tévésmaci - Ebek és tűzliliomok

Ha ki kéne emelni egyvalamit, megértetni, illusztrálni, hogy mit is ettünk rajta, miért szerettük annyira, akkor nem lenne túl nehéz dolgunk. Hát, a mosolyát.

A mosolyáért bármikor meg/oda lehetett veszni. Bár egy szép mosolyért nekünk sem kellett világgá menni, vagy elhagyni a várost, de az övé kicsit más volt. Nem folytatom, sokkal többről van szó, mint egy igéző mosoly, s ha bizonyos szarkalábak dekadens báját emlegetjük, akkor is találtunk valami összetéveszthetetlent, meg a temperamentuma sem volt éppen kispályás. De ezek is csak a részletek. Annie Girardot teljes valójában mutatott a hetvenes években, de még a nyolcvanas évek első felében is olyasvalamit a nőiségről, amit egészen egyszerűen tőle tudtunk meg, mert innen nézve elképzelni sem lehetett. Szabadságot, lendületet, életet. A Nem zörög a haraszt (1973) egy középfajú francia politikai thriller volt, vastag erotikus kontúrokkal. Egy csalárdul bemocskolt asszonyt játszott benne, aki körül egyre fogy a levegő, lassan a legközelebbi embereinek a bizalma is meginog, lassan az utolsó esélye is elszáll ártatlansága bizonyítására, de fel sem merül, hogy feladja. Egyenesen jár, belenéz mindenkinek a szemébe, ha fél is, nem mutatja senkinek. S amikor már semerre sincsen kiút, amikor csak a szakadékot lehet választani (Mindenkinek a maga keresztje, 1977), akkor is helyén van a szíve. És milyen jó volt nevetni is vele. Egyáltalán, micsoda nő volt! (1931-2011)

Műsorismertetés következik.

Szombaton (5-én) helyes lesz korán felébredni, mert a Dunán 9.20-től vetített Fülemüle című 1979-es szovjet mesefilmből megtudható - nos, Andersen nyomán -, hogy a cárgyerek élete sem fenékig tejfel. Eltelik egy fél nap, 12 óra, s ugyanez a csatorna Victor Laszlo csodálatos megmenekülésétől lesz hangos, s szerintem a Casablanca véget is ér este kilencig, amikor meg Tim Robbins menekülése kerül terítékre az egyesen. A remény rabjait minden ismerősöm szereti. Még az is jó benne, hogy biztosan nem lesz vége 22.55-ig, amikor a Filmmúzeum belecsap Brian De Palma korai epigonizmusába - az 1980-as Gyilkossághoz öltözve Michael Cainnel a főszerepben valamiféle Hitchcock-hommage akart tán lenni.

Vasárnap a Story Tv este nyolckor egy Copperfield Dávid-feldolgozás első felével jön, s aki egy óráig kibírja, mehet a film+-ra, megnézni a többszörösen bevált retrókrimit (Szigorúan bizalmas). Ezt sem kell azonban tovább húzni egy óránál, tízkor óvatosan felállunk, hogy hozunk be egy kis maradék töltött lovat, s öt perc múlva már zúgathatjuk is az AXN-en az Erin Brockovich - Zűrös természet című igazságkereső mozit, régi kedvencünkkel, Albert Finney-vel (kedves nézőink Julia Robertsben gyönyörködhetnek). S jó magatartásunk gyümölcse sem marad el, hisz ezt már csak fél óráig kell nézni, mire a Dunán elkezdődik a "keserédes" (de bírom ezt a szót) norvég nyál, az O'Horten - amit, ha jól meggondolom, nem kell egy percig sem nézni. Ugyanakkor tanácsos háromnegyed egyig fennmaradni, mert a Filmmúzeumon ekkor lesz a hét egyetlen előre tervezett Annie Girardot-filmje. A Sokkos kezelés című krimi egy furcsa szépségfarmról szól, melyben első nagy sikerének (Rocco és fivérei) partnerével, Alain Delonnal látható ismét a művésznő.

Hétfőre a központi bizottság adásszünetet rendelt.

Kedden nőnap! Megyünk a Filmmúzeumra. Este kilenckor A város hercege, éjfél előtt pedig a Gazdag Gyula-féle Elveszett illúziók.

Szerdán nem találtunk olyan filmet, amit ajánlhatnánk. A hiba feltehetően a mi készülékünkben van.

Csütörtökön már kora délután megpróbáljuk enyhíteni a tegnap szerzett vad elvonási tüneteket, maradván a kedden beállított Filmmúzeumon, ahol három előtt már kezdődik a Megölni való lány, Juraj Herz 1975-ös krimije, a főszerepben Dagmar Veskrnovával, akit később Dagmar Havlovának hívtak. Utána La strada. Este háromnegyed tizenegykor Klute, 1971-es krimi Jane Fondával és Donald Sutherlanddel. És ha ezt is kibírjuk, 0.55-től meghalhatunk Törőcsik Marival a Hosszú alkonyban.

Aztán csak módjával tévézzenek!