Fritzlar, Németország. A legmodernebb technikával felszerelt, új építésű luxusdúcban nemzetközi mezőny tollászkodik: 23 ország postagalambjai várják a nagy megmérettetést. Tavasszal, alig egy hónapos korukban érkeztek a 2008-as világbajnokság helyszínére, ahol szakértő kezek gondozták, etették, tréningeztették, vagyis ideszoktatták őket. Minden ország 25 galambbal nevezhetett, a Magyar Postagalamb Sportszövetség az igazolt hazai eredmények ismeretében kérte fel a legsikeresebb tenyésztőket fiatal galambok küldésére. Nem mindegyik érte meg az őszt, az előversenyek alatt sokan elvesztek, a betegségek pedig a legjobb ellátás mellett is elkerülhetetlenek. A nagy napon kamion jön a megmaradtakért, és elviszi őket 400 kilométerre délre, a francia határ közelébe. Az esős idő nem kedvez a rajtnak, de a galambokat mindenképpen el kell indítani, hiszen a nemzetközi és nemzeti szövetségek képviselői, tenyésztők, gyűjtők és rajongók mind Fritzlarban lesik, ki érkezik be leghamarabb. Gyors egyeztetés után végül egy közelebb fekvő, enyhébb időjárású helyszínről történik a feleresztés. Az élboly az erős hátszélben 100 km/h átlagsebességgel, alig három óra alatt teszi meg a távot. A szoros versenyben végül a
HU-08-D203350
gyűrűszámú magyar versenyző röppen be először a dúc bejáratán. A siker értékét nem csökkenti, hogy a hódmezővásárhelyi Kovács Mihály tenyészetéből kikerült bajnok apja holland, anyja német. Ez azonban az élgalambok piacán korántsem szokatlan, a vérvonalak, akárcsak a ló- vagy kutyatenyésztésben, itt sem ismernek határokat. Bizonyság erre, hogy az újdonsült bajnok a versenyt követő árverésen 3800 euróért talált új gazdát egy kínai tenyésztő személyében. "Míg az erkölcsi diadal mindenképpen az alföldi galambászt - civilben fuvarozót - illeti meg, addig a vételár teljes egészében a világbajnokság német rendezőinek a számláját gyarapítja. A nevezési feltételek szerint ugyanis a vébére ingyen küldhetők galambok, felnevelésük tetemes költségéhez azonban a résztvevők hozzájárulnak a díjazottak eladásából befolyó összeggel" - tudtuk meg Bárdos Istvántól, a Magyar Postagalamb Sportszövetség (MPS) elnökétől, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is. Az idei világversenyre a madárinfluenza miatt kizárólag európai országok küldhettek galambokat, Ázsiából, ahol rendkívül népszerű ez a sport, nem jöhettek versenyzők. Thaiföld és Kína mégis képviseltette magát: neves európai tenyésztőktől vásároltak Ázsiában sosem járt fiatal esélyeseket, amelyeket saját országuk gyűrűjelével látták el.
A laikus számára az ilyen "egydúcos verseny" - amikor egy teszttelepre szoktatnak különböző tenyésztők által odaküldött fiatal madarakat - kevésbé hat romantikusnak, mint a versenyek hagyományosabb formája, amikor a galamboknak valóban a saját gazdájukhoz kell minél gyorsabban hazatalálniuk. A jó galambász pontosan tudja, mikor, merről érkeznek a madarai, és már várja őket.
"A postagalamb a galambok királya, mind közül a legokosabb" - mondja Pató József 63 éves nyugdíjas galambász, az 1. Számú Szilas Tagszövetség B-14-es egyesületének tagja, eredeti szakmáját tekintve lakatos. Õ általában a dúc melletti teraszon, egy fehér műanyag székben várja galambjait. Gyermekkora óta foglalkozik velük, 1966 óta versenyez. A madarak érkezése szerinte
nem egyszerűen jó érzés,
jelentős adrenalinszint-növekedéssel is jár. A többlakásos újpesti porta udvarán meglepő módon egyetlen elhullajtott toll emlékeztet arra, hogy itt még 150 galamb is él. A lakásban minden elképzelhető vízszintes felületet beborítanak a kupák, serlegek, tulajdonosuk egyesületi és országos szinten is eredményesnek mondhatja magát. Az asztalon nagy tál vendégváró földimogyoró. Valójában a galamboké, de a család is ezt szereti, a háziasszony mikrohullámú sütőben szokta megpörkölni. A vékony belső héjat le kell róla dörzsölni, viszont csak 450 forintra jön ki kilója.
