tévésmaci - A sül ürül

  • .
  • 2008. május 8.

Trafik

A kitüntetés, amit Sztupa és Troché a nápolyi kaland után átvett, mert végül csak átvették, nem olyan volt, mint bármelyik díj vagy plecsni, amit ismerünk.
Nem nyilvános helyen adták át, nem viselt senki frakkot vagy zsakettet, nem voltak pincérek, nem volt jelen a sajtó, nem ragyogtak csillárok. Egy hátsó szoba volt a folyosó végén, s nem egy olaszt a franciával anyanyelvi szinten váltogató galambősz úriember, hanem egy zsíros hajú, szemüveges, konfekciózakót, kicsit fényesre vasalt nadrágot viselő hivatalnokféle adta át, nevetséges angolsággal. Persze így is sokkal többet ért, mint akár a Nobel-díj, legalábbis bizonyos - szintúgy láthatatlan - körök szemében (ők persze rögtön tudomást szereztek róla, noha nem hozta semmiféle közlöny). Ráadásul nemcsak elverni lehetett (annyit nem is lehet), hanem felbecsülhetetlen jogosítványokkal, illetve a hírnév jótékony hiányával járt. Elmentükben nem búcsúzott tőlük senki, Sztupa csak vihogott, mondhatjuk nyugodtan, hogy idegesen. Troché pedig fújta a magáét a bajsza alá, nehogy azt higgyék, hogy ezzel megvettek, ez is csak azért van, hogy zavartalanul tehessük azt, amit mondanak, hogy még inkább a markukban tartsanak, de abból nem esznek. Mindketten tudták viszont, hogy most egy ideig nyugtuk lesz. Nem is kellett sokáig gondolkodniuk, hogy mihez kezdjenek. Kimentek Csepelre. Mi meg tévézni.

Pénteken (május 9-én) este az m2-n tíz órakor Fatih Akin Fallal szemben című 2004-es német-török filmje a németországi alacsony rendű török néposztályok problémás egyedeinek vergődését ábrázolja, sokak szerint művészi eszközökkel. Erre mondja valaki, hogy győzelemnapi műsor!

Szombaton a vombatom és a többi lúzer származású ismerősöm nyilván felkerekedik, hogy távoli arborétumokba látogassanak, mert valamikor május közepén esedékes a rododendronok virágzása, amit szerintük jó nézni. De te meg én tudjuk, mit kell nézni, s ha nem sajnáltuk a lóvét az HBO-ra, örülhetünk is, hiszen 21.55-kor Főfőnök: az Akinnál is véleményesebb Lars von Tier próbálkozik a vicceskedéssel. Aki(n) úgy döntött, hogy ezen a héten csak m2-t néz, kap egy négyest (tegye fel a kezét, aki tudja, mi kell az ötösért), viszont kénytelen elszenvedni 22.30-kor a New York-i történeteket, mely szkeccsfilmnek már a rendezői névsora is maga a közhely: Woody Allen, Francis Ford Coppola és Martin Scorsese. Ennél cikibb csak az utóbbi közelesen pesti mozikba kerülő Rolling Stones-filmje lehet.

Vasárnap reggel ki választja inkább az alvást az MGM helyett? 7.40-kor Tom Sawyer (1973); 9.20-kor Hegedűs a háztetőn (1971). Minden rossz reggelre lehet ráadás, hiszen este kilenckor tovább tombolnak az egészen borzalmas hetvenes évek, a Filmmúzeumon a Limonádé Joe-val a kollektív humántéboly következtében híressé lett Oldrich Lipsky lapos baromsága valami százszor kínos amerikai comicsból, a Nick Carter, a szuperdetektív (van benne húsevő növény meg Prága). Ám aztán az m1-en éjjel 23.25-től Sydney Pollack 1972-es és Robert Redford-os westernjének, a Jeremiah Johnsonnak a fényében végérvényesen rádöbbenhetünk, hogy mennyire igazuk volt a komcsiknak, amikor aszonták, hogy a múltat jobb végképp eltörölni.

Hétfőn a hatvanas évekkel borogatjuk magunkat az m1-en, tán csak nem pinkezsd lesz? Ezt még ellenőriznem kell. Az azonban biztos, hogy 16.30-kor kezdődik A Hamis Izabella (magy., 1968). 19.55-kor pedig a Hogyan kell egymilliót lopni (am., 1966), rendezte William Wyler, aki alighanem meghalhatott vagy születésnapja van, mert rögtön utána lenyomják ugyanitt az Életünk legszebb éveit is, de az legalább 1945-ben készült. Én persze úgy maradtam, ahogy vasárnap hagytak, és 13.05-kor megnéztem a Grease-t (1978). Grízes volt?

Kedden elmegyek a francba.

Szerdán háromkor jövök meg délután a Filmmúzeumra. Eltalálták, Toto diabolicus. Már tök csütörtök 0.30-kor az m1-en Az erőszak vége (Wenders jóval azután csinálta, hogy bemondta a nevezett napot). És még inkább az a 0.45-kor kezdődő A sakál napja (1973, brrr), aki ugye a döntő pillanatban durrant mellé a tv2-n. Így aztán logikus, hogy az igazi csütörtök valójában péntek: 1.05-kor megismerkedhetünk végre a nagyszerű komikuspárossal, aminek az első fele Tarantino kedvence, Cheech és Chong - Újra bevetésen (tv2). Jobb volt nélkülük.

Még jobb volt tévé nélkül. Pláne jobb lesz!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.