tévésmaci - Sünök a síneken

  • .
  • 2007. március 29.

Trafik

Aki Kaurismäki finn filmrendező valamikor a kilencvenes évek elején Budapesten járt. Nem akarok nagyot mondani, de konkrétan a Szindbád moziban rendeztek neki retrospekciót, biztosramenészeti alapon, nyilván, mert ott húsz ember is tömegnek látszik.

Aki Kaurismäki finn filmrendező valamikor a kilencvenes évek elején Budapesten járt. Nem akarok nagyot mondani, de konkrétan a Szindbád moziban rendeztek neki retrospekciót, biztosramenészeti alapon, nyilván, mert ott húsz ember is tömegnek látszik. Az északi férfi csak amúgy bőrdzsekiben (látványosan tarvisiói prt-a-porter) akrobatikázott egy kétdecis műanyag pohárnyi híres magyar gyomorkeserűvel az előtérben, amikor odabent már a nagyságáról szólt a bevezető. Nem kellett különösebb jóstehetség hozzá, hogy elképzeljük: ő soha nem azért menni majd Amerika, mert már nagyon várják tőle a Gladiátort. Inkább úgy nézett ki, hogy ez a figura mindig ugyanaz marad. És ugyanazt a formát is hozza. Hogy ez majd mind tökéletesebb lesz - ja, erre is gondolhatott, aki akart. Nincs ezen mit szépíteni, kedvencünk egy lúzer, a lúzereknek a lúzerekről, a leningrádi cowboyokról a pestieknek. Már a következő teli pohár volt nála, amikor besétált a vetítőbe, ahol valaki tájékozottan Jim Jarmusch hatásáról kérdezte, hogy mesterének tekinti-e. A válasz: nem, Jarmusch tekinthet engem mesterének, úgy tudom, tekint is. Föl is tűnt párszor (nekem csak szkeccselésnek látszik) Jarmusch környékén, viszont a Szindbád tájékán azóta se láttam. Akkori fölszólalása is azt tette nyilvánvalóvá, hogy nem viszi sokra, mindig megmarad bokraink közt, magam még a cannes-i pálmát, a megkerülhetetlen európai filmdíjjelöléseket is túlzásnak találom, hagyni kéne, mint Fassbindert.

Mert ha van a világ filmcsinálásában még valaki nagyon érdekes, az csak ő, csak ő, Aki Kaurismäki. E voltaképpen szélsőséges állítás akkor is megáll, ha nem kötünk bele abba a másikba, mely szerint aki egy filmjét látta, az már látta az összeset - ilyeneket hordott össze anno a helybeli lágyszívű kritikus A múlt nélküli ember kapcsán. Hogy oda ne rohanjak, a skribler közelről látja a nagy embert és meghatódik (persze magától). Mindazonáltal - és ez dicséretére legyen mondva - ha hangtompítóval is, de csak meglengette öklének hervadt buzogányát a végin, hogy ti. aki egy Akit látott, látta mindet. Ezért én speciel tévét biztos nem vennék, noha az (a királyi, naná éjjel egy előtt 10 perccel) jövő szerdán lenyomja.

Pénteken (30-án) azonban ennél öt perccel később a tv2-n A majom álarcával leszünk kénytelenek beérni. Hú, valami sűrű krimi 2000-ből, eltűnt diáklány, aberrált (pláne szexuálisan) tanárnő és egy magyar (Marton Csokas), hogy ebből mi lesz? Nekem kábé tizenegytől alvás, alighanem.

Szombaton korán, a sakállal kelünk (9.00; NGC; A sakál napja - én nem túlzottan számítanék James Foxra, hisz az róka). A leguánom jól van. Este az m1-en nyolc tízkor John Ford híres westernje, a Rio Grande Tarzanné Margitkával. Fél tizenegykor ugyanitt Öt könnyű darab Jack Nicholsonnal. Aszongya 1950+1970, az annyi mint: valahol a filmpiacon megint végkiárusítás volt. Nem mintha a jó nevű Jean-Paul Rappeneau 1995-ös kosztümös kútmérgezése, a Huszár a tetőn Juliette Binoche-sal és Olivier Martinezzel nem lenne bőven az öregapám mozija (Duna; 21.55). Ámde akkor utána, éjfélkor ugyanitt A legendás Nina Simone - két hete csevegtünk a Bérgyilkosnőről, na, abban volt a művésznő a hősnő kedvence, mert az ilyen kúl akart nagyon lenni.

Vasárnap a bolondok napja, az m1-en még egy John Wayne (aszszem, ingyen adhatták a dolgait; a másik ugye a Rio Izé volt), 21.35-kor Iwo Jima fövenye (lecsatlakozva másfelől korunk Clint Eastwoodjához; méghogy korunk? az őskor!). A Coen testvéreket sokan szeretik, mondjuk a szüleiket meg is értem: Hollywoodi lidércnyomás - most kell ennél őszintébb cím? Mindegy: Zone Europa; 16.10, és tv2; 23.20 - nagy napjuk van, annyi szent. Az első helyett inkább nézzék a Mágnás Miskát (m2; 16.00).

Hétfőn a miheztartás véget Baran (iráni, 2001) a Dunán, éjfél előtt tíz perccel.

Kedden este nyolckor szintén a Dunán: Isten hozta, őrnagy úr! Én simán kihagyom, kilenctől szintén simán Vészhelyzetet nézek.

Szerdán a mondott Akimaki.

Csütörtökön reggel kilenckor (m1) mit kezdjünk a négyrészes Huckleberry Finn kalandjaival, amikor Tom Sawyer odakint mázolja a kerítést? Délután fél háromkor a Dunán Daruvonulás a Hortobágyon!

Maguk is tegyenek így, darvadozzanak az ekrán előtt naphosszat vagy éjszakákon át - hamarabb meglátszik, mint gondolnák. Csak nézzenek rám!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.