tévésmaci - Sünök a síneken

  • .
  • 2007. március 29.

Trafik

Aki Kaurismäki finn filmrendező valamikor a kilencvenes évek elején Budapesten járt. Nem akarok nagyot mondani, de konkrétan a Szindbád moziban rendeztek neki retrospekciót, biztosramenészeti alapon, nyilván, mert ott húsz ember is tömegnek látszik.

Aki Kaurismäki finn filmrendező valamikor a kilencvenes évek elején Budapesten járt. Nem akarok nagyot mondani, de konkrétan a Szindbád moziban rendeztek neki retrospekciót, biztosramenészeti alapon, nyilván, mert ott húsz ember is tömegnek látszik. Az északi férfi csak amúgy bőrdzsekiben (látványosan tarvisiói prt-a-porter) akrobatikázott egy kétdecis műanyag pohárnyi híres magyar gyomorkeserűvel az előtérben, amikor odabent már a nagyságáról szólt a bevezető. Nem kellett különösebb jóstehetség hozzá, hogy elképzeljük: ő soha nem azért menni majd Amerika, mert már nagyon várják tőle a Gladiátort. Inkább úgy nézett ki, hogy ez a figura mindig ugyanaz marad. És ugyanazt a formát is hozza. Hogy ez majd mind tökéletesebb lesz - ja, erre is gondolhatott, aki akart. Nincs ezen mit szépíteni, kedvencünk egy lúzer, a lúzereknek a lúzerekről, a leningrádi cowboyokról a pestieknek. Már a következő teli pohár volt nála, amikor besétált a vetítőbe, ahol valaki tájékozottan Jim Jarmusch hatásáról kérdezte, hogy mesterének tekinti-e. A válasz: nem, Jarmusch tekinthet engem mesterének, úgy tudom, tekint is. Föl is tűnt párszor (nekem csak szkeccselésnek látszik) Jarmusch környékén, viszont a Szindbád tájékán azóta se láttam. Akkori fölszólalása is azt tette nyilvánvalóvá, hogy nem viszi sokra, mindig megmarad bokraink közt, magam még a cannes-i pálmát, a megkerülhetetlen európai filmdíjjelöléseket is túlzásnak találom, hagyni kéne, mint Fassbindert.

Mert ha van a világ filmcsinálásában még valaki nagyon érdekes, az csak ő, csak ő, Aki Kaurismäki. E voltaképpen szélsőséges állítás akkor is megáll, ha nem kötünk bele abba a másikba, mely szerint aki egy filmjét látta, az már látta az összeset - ilyeneket hordott össze anno a helybeli lágyszívű kritikus A múlt nélküli ember kapcsán. Hogy oda ne rohanjak, a skribler közelről látja a nagy embert és meghatódik (persze magától). Mindazonáltal - és ez dicséretére legyen mondva - ha hangtompítóval is, de csak meglengette öklének hervadt buzogányát a végin, hogy ti. aki egy Akit látott, látta mindet. Ezért én speciel tévét biztos nem vennék, noha az (a királyi, naná éjjel egy előtt 10 perccel) jövő szerdán lenyomja.

Pénteken (30-án) azonban ennél öt perccel később a tv2-n A majom álarcával leszünk kénytelenek beérni. Hú, valami sűrű krimi 2000-ből, eltűnt diáklány, aberrált (pláne szexuálisan) tanárnő és egy magyar (Marton Csokas), hogy ebből mi lesz? Nekem kábé tizenegytől alvás, alighanem.

Szombaton korán, a sakállal kelünk (9.00; NGC; A sakál napja - én nem túlzottan számítanék James Foxra, hisz az róka). A leguánom jól van. Este az m1-en nyolc tízkor John Ford híres westernje, a Rio Grande Tarzanné Margitkával. Fél tizenegykor ugyanitt Öt könnyű darab Jack Nicholsonnal. Aszongya 1950+1970, az annyi mint: valahol a filmpiacon megint végkiárusítás volt. Nem mintha a jó nevű Jean-Paul Rappeneau 1995-ös kosztümös kútmérgezése, a Huszár a tetőn Juliette Binoche-sal és Olivier Martinezzel nem lenne bőven az öregapám mozija (Duna; 21.55). Ámde akkor utána, éjfélkor ugyanitt A legendás Nina Simone - két hete csevegtünk a Bérgyilkosnőről, na, abban volt a művésznő a hősnő kedvence, mert az ilyen kúl akart nagyon lenni.

Vasárnap a bolondok napja, az m1-en még egy John Wayne (aszszem, ingyen adhatták a dolgait; a másik ugye a Rio Izé volt), 21.35-kor Iwo Jima fövenye (lecsatlakozva másfelől korunk Clint Eastwoodjához; méghogy korunk? az őskor!). A Coen testvéreket sokan szeretik, mondjuk a szüleiket meg is értem: Hollywoodi lidércnyomás - most kell ennél őszintébb cím? Mindegy: Zone Europa; 16.10, és tv2; 23.20 - nagy napjuk van, annyi szent. Az első helyett inkább nézzék a Mágnás Miskát (m2; 16.00).

Hétfőn a miheztartás véget Baran (iráni, 2001) a Dunán, éjfél előtt tíz perccel.

Kedden este nyolckor szintén a Dunán: Isten hozta, őrnagy úr! Én simán kihagyom, kilenctől szintén simán Vészhelyzetet nézek.

Szerdán a mondott Akimaki.

Csütörtökön reggel kilenckor (m1) mit kezdjünk a négyrészes Huckleberry Finn kalandjaival, amikor Tom Sawyer odakint mázolja a kerítést? Délután fél háromkor a Dunán Daruvonulás a Hortobágyon!

Maguk is tegyenek így, darvadozzanak az ekrán előtt naphosszat vagy éjszakákon át - hamarabb meglátszik, mint gondolnák. Csak nézzenek rám!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.