A tény, hogy Heves megye két legnagyobb települése csak fél seggel foglalta el a helyét az ország vasúti térképén, mindig is izgalmas népi okfejtések és legendák táptalajául szolgált. Egert ugyanis Füzesabony, Gyöngyös városát pedig Vámosgyörk köti össze a nagyvilággal, legalábbis a vasúti közlekedés szempontjából. A Gyöngyöst elkerülõ fõvonal eredettörténete egy nevezetes kártyapartira megy vissza, melynek során (a néphit szerint) Visontai Kovách László, a gyöngyöspatai kerület országgyû-lési képviselõje elnyerte Tisza Kálmántól a fõvonalat. Visontai Kovách, akinek a birtokai Vámosgyörkön feküdtek, szoros barátságot ápolt a késõbbi minszterelnök Tiszával, aki ez idõ tájt, a kiegyezést követõen az Északkeleti Vasút vezetõségi tagja volt: egy alakulatban szolgáltak 1848-49-ben, és késõbb is közös politikai platformot foglaltak el. S noha írásos dokumentumok nyilvánvalóan nem maradtak fenn mindarról, ami a közös ultipartik során elhangzott (ezekben a kártyacsatákban egyébként Tisza és Visontai Kovách mellett Jókai Mór is állandó partner volt), tény, hogy 1868-69-ben már ki van ugyan tûzve a gyöngyösi nyomvonal, adott az indóház helye, és megkezdõdnek a kisajátítások, ám 1870-ben mégis Vámosgyörkön adják át a fõvonal új állomását. A gyöngyösi szárnyvonal megépítésére az ügy nyomán kirobbant sajtóbotrányt követõen került sor. Érdekes adalék: az abszolutizmus éveiben föl sem merült, hogy a fõvonalak ne a legfontosabb települések érintésével húzódjanak, a kiegyezést követõen viszont egyre-másra jöttek létre a jellegzetesen "görbe" vasútvonalak, jókora kitérõkkel a befolyásosabb politikusok, arisztokraták birtokai felé.
És Kádár János még csak jó negyven év múlva született meg.
Bárhogy is volt, a szárnyvonal végiben búslakodó gyöngyösi MÁV-állomás sem építészetileg, sem atmoszféráját tekintve nem emelkedik ki a hazai mezõnybõl. Mindez azonban akár dicséretként is felfogható.
Se átmenõ forgalom,
se kocsma, se gyanús külsejû éjszakázó utasközönség. Az utolsó személyvonat este tíz körül fut ki, a korai záróra pedig diszkrét és csöndes jelleget kölcsönöz a helynek. Az állomás személyzete segítõkész és barátságos, a jegyelõvétel dolgában holtidõben érkezõ utas számára kinyitja a pénztár-fülkét, s a telefont sem teszi félre. A környéket mégis valamiféle mélyreható spleen lengi be, a megkésettség por- és akácillata. A magyar vidéki városok állomáskomplexumai jellemzõen eklektikus és szecessziós, a késõbbiek folyamán pedig derekasan lerohasztott létesítmények, melyek az egykorvolt nagyságot a rom formájában ér-zékeltetik. A Gyöngyösre érkezõ utas ellenben úgy érezheti, hogy valóban kisvárosba jutott, ráadásul annak is a szélére, ahonnan még egy darabot battyoghat a belváros irányába.
A tapasztaltabb utazók azon-ban tisztában vannak azzal, hogy a battyogás nem hiábavaló tevékenység, hanem egyedülálló és mással nem helyettesíthetõ megismerési aktus. Bal kéz felõl kisvártatva föltûnik Kossuth Lajos rémületes szoboralakja, amint egy lépcsõsorra emelt, timpanonnal koronázott oszlopsor elõterében felállított oszlop tetejérõl (!) indul épp a túloldali kisvasút irányába. Igaza van Lajosnak: míg a kisebbségi komplexussal megpatkolt provincializmus hideglelõs terek kialakítását eredményezi, az épeszû és mûködni engedett lokalitás emberi léptékû és belakható tereket hoz létre. Az Állami Erdei Vasutak állomása, az egykori úttörõvasút a város egyik fontos csakraközpontja. Merészen elõreugró, háromszögû hármas homlokzata a habokat vidáman szelõ Titanic megsok-szorozott orrát idézi, szerencsére ezúttal az egzaltált Leonardo di Caprio nélkül. Az innen induló keskeny vágányú járatok sokak számára gyermekkoruk napfényes oldalát szimbolizálják, ennélfogva a gyöngyösi kisvasút számos magánmitológia közös vonatkoztatási pontját képezi. A vidám nyári napokon a virágzó dombok között zakatoló, színesre festett, nyitott fapados a vonatutazás mûfajának legszebb lehetõségeit bontja ki, s noha nem hosszú az út Mátra-füredig, stabil hangulati alapozást nyújt a kiránduló családok számára. Az egy helyben utazóknak pedig ott a várótermi büfé, gondosan lekanyarított kvázikerthelyiséggel, háttérben az egykori Orczy-kastély parkjával, egyszóval a stabil hangulati alapozás más irányú lehe-tõségeivel. Míg a park gyepén a szabadon engedett alibikutyák pajzánkodnak, az elfáradt gazdik sikeresen befoltozhatják a délután lassan süllyedõ Titanicján esett lékeket. S mire leszáll a nyári este, hogy ráhúzza éjfekete kotonját az ámuló világra, nyugtalan árnyakkal telik meg az Orczy park, a túlvégi kocsmák, a Pampuk-sarok és a kisvasút közt elhelyezkedõ Bermuda-háromszög, de ennek már nincs közvetlen köze a helyi vasútállomások természetrajzához.
Keresztesi József
(A vasúttörténeti információk forrása: Horváth László A gyöngyösi vasút története címû tanulmánya [Gyöngyösi Kalendárium, 1993], illetve a szerzõ személyes közlései, melyekért ezúton mondok köszönetet)
