Haxn Király
Bp., Király u. 100.
Nyitva:
vasárnaptól csütörtökig 12-24-ig,
péntektől szombatig 12-01-ig
Az emberélet útjának felén, nagyjából az első és a második gyerekkor közti percekben a szellem ködében gyakran villannak fel eltévedt lidércekként különös ötletek, a kifinomult önpusztítás gesztusai iránti igény, és ilyenkor az ember, ahelyett, hogy baljós kalandok felé merészkedne, rímtelen szonetteket vésne a sziklafalba, mielőtt a mélybe vetné magát, elmegy csülköt enni egy Király utcai bajor vendéglőbe, ahol diszkrét félhomály uralkodik, mert így olcsóbb, meg tök hangulatos. Legalábbis valakik ezt terjesztik, hogy honnét szedik, rejtély.
Ami a Haxn Király termeit illeti, a hangulatvilágítás nem ront és nem is segít: a berendezés a rusztikus vonulatot követi. Kényelmetlen és csúf, akárcsak maga a szórványos vendégkör. Ámde mit tegyünk? Ha párduc- és gazellatestű embertársainkban gyönyörködnénk, ne csülökvendéglőt keressünk fel. Az "az vagy, amit megeszel" filozófiája sehol sem olyan koherens, mint egy csülökvendéglőben délután.
A több fény, melyért előbbi sorok igyekeztek szőrmentén lándzsát törni, nem csak a vendégek borongós kedélyét oldhatná. Ha egy vendéglő a specialitására bazírozza magát, ügyelhetne rá, hogy láthatóvá tegye a specialitást, a faszénparázson grillezett csülköt illő garnírunggal.
Az asztalok alulkalibráltak, a székek száma és az ott étkezni képes személyek aránya korántsem egy az egyhez, mivel a cég, ami már nevében is csülköt próbál eladni, arra számított, hogy vendégei legalábbis fizikailag megpróbáltak, vállszélességük hatvan centiméter, csípőjük elhanyagolható, és megtanultak késsel-villával enni, nem zavarják társukat, akit mintegy nyakukra ültettek. Mármost ha ehhez hozzávesszük úgy a félhomályt, mint a csülök húsbárdnál vagy láncfűrésznél kisebb volumenű konyhai eszköz általi vághatóságát, könnyen elképzelhetjük, hogy bármi megtörténhet, húscafatok indulnak kiszámíthatatlan ívű röppályájukra, a tányéraljon kizökkent kés sikolya összevegyül ártatlanul bordába könyökölt szomszédunk jajszavával. S közben halkan szól a sör: barna és világos csapolt, akár egybevegyítve is, kérésre habozás nélkül rakják bele a citromkarikát, holott ennél kisebb elhajlásért is jártak már el ember ellen a Dachau melletti Münchenben, és viszont.
Ember jön, csülköt hoz bödönben. Szimpatikus fiatalember, szemében csillog valami fény, amit szeretünk, leteszi a bödönt, jó étvágyat kíván, aztán magunkra hagy. Első látásra, már amennyire a világítás ezt a kérdést egyáltalán felvetni hagyja, maga a csülök sem ellenszenves, a köretek, a bajor néplelemény megannyi bakugrása, elszánt és nemes ellenfél benyomását keltik. A krumpliknédli azonban jókora árnyalatnyival tűnik a kelleténél omlatagabbnak, hasonlatosnak egy évek óta nem látott kedves melléhez, ha szabad egy frivol hasonlattal élni, így csalódást kelt. A serpenyős krumpli hibátlan, bár ha valamibe fokhagymát tesznek, azt illendő jelezni, vélné az elkényeztetett polgár, akinek tettetjük magunkat. A fokhagymás csuszatésztánál ugyanis jelzik, pedig az is hibátlan.
Nem hibátlan viszont a csülök. Hálátlan feladat ilyesmiről szólni, európai harmonizációt, német példát említeni, de Münchenben a Haxnbauernél, ami a csülök szempontjából ugyanaz, mint a cipőiparnak a bécsi Salamander cég, a Mekkája úgyszólván, ott rendesen átgrillezik a csülköt, zsírnak hűlt helye, a Haxn Királynál meg nem. Ahol átsült, ott rendben van, fűszerezése értő kezeket sejtet, ám nagy, pöffeteg mócsingok ólálkodnak lépten-nyomon. Ezek szintén finomak, csakhogy magára valamit adó ember ilyesmit csak suttyomban eszik, nyilvánosan soha.
Ám mégse rinyáljunk. Jó ez nekünk így is, legalább csülök, legalább majdnem grillezett, ritka csemege a péknék földjén, hazánkban, és ezért még kedvesebb menedéke a közelítő tél elől a megkínzott porhüvelynek. És öten, sörökkel és borokkal együtt, tizenkét rongyért, mi kell még?
Karamazov brothers
