Állomásról állomásra XXVIII. Volt egyszer egy pályaudvar - Szolnok

  • - legát -
  • 2009.07.30 00:00

Tranzit

Valaha az ország büszkesége volt, most meg úgy néz ki, mint valamelyik exszovjet tagköztársaság főtere egy elbaltázott puccs után.
Valaha az ország büszkesége volt, most meg úgy néz ki, mint valamelyik exszovjet tagköztársaság főtere egy elbaltázott puccs után.

A peronon többféle korszakból származó padok, csinos hulladékgyűjtők. A várócsarnokba vezető aluljáróra is csak az panaszkodhatna, aki még sohasem járt magyar vasútállomáson. Az átlagnál kevesebb graffiti, erős szolgáltatóipar - egyebek mellett egy "ponyvás antikváriumban" megtestesülve, ahol jutányos áron nemcsak Rejtőt és Chandlert, de Omega-lemezeket is kapni. Kicsit távolabb koszlott alumíniumvitrinben néhány rossz minőségű fénymásolat az állomás történelméről.

A Pest-Cegléd-Szolnok vonalat 1847. szeptember elsején avatták fel, az ünnepi beszédet Kossuth mondta, s a díszvendégek között volt Széchenyi. Ám kezdetben mintha átok ült volna rajta. Tetemes veszteséget termelt, mivel a tulajdonos Magyar Középponti Vasúti Társaság a költségvetés összeállításánál megfeledkezett a "felmerülő költségek" rubrikáról, így már néhány hónapos működés után állami segítséget igényelt, hogy őrjöngő részvényeseit megfékezze. 1849 januárjában viszont történelmi jelentőségűvé lett a vonal: a Pestről Debrecenbe menekülő kormány Szolnokig vasúttal tette meg az utat, s a poggyászok közt még a Szent Korona is elfért.

A Wilhelm Paul Sprenger tervezte állomásépület ("Ószolnok") földrajzi elhelyezkedésének köszönheti, hogy ma is áll; teherpályaudvarrá, később vasutaslaktanyává és szolgálati bérházzá, még később műemlékké nyilvánították, ugyanis hamarosan kiderült, hogy nem a "legjobb" helyen épült. 1857-ben az új üzemeltető, a Tiszavidéki Vasút a város nyugati csücskében húzta fel a következő szolnoki állomást, immár a maga típustervei alapján, s ez ötven évig tartotta magát, ellentétben a vasúttársasággal, amely alig egy évtizedig. Szolnok vasutas aranykora az 1868-ban alapított MÁV-hoz köthető, a XIX. század végére a város az ország egyik legfontosabb csomópontjává vált. 1907-ben lebontották a régi állomást, hogy helyébe korszerű, impozáns pályaudvar épülhessen, annak a Pfaff Ferencnek a tervei alapján, aki a MÁV magasépítési osztályának az első embereként a vasút sztárépítészének számított, hiszen a szolnoki mellett ő jegyzi az aradi, a szegedi, a miskolci, a pécsi és a zágrábi állomást, hogy csak néhányat soroljunk fel a ma is láthatók közül.

A Pfaff-féle szolnoki pályaudvar viszont csak régi fényképen látható, hiszen amikor a várost 1944. június 2-án szinte megsemmisítő bombatámadás érte (1272 halott), az állomásból legfeljebb mutatóba maradt valami. Ennek ellenére a háború után ideiglenesen helyreállították a megmaradt épülettömböket, de már akkor világossá vált, hogy a régi pályaudvart, amit a szakirodalom a Pfaff-életmű "legérdekesebb darabjának" tart, sosem fogják újjáépíteni.

Az eredeti elképzelés szerint Székesfehérvárhoz és Hatvanhoz hasonlóan gigantikus szocreál erődítményt képzeltek Szolnokra, a tervek 1952-ben el is készültek, ám a kivitelezés csak 1956 januárjában kezdődött. Végül csak a ma is álló vendégházra futotta; a forradalom után egyszerűen visszatemették az addig kiásott munkagödröket és tíz évig minden maradt a régiben.

1966-ban viszont hirtelen nagyon sürgőssé vált, hogy felépüljön az új állomás. Tervpályázatot írtak ki, és bár a negyven beérkezett munka egyike sem felelt meg teljes mértékben a pályázati kiírásnak, 1968-ban megkezdődött az építkezés a megosztott második díjas Schneller Vilmos tervei alapján. A munka több mint hét évig tartott, az 1975. július 12-i avatót összekötötték Szolnok alapításának 900. évfordulójával. Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti komplexumát adták át, amely egyszerre volt személy- és rendező pályaudvar, konténerterminál és javítóműhely, de építettek egy jelentősnek szánt főteret is 24 emeletes toronyházzal, buszvégállomással, művelődési központtal. "Az épületegyüttes funkcionális megfogalmazása a magyar vasúton egyedülálló, de még európai szinten is kiemelkedő. Korunkban épült, de távolba mutató" - így lelkendezett a kritikus még a nyolcvanas évek elején is, bár valószínűleg nem azt értette "távolba mutatás" alatt, amit most látunk: hiányos világítótesteket, rozsdás kerítést, falból kilógó vezetéket.

"Csak szeptembertől él ez a szolgáltatás, jelenleg menetrendi információval szolgálhatunk" - hárít a pult mögül a fiatalember, pedig a MÁV honlapján ezt olvastuk: "2009 júliusától a szolnoki vasútállomáson is az utasok rendelkezésére áll a MÁV-START Zrt. személyes ügyfélszolgálati irodája. (...) A vasúti információk mellett turisztikai kérdésekre is választ kaphatnak az utasok Szolnok Önkormányzata és a Szolnoki Főiskola segítségével." Ez legyen a legnagyobb bajunk. Szinte elveszünk a szebb napokat látott hatalmas pénztárcsarnokban, ahol nemcsak neonfényes "Nyerőgépek" felirattal csábító kocsmák, jellegzetes szagú hamburgerezők, trafik és újságos fér el, de fodrászat is. Mintha a pesti metróban járnánk, csak épp a föld felett: ugyanaz a padlózat, ugyanaz a semleges falfelület, ugyanolyan típusú betűk a falon, mint hajdanában például a Deák téren. Talán hunyorítva ma is impozánsnak mondhatnánk ezt az 1300 négyzetméternyi, harmincvalahány éves nagyvonalúságot, de az igazi izgalmak az emeleten várnak, mivel a szexbolt (!) mellett egy olyan turkáló áll a vásárlók szolgálatában, ahol szombaton 100 (azaz száz) forint/kg áron mérik a ruhát. Odabent szinte mozdulni sem lehet, de vajon kinek kell akár harminc forintért is fél pár békauszony, egy törött műanyag majom, vagy egy koszos Miki egeres rizslámpa?

Neked ajánljuk