tévésmaci - Édes keselyű

Amikor Sztupa és Troché megálltak a gyár falánál, jó, ha minden második lámpa világított. A köd és a kora esti sötét, mint két egymásra terített, de azonos helyeken lyukas takaró borult rájuk, hideg volt, mind a ketten fáztak, Sztupa dohányzott is.

Vártak egy darabig, nem beszéltek. Mintha valami döntő jelentősége lenne a neszeknek. A neszeknek, amik inkább zajok voltak, mintha valami fensőbb akarat éppen mérné a lakosság zajtűrő képességét: odabent a gyár zakatolt, egy utcával arrébb dübögött a tömegközlekedés, csikorogva fékeztek a buszok, csikorogva kanyarodott a villamos, az egyik vaksi lámpa alatt a kocsmából tódult ki az óbégatás. Az emberek jól tűrték, az utca végén látszott, hogy sietnek - még csak délután öt volt -, a férfiak a munkából elfele, az asszonyok tán a közértbe befele iparkodtak, evvel-avval kiegészíteni a vacsorát. Nem történt semmi különös, akárha az emberek ott sem lettek volna. Ha nem fáznak, ha nincs a köd, talán észre sem veszik magukat. Sztupa és Troché persze tudták, mit akarnak: érzékeiket nagyon is kihegyezték, megfeszültek, mint akik a köd cseppecskéit számlálják, s megkülönböztetik egymástól a tengernyi zajokat. Mint két précektoros raktáros, akinek figyelmét az utolsó morzsa sem kerüli el a leltárkor. Sztupát csupán a dohányzás tartotta vissza attól, hogy elővegyen egy kis noteszt, meg a belső zsebében épp mellette lapuló ceruzacsonkot.

Egy pillanatra figyeljünk mi is a zajokra, aztán úgyis elborít bennünket a televíziós környezetszennyezés.

Pénteken (22-én) hosszú futásodra mindig számíthatunk, Natasha: egy manekenből lett színésznő cifra esete és különös kalandjai a marslakóval, mozgóképes dzsankfúd létére nagyralátó elképzelésekkel arra nézvést, hogy egy horrorisztikus sci-fi bármit is elárulhat az emberi élet nagy dolgairól. Mindazonáltal a ViaSat3-on 22.30-kor kezdődő film, A lény távolról sem egy Solaris, de elég jó nézni benne, amikor Natasha Henstridge nekilódul a futásnak. Szőkék és marslakók persze már fél órája máshol is kavargatják köztudatunk felségvizeit, tíztől Marslakó a mostohám a FEM3-on. Máma a Duna Tv bizonyítja (23.15-től) a régi igazságot, hogy ti. a tévé hazudik: a bestsellerből filmre applikált 1973-as Pillangó (a margitszigeti kertmozi egykori rekordere) ugyanis azt állítja, hogy meg lehet szökni - önök ne áltassák magukat!

Szombat délután a tv2 (16.10-től) felidéz egy távolról sem szűkkeblű kísérletet a köpenyes-kardozós műnem ezredfordulós feltámasztására: nos, A vasálarcos igazi sztárparádé. Este a szokásos ünnepi műsorszámok közül Makk Károly egyik ügyesebb darabja - az Egymásra nézve, 21.05-től a Dunán - érdemel említést, legalább persze a két szépséges lengyel színésznő miatt. Volt a Filmmúzeumon hét után A Pál utcai fiúk, és lesz 0.45-kor a Zsaru. Az előbbiről önök is tudnak mindent, az utóbbiról meg mi mondtunk már el mindent.

Vasárnap a meglepően széles rajongói körrel (fiatalság, bolondság) bíró Stanley Kubrick A dicsőség ösvényei című dolgozata tűnik fel: az MGM adja délután háromnegyed ötkor.

Hétfőn beszéljünk végre komolyan. Este kilenckor a Filmmúzeum levetíti A határozat című 1972-es magyar dokumentumfilmet. Ember Judit és Gazdag Gyula filmje talán azoknak is érdekes lehet, akiknek a felcsúti téeszelnök emlegetéséről egészen más jut az eszébe máma, mint az a szép lehetőség, hogy beható ismereteket szerezzünk arról, hol és hogyan is éltünk mi itt nem is olyan régen.

Kedden nincs jó műsor.

Szerdán Kazinczy Ferenc 251. születésnapja alkalmából a Filmmúzeum 18.15-kor ajándékként műsorára tűzi az ünnepelt kedvenc filmjét, az Országútont Fellini Fréditől, melyben itt van, megjött Zampano, és Gelsomina is püföl egy nagydobot.

Csütörtökön, ha éjfélt üt az óra, alig marad fél órájuk arra, hogy összeüssenek valamit, mert a Cinemaxon 0.25-kor kezdődik a Madarak c. film Hitchcock Frédi tollából, melyben a rendező Bodega Bayre kalauzolja a nézőit, s ott megeteti őket a felindult szárnyasokkal. Hát, így tévézzenek: a végén madarak lakmároznak szerveikből.