A peronon többféle korszakból származó padok, csinos hulladékgyűjtők. A várócsarnokba vezető aluljáróra is csak az panaszkodhatna, aki még sohasem járt magyar vasútállomáson. Az átlagnál kevesebb graffiti, erős szolgáltatóipar - egyebek mellett egy "ponyvás antikváriumban" megtestesülve, ahol jutányos áron nemcsak Rejtőt és Chandlert, de Omega-lemezeket is kapni. Kicsit távolabb koszlott alumíniumvitrinben néhány rossz minőségű fénymásolat az állomás történelméről.
A Pest-Cegléd-Szolnok vonalat 1847. szeptember elsején avatták fel, az ünnepi beszédet Kossuth mondta, s a díszvendégek között volt Széchenyi. Ám kezdetben mintha átok ült volna rajta. Tetemes veszteséget termelt, mivel a tulajdonos Magyar Középponti Vasúti Társaság a költségvetés összeállításánál megfeledkezett a "felmerülő költségek" rubrikáról, így már néhány hónapos működés után állami segítséget igényelt, hogy őrjöngő részvényeseit megfékezze. 1849 januárjában viszont történelmi jelentőségűvé lett a vonal: a Pestről Debrecenbe menekülő kormány Szolnokig vasúttal tette meg az utat, s a poggyászok közt még a Szent Korona is elfért.
A Wilhelm Paul Sprenger tervezte állomásépület ("Ószolnok") földrajzi elhelyezkedésének köszönheti, hogy ma is áll; teherpályaudvarrá, később vasutaslaktanyává és szolgálati bérházzá, még később műemlékké nyilvánították, ugyanis hamarosan kiderült, hogy nem a "legjobb" helyen épült. 1857-ben az új üzemeltető, a Tiszavidéki Vasút a város nyugati csücskében húzta fel a következő szolnoki állomást, immár a maga típustervei alapján, s ez ötven évig tartotta magát, ellentétben a vasúttársasággal, amely alig egy évtizedig. Szolnok vasutas aranykora az 1868-ban alapított MÁV-hoz köthető, a XIX. század végére a város az ország egyik legfontosabb csomópontjává vált. 1907-ben lebontották a régi állomást, hogy helyébe korszerű, impozáns pályaudvar épülhessen, annak a Pfaff Ferencnek a tervei alapján, aki a MÁV magasépítési osztályának az első embereként a vasút sztárépítészének számított, hiszen a szolnoki mellett ő jegyzi az aradi, a szegedi, a miskolci, a pécsi és a zágrábi állomást, hogy csak néhányat soroljunk fel a ma is láthatók közül.
A Pfaff-féle szolnoki pályaudvar viszont csak régi fényképen látható, hiszen amikor a várost 1944. június 2-án szinte megsemmisítő bombatámadás érte (1272 halott), az állomásból legfeljebb mutatóba maradt valami. Ennek ellenére a háború után ideiglenesen helyreállították a megmaradt épülettömböket, de már akkor világossá vált, hogy a régi pályaudvart, amit a szakirodalom a Pfaff-életmű "legérdekesebb darabjának" tart, sosem fogják újjáépíteni.
Az eredeti elképzelés szerint Székesfehérvárhoz és Hatvanhoz hasonlóan gigantikus szocreál erődítményt képzeltek Szolnokra, a tervek 1952-ben el is készültek, ám a kivitelezés csak 1956 januárjában kezdődött. Végül csak a ma is álló vendégházra futotta; a forradalom után egyszerűen visszatemették az addig kiásott munkagödröket és tíz évig minden maradt a régiben.
1966-ban viszont hirtelen nagyon sürgőssé vált, hogy felépüljön az új állomás. Tervpályázatot írtak ki, és bár a negyven beérkezett munka egyike sem felelt meg teljes mértékben a pályázati kiírásnak, 1968-ban megkezdődött az építkezés a megosztott második díjas Schneller Vilmos tervei alapján. A munka több mint hét évig tartott, az 1975. július 12-i avatót összekötötték Szolnok alapításának 900. évfordulójával. Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti komplexumát adták át, amely egyszerre volt személy- és rendező pályaudvar, konténerterminál és javítóműhely, de építettek egy jelentősnek szánt főteret is 24 emeletes toronyházzal, buszvégállomással, művelődési központtal. "Az épületegyüttes funkcionális megfogalmazása a magyar vasúton egyedülálló, de még európai szinten is kiemelkedő. Korunkban épült, de távolba mutató" - így lelkendezett a kritikus még a nyolcvanas évek elején is, bár valószínűleg nem azt értette "távolba mutatás" alatt, amit most látunk: hiányos világítótesteket, rozsdás kerítést, falból kilógó vezetéket.
"Csak szeptembertől él ez a szolgáltatás, jelenleg menetrendi információval szolgálhatunk" - hárít a pult mögül a fiatalember, pedig a MÁV honlapján ezt olvastuk: "2009 júliusától a szolnoki vasútállomáson is az utasok rendelkezésére áll a MÁV-START Zrt. személyes ügyfélszolgálati irodája. (...) A vasúti információk mellett turisztikai kérdésekre is választ kaphatnak az utasok Szolnok Önkormányzata és a Szolnoki Főiskola segítségével." Ez legyen a legnagyobb bajunk. Szinte elveszünk a szebb napokat látott hatalmas pénztárcsarnokban, ahol nemcsak neonfényes "Nyerőgépek" felirattal csábító kocsmák, jellegzetes szagú hamburgerezők, trafik és újságos fér el, de fodrászat is. Mintha a pesti metróban járnánk, csak épp a föld felett: ugyanaz a padlózat, ugyanaz a semleges falfelület, ugyanolyan típusú betűk a falon, mint hajdanában például a Deák téren. Talán hunyorítva ma is impozánsnak mondhatnánk ezt az 1300 négyzetméternyi, harmincvalahány éves nagyvonalúságot, de az igazi izgalmak az emeleten várnak, mivel a szexbolt (!) mellett egy olyan turkáló áll a vásárlók szolgálatában, ahol szombaton 100 (azaz száz) forint/kg áron mérik a ruhát. Odabent szinte mozdulni sem lehet, de vajon kinek kell akár harminc forintért is fél pár békauszony, egy törött műanyag majom, vagy egy koszos Miki egeres rizslámpa?
