Állomásról állomásra VI.: Gaz csábító (Tatabánya)

  • Pollágh Péter
  • 2005. április 14.

Tranzit

Komárom-Esztergom megye hetvenötezer fős székhelye a helyi lapok tanúsága szerint virágzó város.

Komárom-Esztergom megye hetvenötezer fős székhelye a helyi lapok tanúsága szerint virágzó város. A döntéshozók vállvetve küzdenek a közjóért, szabadidejüket nem kímélve, nonstop tanácskoznak, összeülnek. Pörög az élet, lángol a horizont. Csak azt nem érti senki, miért nem pályázták meg az Európa Kulturális Fővárosa címet. Talán pont a központi vasúti pályaudvar miatt, mely jelenlegi helyén immár 15 éve éldegél. Szerencsére csöppet sem magányosan, hiszen szerves része a Konzum névre hallgató, 1988-ban épült kereskedelmi központnak.

Ha Sopotnik Zoltán, az ideiglenesen Tatabányán állomásozó író azt mondja: "Dobozpályaudvar", nekem mindig egy díszdoboz: az 1912-ben épült, majd a rendszerváltás váltólázában szívfájdalom nélkül eltakarított állomás jut eszembe. Bágyadt sárga aurája gyermekként mindig beszippantott. Emlékezni vélek "titkos" csigalépcsőjére, mely egy önmagát álmodó toronyba vezetett.

E régi épület mellett kis kockabüfé állt. A kamaszkori kedvenc: egy talponálló, hol a gőzölt kávéhoz tejpor és spatula járt. A poharat (klasszikus kádárista darab) üveghegyen túli üvegből fújták. A (mezítlábas) cigire gyufával (Volán Tefu) gyújtottam rá. Ha most kávézom arrafelé, bögrém alján furcsa, vastag anyag: nosztalgiasár marad.

A két pályaudvarban egy a közös. Mindkettő gaz csábító! Hiszen itt esett kísértésbe megannyi bohém: mikor is fel-felszállt a székesfőváros (vagy épp Bécs) felé tartó, mérsékelten sebes gőzösre, egyszer csak nem váltva már retúrjegyet. Nincs már itt Szabó István és Ladányi Andrea sem, egyáltalán: a kritikai értelmiség valamiért előbb-utóbb távozik innen. Talán azért, mert e képződmény mint város egész egyszerűen nem létezik. Sem esztétikai, sem építészeti értelemben, a transzcendenciáról nem is szólva. ("Tatabányát látni és meghalni!")

Pedig lehet sétálni

a 14 kilométer hosszú városban,

melyet jó két órába telik átszelni, busszal negyvenöt perc. Látványosság is van bőven. Nem csak az "útkereső magyar fiatalok" (Király B. Izabella emlékezetes definíciója) kedvelt találkahelyére, a turulmadárra gondolok, hanem a turisták által szintén gyakran megcsodált háromlábú zöld kígyóra. A csonka vasúti felüljáróra, melynek építése értelmes magyarázat nélkül szakadt félbe. Egyike ez a klasszikus (Vértes-) vidéki kudarctörténeteknek. Pedig e nagyszabású projekt azt szolgálta volna, hogy legyen végre Tatabányának is centruma! Azaz: híd köthesse össze Újvárost (az állítólagos cityt) a csendesebb Dózsakert városrésszel, létrehozva ezzel egy valódi(bb) belvárost. Ehelyett kígyónkból emlékmű lett: archaikus, bányavárosi torzó. (Mivel e megindító táj nem feltétlenül oknyomozó újságírásáról híres, a sztori a mai napig feldolgozásra vár. Bár ehhez nem lenne haszontalan módosítani a népszerű "csak röviden, szépen, senkit meg nem bántva" jelmondatot.)

Tatabánya az országban elsőként (az 1930-as években) villamosított Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon található, félúton Győr és Pest között. Mindentől ugyanannyira. Ugyanannyira, azaz ugyanolyan messze. A Keleti pályaudvar Intercityvel kicsit több mint ötven perc, gyorssal egy óra, személyvonattal pedig egy óra húsz perc. Rejtélyes okból az elmúlt tizenöt évben csupán öt-tíz percet rövidült a menetidő. De a permanens nosztalgia jegyében pont öt-tíz percet késnek a szerelvények - hiába gyorsítanak a hírhedt városrészt, Mésztelepet elérve.

A kerekes székesek egy lerobbant feljárón bejuthatnak ugyan az épületbe, jegyet is válthatnak, amennyiben felérik a pultot: ám a lépcsők miatt a vonatokhoz már sehogy sem jutnak le. A rámpák helyett viszont van digitális kijelző, jó pár kifőzde, több kínai és egyéb bolt,

szombatonként piac

A hivatalos (átlagosan gyilkos) restiben WC, ahhoz - markunkban három húszassal - pár méterrel odébb kell fáradnunk. A helyiség legnagyobb erénye a hangszóró, mely egész nap sorolja az induló és érkező vonatokat. Mégsem erről, hanem üvegfalairól híres. Beszélik a rossz nyelvek, hogy a régi szép időkben az egyik szerkesztőség egy kocsmában működött, külön telefonvonallal. Talán ezt a hagyományt őrzi itt a helyi intelligencia lokálpatriótább fele. Ugyanis néhány hírlapírót, nagyot álmodó tollforgatót, tájhű piktort (és egyéb, formákra kevésbé adó fontos embert) mindig találhatunk itt. Láthatjuk, miként próbálnak egyeztetni randevúkat, rögeszméket, fiktív számlákat és legutolsósorban: alanyt-állítmányt. A nagy üvegtáblákon keresztül csodálja is őket a nép; így áldozva az (utasellátó) kultúra oltárán.

"Érdeklődés hiányában a holnap elmarad" - krákogja éjszakánként a hangosbemondó, de mi mégsem hiszünk neki.

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).