összeszerelésének munkálatát Giorgio Croci, a római La Sapienza egyetem restaurátor szakértője irányította, akit most hatalmas tisztelet övez Etiópiában Az Aksumi Királyság a Kr e 5 és a Kr u 10 sz között a mai Etiópia, Eritrea, Szomália, Szudán és Jemen területére terjedt ki Az etióp fővárostól, Addisz-Abebától 570 km-re északra fekvő Aksum 1980 óta az UNESCO világörökségének része, a 10 millió dollárba került helyreállítási projektet is a szervezet felügyelte Itt, mint a képen látszik, több (kb száz) kisebb-nagyobb hasonló sztélé áll MARX, LENIN, PAUER Mint arról korábban hírt adtunk (Narancs, június 26), fiatal művészek a Modern Marx Ideiglenes Múzeumává alakították át a nyári hónapokra Chemnitz (a DDR-ben: Karl-Marx-Stadt) monumentális Marx-emlékművét: lépcsőrendszerrel vették körbe, s ezáltal korábban nem ismert nézőpontokat kínáltak fel a kíváncsi szemek számára Az augusztus végéig tartó projekt slusszpoénjával Pauer Gyula szolgált, aki most három dimenzióban is megvalósíthatta 1971-es koncept alkotását: a szovjet Lev Korbel bronzszobrának elkészültéről tudósító, képünkön látható korabeli fotón a mostani esti felvételhez hasonló módon maszkkal takarta le Marx torzonborz haját és szakállát, s így előhívta mögüle Lenin arcát Művét legutóbb 2005-ös retrospektív kiállításán lehetett látni a Műcsarnokban (és folyamatosan, oda-vissza változó formájában a pauergyulahu honlapon) A chemnitzi Pszeudo emlékmű - Two in One egyúttal látványos felütése Pauer Gyula Pseudo in Berlin című kiállításának, mely szeptember 26-án nyílik az ottani Collegium Hungaricum Moholy-Nagy Galériájában, s szintén lesz köztéri kiterjedése is VELENCE NYERTESEI A különleges filmnyelvet és hang-kép használatot elismerő oklevelet nyert Vacsora című amerikai-magyar rövidfilmjével a 65 Velencei Filmfesztiválon a Kaliforniában élő Karchi (ejtsd: Karcsi) Perlmann De persze nem ez, hanem az Arany Oroszlán átadása volt a díjkiosztó gálaest legnagyobb érdeklődéssel várt momentuma: ezt pedig az amerikai Darren Aronofsky vehette át The Wrestler című alkotásáért, melynek címszerepében az 51 éves Mickey Rourke nyújtott nagyot öregedő birkózóként Mégsem ő kapta a legjobb alakítás díját, hanem az olasz Silvio Orlando (Pupi Avati: Il papa di Giovanna), a legjobb színésznő díját pedig a francia Dominique Blanc (Patrick Mario Bernard, Pierre Trividic: L'autre) A legjobb rendező Ezüst Oroszlánját az orosz ifj Alekszej German nyerte Bumazsnij szoldat (Papírkatona) című filmjéért, a zsűri különdíját pedig Haile Gerima az etióp-francia-német produkcióban készült Teza elismeréseként Életművéért a német Werner Schroeter és az olasz Ermanno Olmi kapott díjat . .

Figyelmébe ajánljuk