Állomásról állomásra IV.: Reformkori tévedés (Cegléd)

Tranzit

Egy mezővároshoz képest már-már a monumentalitás határát súroló állomásépületről elsőre azt gondolhatnánk, hogy a Záhony-Debrecen-Szolnok-Budapest és a Szeged-Kecskemét-Budapest vonalak találkozási pontjának irányítása megfelelő kezekben és környezetben található. Az állomást bejárva azonban világosság gyúl: nincs egészen így, ráadásul a város rühelli a vasútállomását.

Egy mezõvároshoz képest már-már a monumentalitás határát súroló állomásépületrõl elsõre azt gondolhatnánk, hogy a Záhony-Debrecen-Szolnok-Budapest és a Szeged-Kecskemét-Budapest vonalak találkozási pontjának irányítása megfelelõ kezekben és környezetben található. Az állomást bejárva azonban világosság gyúl: nincs egészen így, ráadásul a város rühelli a vasútállomását.

Kora reggel, az állomásépület terrakotta téglafalai mögül jeges narancsként épp csak elõcsúszott a Nap. Éppen folyamatában szemlélhetõ a reggeli le-fel és átszállási csúcs, ami a ceglédi vasútállomás legfontosabb sportfogadási eseménye is. Épeszû ember ugyanis más magyarázatot nem talál arra, hogy a forgalomirányító mi más okból, mint fogadásból engedélyezné az elsõ vágányon balról álló mozdonynak az épület elõtt a jobbra tolatást akkor, amikor a korán keléstõl és a hidegtõl amúgy is lassú, félig süket és vak utasok a 3-4-5. vágányra érkezõ budapesti és szolnoki vonatok felé imbolyognak. Az utasszerencse vagy az ingázók rutinja teszi, de ma is megússza mindenki. Ha azonban a bemutatott navigációs gyakorlat egyszer majd egyéb, itt fellelhetõ rizikóval is társul, például a tolatás a hangosbemondó rendszer véletlenszerû, de egyáltalán nem ritka meghibásodásával kombinálódik, nem lesz elég, hogy az állomásfõnök irodájából egy ember futtában, a hõsidõket idézõen tölcsért csinál a kezébõl, és úgy kurjantja:

"Vigyázzanak a vágány mellett!"

A vasúttörténetben járatlanok számára valószínûleg fel sem merül, hogy Cegléd ideális választás volt-e az ország déli és keleti vonalainak csomóponti szerepére. Pedig a reformkor finisében, a hazai vasútépítési láz elsõ körében ez egyáltalán nem tûnt biztosnak. Zichy Ferenc, a Magyar Középponti Vasúttársaság vezetõjeként 1846-ban, kétévi egyezkedés után már azzal zsarolta a vasútügyben passzívnak mutatkozó várost, hogy az építés alatt álló vonalak összekötését nem Ceglédre, hanem a közeli, svábok lakta Bercelre viszi. Ami ráadásul "mûtani tekintet-ben kedvezõbb elõnyöket nyújt az összeköttetésre". A fellobbanó tanácsi dafke (és a legenda szerint a helyi barackpálinka) meggyõzte Zichyt, és a városházán nagy septiben (1847. május 5-én) megszülték a döntést: 60 hold földet ajánla-nak fel ingyenesen a vasútállomás megépítésére.

A mai állomásépületet

a századfordulón adták át, terve-zõje valószínûleg azért lett a MÁV fõépítésze, Pfaff Ferenc, mert általa szerették volna az állomást megfelelõ városi megbecsüléshez segíteni. Ennek megfelelõen Pfaff ceglédi munkája díszítettségben meghaladta mind a város, mind a kor vasúti mûtárgyainak átlagát - mindhiába.

A békebeli Monarchiát idézõ külsõ megítélésén ma már sokat ront a sínek felõli oldalra emelt, értékelhetetlen ereszkonstrukció, de nem használ az állomás oldalfalától a Szûcstelep felé ívelt csupa vas felüljáró sem. Az egykori 60 hektárt egyébként is kurtára fogyasztották a városrendezések. Az összhatáson tovább ront, hogy a város felõli bitumenezett parkoló foltjainak és kátyúinak tanúbizonysága szerint évtizedek óta csak a máshol megmaradt feleslegbõl jutott ide. A taxiállomást pedig egy kerékfelnibe hegesztett táblával jelzik.

A csarnokban a belsõ szemlélõdést eleinte az orrba vágó szag zavarja, ráadásul a kívülrõl rendezettnek és stílusosnak mondható falak odabent depressziósan dõlnek az utazóközönségre, hiába az elmaradhatatlan virágárus és az egymással konkuráló hírlaposok neonfényes színvilága.

Az "Alföld népének szerelmese és megörökítõje" (Tömörkény István) emléktábláján kívül az utóbbi években két márványlapka került a falakra. Az itt dolgozók szerint az ezért felelõs városvédõ és -szépítõ egyesület figyelme azonban csak az elhelyezésig terjedt, koszorúzni,

emlékezni nem jár ide senki

Ahogyan az 1928-ban készült és 1972 óta egy kis halomra állított, rozsda zabálta gõzöshöz se. A rajta lévõ kopottas tábla szerint "mûszaki emlékként" ide került géprõl ráadásul azt se tudják megmondani, hogy miért is került e kis halom tetejére. A kollektív tudat szerint "mindig itt volt".

Mindezeken túl egyetlen mûemlék jellegû termék köthetõ a ceglédi vasúthoz - a városban élõ Kovács László oktatótiszt története Berendi Tiborról. Arról az állomásfõnökrõl, akit a Moldova-könyvnek köszönhetõen az egész ország ismert a 70-es évek közepén. Kovács zöldfülûként Berendi keze alatt dolgozott Ferencvárosban.

Egy nap csörgött a telefon, Kováccsal pedig fõnöke palócos monológja tudatta, küldi a váltást, háromkor egyenruhában megjelenik vele a Kossuth téren.

A meghívás az új közlekedési minisztertõl, Pullai Árpádtól érkezett, aki hajókiránduláson akart ismerkedni a vasúttal. (Egyik elõdje, Bebrics Lajos éjjelente álruhában, Mátyás király sztahanovista alteregójaként járta az állomásokat.) Pullai meghívta a MÁV vezérigazgatóját, a szakszervezet vezetõjét, a rákosrendezõi fõnököt és szakszervezetist, valamint Berendit (és persze az õ szakszervezetisét - aki helyett a medvemodorú fõnök Kovácsot vitte). A hajó orrába mindenféle nyalánkságot, de fõleg pálinkát terítettek nagy tételben, és noha az indulással el is kezdõdött valami-féle diskurzus, Berendi néma maradt. Ráadásul - bár jó ivó hírében állt - semmihez nem nyúlt, hiába erõsködött a miniszter, hogy igyon már valamit az egészségére. Kovács, miután saját bevallása szerint "betrombitált" néhány italt, elég bátorságot érzett magában, hogy fõnöke viselkedését szóvá tegye. Berendi a mellette álló miniszter felé sem nézve ennyit mondott: "Bászod, Kovács, hogy ihatnék én? Hát ez nem is vasutas!"

Szabó M. István

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.