Pató 1984-ben, saját kezűleg építette meg 70 négyzetméteres házának padlásterében a kétszintes, takaros galambházat. Reggel és este ereszti ki a madarakat, s körülbelül egyórányi csatangolás után térnek haza, az addigra már kitakarított dúcba. A kizárólag tenyésztésre szánt, nem versenyző példányok sosem mehetnek ki: jókora, félig a szabadba nyúló ketrecben élnek, hogy ne érhesse őket baleset. Gazdájuk jól emlékszik arra, amikor az egyik legértékesebb maratonista galambját három évvel ezelőtt leverte a héja, s végül a szomszéd kutya tépte szét. Csak egy "Liege II. hely" feliratú aranylánc maradt utána, amit gazdájának nyert az 1000 kilométerre fekvő belga városból hazaérkezve.
Pató József özvegy hímekkel versenyez, de ez nem azt jelenti, hogy a galamb párja már nem él. A módszer lényege az, hogy a madarakat tavasszal pároztatják, majd miután a családalapítás nyomán kialakult bennük a dúcszeretet, különválasztják őket. Az áprilistól szeptemberig tartó versenyszezonban a hímeknek csak rácson keresztül mutatják meg a párjukat, hogy emlékezzenek: minél gyorsabban húzzanak hazafelé. Van olyan tenyésztő is, aki a nemek vegyes tartásával ("természetes módszerrel") versenyez, és olyan is, aki az özvegy tojókra esküszik. Pató csíkos füzetébe gondosan vezeti az évek során egyre szerteágazóbb, rokontenyésztett galambcsaládfát. Az alkalmi vérfrissítést régről ismert, megbízható tenyésztőkkel való csereberével oldja meg. Külföldre nem jár vásárolni, mint mondja, itthon is minden beszerezhető. A tenyésztés egyik legfontosabb eleme az erőteljes szelekció. A kevésbé tehetségesek természetes módon is elhullanak, elvesznek, ezenfelül azonban tudatos ritkításra is szükség van. A galambszerető ember nem szívesen beszél róla, de tény: ami ajándéknak se kell, az megy a levesbe, vagy egy cimbora macskáját boldogítja.
Jut is, marad is. Hazánkban jelenleg kb. egymillió postagalamb él. (Összehasonlításképpen: a budapesti köztéri galambok számát 400-500 ezerre becsülik.) A versenyeztetés nem kevés adminisztrációt és logisztikai feladatot jelent, hiszen egy-egy országos szintű bajnokságra akár 8-10 ezret is beneveznek. A tenyésztők a kijelölt begyűjtési helyszínekre viszik a postagalambokat. A hitelességet garantáló hosszas regisztráció, jegyzőkönyvezés, állatorvosi igazolások bemutatása és a versenygyűrűk felhelyezése után a madarakat teherautókra teszik, és irány a feleresztési helyszín. Ez közép- és hoszszú távú versenyek esetén általában szlovákiai, csehországi, a 800 km feletti maratoni versenyeknél jól bejáratott német és belga helyszíneket jelent. A postagalambok különböző kategóriákban indulnak, vannak jó sprinterek és kitartó maratonisták. A rangsort a méter/perc-ben megadott átlagsebesség alapján állítják fel, és összesítik az egy dúcból származók eredményét. A pontos berepülési időpontot ma már általában csipes versenygyűrű rögzíti, az egyes dúcok feleresztési helytől való távolságát GPS-szel mérik be.
