A térhatású képek nézegetéséhez Pesten Calderoni kínálta a sztereoszkópokat a legnagyobb választékban - folytathatnánk, ha nem is varratmentesen előző, miskolci kalandozásunkat. És ha a napóleoni háborúk után Pestre szakadt talján mellett szóba hozzuk a 19. század vége egyik, szenvedéllyel fotografáló világutazóját, Hopp Ferencet, máris az újabb múzeumi körjárat kezdőpontján állunk. Õ egy tiencsini meg egy pekingi felvételével szerepelt amott - az ezernyi közül, amit készített és amiből rengeteg odaveszett a II. világháború idején. Szerencsére hozott magával - és nem csak Kínából - másféle kincseket is. De nézzük először hosszú útját Fulnek városától Pestig, onnan pedig bele a nagyvilágba!
A kis német ajkú morvaországi település sekrestyésének fiát ismerősök útján kommendálták Calderoni Stefanóhoz, aki ekkor már jó ideje István, s aki inasául fogadta és kitaníttatta a fölöttébb értelmesnek mutatkozó ifjoncot. Miután előbb a pesti népnek mindenféle bazárárut, majd a szabadságharc hadseregének jóféle távcsöveket árusított, de még egyéb optikai műszereket, sőt hőmérőket is sikerült rásóznia a hon védelmezőire, megtollasodván az amerikai tanulóéveit követően hazatérő Hopp Ferencre bízta a boltot. Emez előbb a fotótechnika, később a tanszergyárt(at)ás és -kereskedés felé szélesítette a Calderoni és Tsa profilját.
De - hogy közeledjünk most már voltaképpeni tárgyunkhoz - minket inkább világutazói évei érdekelnek, amelyeket az általa időközben teljes mértékben átvett cég üzleti sikerei alapoztak meg. Ötvenévesen, 1882-ben indult első föld körüli útjára: Szuez, Ceylon, Ausztrália, Jáva, India, Kína, Japán, végül Észak-Amerikán keresztül érkezett haza. Még útja elején, Ádenban vásárolta meg a nevét viselő későbbi gyűjtemény kegyeletből mindmáig I-es leltári számát viselő darabját: egy strucctojást. Ott van, láthatja mindenki: szép nagy, vajszínű és pórusos. A műgyűjtésre pár hónappal később, már Indiában kap rá, ettől kezdve aztán csak vásárol, vásárol pénze fogytáig.
Megérkezvén villát vesz az Andrássy úton, legyen hol elhelyezni a számos ládányi régiséget. Aztán még négy világ körüli utat tesz, de nem hagyja ki a világkiállításokat sem. Mindeközben ismeretségbe kerül a kor földrajztudósaival, és immár szakértő tanácsokra hallgatva, múzeumi felkérések alapján végzi egyre szakszerűbb gyűjtőmunkáját. Fotografál, majd fényképekkel illusztrált előadásokat tart a tudós társaságokban, melyek büszkén tartják számon tagjaik sorában.
Amikor 1919-ben, 86 évesen meghal, már a magyar államra hagyta mindenét: így jött létre a nevét viselő múzeum, ahol többek között a levelezését is őrzik. De több más intézményben is megtalálhatók az általa gyűjtött tárgyak, megmaradt fényképei. A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum ma az Iparművészeti Múzeum leányintézménye, és hozzá tartozik a közeli Ráth György Múzeum, ahol az állandó kiállítások - ezen belül a Hopp-gyűjtemény darabjai - láthatók, egyesítve más, kelet-ázsiai tárgyú hagyatékokkal és ajándékokkal.
Hopp Ferenc utazásainak hozadékát tehát ez utóbbi kiállítóhelyen kell keresnünk. Egy régi fénykép alapján itt rendezték be az emlékszobáját: ott is van a homályos fotó, bár el-elbizonytalanodik az ember, hogy ez vagy az a darab tényleg azonos-e a képen láthatóval. Mindegy, végül is. Nem olyan könnyű beleérezni ezekbe a mindenféle, kétségkívül kecses, de sokkal inkább idegenszerű, szándékoltan kimerevített mozdulatokba dermedt, lakkozott és festett fafigurákba, ősi mintákat követő, ismerősen elpincsisedett, gonosz tekintetű oroszlánokba. Hozzájuk képest a japán elefántcsont kisplasztikák kifejezetten üdítő látványt nyújtanak, már csak tárgyválasztásuk meghökkentő árnyaltsága okán is. Verset író harcos, pipázó halász kormoránokkal, babárusok kézimalommal - efféle élethelyzeteket dolgoztak fel a néhai mesterek, és akkor még nem is említettük az ugyancsak elefántcsont rákot és a bronzlangusztát mozgatható végtagjaikkal. Magát a gyűjtőt egyrészt egy portrén, másrészt egy kicsi, fénykép után készült metszet másolatán figyelhetjük meg. Utóbbin a nagy fal tövében üldögél, miközben kínai kísérői zavart alázattal várakoznak hordhintója mellett, melyet két, egymás mögött szomorkodó lóra erősítettek.
A további termeket részben gyűjtők, részben kultúrák szerint rendezték be: a japán részlegben van a legtöbb, Hopp Ferenc által beszerzett darab - csupa miniatűr használati dísztárgy, ha fogalmazhatunk így. A legkedvesebbnek azonban az emelet egyik sarkában elhelyezett egyszerű sírkerámiák bizonyulnak - lám, ezek úgy ezer évvel régebbiek a többi, jobbára XVIII. századi darabnál.
Magában az egykori Hopp-villában viszont egy XX. századi kínai festő, T'ang Haywen időszakos kiállítása látható. Figyelem, egy igazi nagyság - derül ki az előzetes híradásokból, ráadásul ott a cím - Tus és taó -, hogy még jobban megszeppenjünk. Aztán fölismerjük rögtön, hogy kapkodással itt nem sokra megyünk, és szándékoltan ráérős ernyedésünk perceit címadási kísérletekkel színesítjük, ügyelve gondosan, hogy ebben se legyünk illetlenül célratörőek. Elmosódások, hirtelen lendületek, visszazökkenések - effélék lüktetnek a jobbára csak fekete tussal készült, hol súlyosan komornak tűnő, hol érzéki kalandozásokat sejtető képeken. Ott van valami, mélyen bennük, igen, kevésbé indiszponált állapotban majd jól megkeressük. Kinn a kertben viszont annál kézzelfoghatóbbak a messziről hozott kövek, meglepő módon az egyiken vésett felirat: Rio de Janeiro.
Bp. VI., Andrássy út 103. és Városligeti fasor 12. Nyitva: kedd-vasárnap 10.00-18.00
