Ahhoz, hogy megértsük a Trabant jelentőségét, egy alapvető tényt le kell szögezni: a Trabantot a tervezői nem autónak szánták. Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk időben a második világháború utáni első évekhez. A lassan magához térő, s lassan kettéosztódó Európa mindkét felén ugyanaz a kérdés foglalkoztatta a konstruktőröket: hogyan motorizálják azokat a fiatal családokat, akik kisgyermekeik miatt nem utazhatnak motorkerékpárral, de nem tudják megengedni maguknak egy igazi családi autó "luxusát". A válasz egy új járműkategória volt. Olyan zárt, négykerekű autóféle szerkezet, amely kiötlői szerint akár motorkerékpár-jogosítvánnyal is vezethető. A fontosabb paraméterek: legfeljebb 500 köbcentiméteres, könnyen karbantartható motor, 2+2 ülés (tehát elöl két felnőtt, hátul két gyerek utazhatott), egy víkend csomagjaihoz elegendő rakodótér. A vasfüggöny mindkét oldalán születtek emlékezetes alkotások; ezek közül a (nyugat)német Goggomobil emelhető ki. Magyarországon, ahol a KGST rendelkezései értelmében a személyautó-gyártás szóba sem jöhetett, a hivatalos szervek törpeautó-programot hirdettek, aminek Gerő elvtárs személyesen vetett véget.
Eközben a Német Demokratikus Köztársaságban az egykor a Wanderer, Horch, Audi és DKW márkákat tömörítő Auto Union vállalatcsoport romjain újjáéledő keletnémet autóipar új irányba indult el.
Az Auto Union még a háború előtt kezdett el műanyag karosszériák előállításával kísérletezni. A nyersanyaghiány és a helyi kohászat fejletlensége miatt a kommunista vezetés úgy döntött, hogy a VEB Automobilwerke Zwickau (AWZ) néven működő üzemben tovább folytatják a fejlesztési munkákat. A régi szakemberek egy részét újból alkalmazták, akik néhány év leforgása alatt az akkoriban alkalmazott műbőr borításnál korszerűbb és ellenállóbb, de az acélkarosszériánál olcsóbb anyaggal rukkoltak elő. A Duroplast fantázianevű, fenolalapú, textillel megerősített, hőre keményedő műanyag -50 és +90 fok között megőrizte formáját és szilárdságát. Bár ez az anyag messze nem volt olyan erős, mint a széles körben elterjedt üvegszálas műanyag, sokkal gazdaságosabban lehetett gyártani és javítani.
1955-1957 között az AWZ P70 néven gyártotta első Duroplast-karosszériás kisautóját. A pártvezetés azonban egyszerűbb szerkezetre vágyott. 1957 őszén jelent meg az első Trabant, ami nagyjából azt jelenti: kísérő, őrző. A hivatalosan P50 névre hallgató kisautó mindenben megfelelt a követelményeknek.
Míg a P70 karosszériaelemeit fakeret tartotta, a Trabant már önhordó fémvázat kapott. Erre került a Duroplast burkolat, amely gömbölyded formájával megfelelt a kor divatirányzatának. A kéthengeres, kétütemű, 500 köbcentiméteres léghűtéses motor mindössze 18 lóerős volt, de a 3,37 méter hosszú, kétajtós, 2+2 üléses kisautó üresen csupán 615 kilogrammot nyomott, így nem csoda, hogy akár 100 km/h-val is száguldhatott. 1962-ben a kisautó 600 köbcentiméteres, 23 lóerős motort kapott, és az autó külsején is megváltoztattak néhány apró részletet. Így készült el a P60-as, amelyet később Trabant 600-as néven kezdtek forgalmazni.
A típus első és egyben utolsó nagyobb felújítására 1964-ben került sor. Minden idők legismertebb Trabantja, a 601-es frissebb formavilágú és tágasabb, de kevesebb díszítőelemet hordozó karosszériát és 3 lóerővel erősebb motort kapott, de a P50-es alapkoncepcióját megtartották. A kétajtós limuzin mellett Universal néven háromajtós kombi is készült a Trabantból, sőt egy idő után az eredetileg katonai célra készített, ajtók nélküli Tramp kabriolet is szerepelt a kínálatban. Ezt a típust azután a korszak másik ismert járművéhez, a Wartburg 353-ashoz hasonlóan több mint negyed évszázadon át szinte változatlan formában gyártották.
Mindkét autó esetében az NDK állami vezetőit terheli a felelősség a fejlesztés elhanyagolásáért. Az évek során ugyanis rengeteg szép vonalú Trabant és Wartburg prototípus készült, de ezek sorozatgyártása sohasem kezdődött el. A Zwickauban berendezett August Horch Museumban megtekinthető a kísérleti példányok egy része.
A rendszerváltás előtt a Wartburghoz hasonlóan a Trabantot is korszerű Volkswagen-motorral próbálták meg életképessé tenni. A 45 lóerős motor hengerűrtartalma után 1.1-esnek elnevezett típusváltozat 1989-ben mutatkozott be, de csak 1991-ig gyárthatták, hiszen nem versenyezhetett a néhány éves nyugat-európai és távol-keleti konstrukciókkal. A Trabant jogutódja, a Sachsenring AG ma is létezik, de néhány prototípustól eltekintve autókat már nem készítenek. Az egykori Trabant-gyár dolgozóit jelenleg a Volkswagen közeli üzeme foglalkoztatja.
Az elmúlt másfél évtized során valóságos kultusz alakult ki a kocsi körül. Nemcsak Németországban és a legtöbb egykori KGST-országban van Trabant-klub, hanem például Nagy-Britanniában is, sőt állítólag már Kaliforniában is felbukkant néhány Trabant. Budapesten viszont nemrég megkezdte működését egy vállalkozás, amely az idevetődő turistáknak kínál Trabant-bérlési lehetőséget.