A modern technika
nemcsak a versenyekre gyűrűzött be, de a postagalambok kiváló navigációs képességét vizsgáló kutatásokba is. Ennek ellenére máig nem sikerült megfejteni, hogyan is tájékozódnak. A legvalószínűbb, hogy pontosan tudják, mikor merről süt a nap a lakhelyük felett, és ez alapján indulnak el a megfelelő irányba. Körülbelül 25 kilométerre a céltól már a jellegzetes optikai elemek igazítják el őket. Ezt többek közt olyan kísérletekkel igazolták, amelyekben a madarak szemére a látásukat elhomályosító kontaktlencsét helyeztek. Ilyenkor a fényviszonyokat érzékelve közelítőleg hazataláltak, de a dúcba már nem tudtak pontosan berepülni. Adottságaik miatt a postagalambok esős, ködös időben nem ereszthetők fel, és az időjárás általában véve is erősen befolyásolja a versenyeket. Derűs napokon a galambok 80-90 százaléka hazaér, váratlan viharban azonban 50 százalék is lehet a veszteség.
A legtöbb galambászt tökéletesen kielégíti a madarakkal való foglalatoskodás és hogy kedvencei több száz kilométerről is hazajönnek hozzá. A díjakat is ambicionálók számára azonban nemcsak időigényes, de költséges is ez a hobbi. Rég nem elég már egy kis "tiszta búza, tiszta árpa, tiszta rozs". Speciális keverékek, táplálékkiegészítők, vitaminok kellenek, másfajta étrend jár a hétköznapokon, és más a versenyek előtt. Hosszas tanulmányok ecsetelik a gyümölcsecet és a probiotikus joghurt áldásos hatását, és feltehetőleg léteznek szintetikus doppingszerek is, ezek kimutatása azonban gyakorlatilag lehetetlen a nagy költségvonzat és a sportág jellege miatt - a versenyző út közben, amikor senki sem látja, elvileg bármit felcsipegethet.
Magyarországon kizárólag tenyésztésből még a legeredményesebbek sem tudnak megélni, hiszen nem a galambok adásvétele az igazán nagy üzlet, hanem a kapcsolódó termékek, takarmányok, ketrecek, időmérő eszközök és szállító járművek kereskedelme, illetve a kiállítások, versenyek szervezése. A postagalamb-nagyhatalomnak számító Belgiumban, Hollandiában és Németországban ez komoly iparág, virágzó családi vállalkozások foglalkoznak a tenyésztést kiegészítő kereskedelemmel/szolgáltatással. Nálunk mindez sokkal szerényebb. Néhány éve vannak már az érdekelt cégek által támogatott pénzdíjas versenyek, ilyen a galambászati kellékekkel foglalkozó Galamb Hungária Kft. derbije, amelyen az első helyezett százezer forintot nyer, és előfordulnak a nevezési díjakból kigazdálkodott tárgynyeremények is - főként műszaki cikkek. Sokkal jellemzőbb azonban, hogy az egyesületi bajnokságok víg eszem-iszomba torkolló díjátadásán cifra galambos serlegeket osztanak ki egymás közt a sporttársak.
Galambsztori
A postagalambokat az ókortól használták hírvivőnek. A világháborúk idején felderítő munkát végeztek, ellenséges lőállásokat fényképeztek. Mivel kémtevékenységre potenciálisan alkalmasnak minősültek, tartásukat a magyar hatóságok az ötvenes évekig engedélyhez kötötték. A modern versenysport őshazája Belgium, itt öltöttek formát a mai versenyek a 19. század második felében.
Az 1882-ben alapított Magyar Postagalamb Sportszövetség Európa egyik legrégebbi társulása. Az 1930-as évektől már Frankfurt, Köln és a távoli Aachen is a feleresztési helyek közt szerepel. A Hungária Postagalamb Tenyésztők Szövetségét 1939-ben a nemzetközi szövetség is felvette tagjai sorába.
Magyarország az elmúlt években több olimpián is jól szerepelt, kiemelkedik a háromszoros bajnok Peller József tenyésztő teljesítménye. (Olimpiát kétévente rendeznek, nagyszabású kiállításon a megelőző két év összesített versenyeredményeit és a galambok esztétikai megjelenését együttesen értékelik.) A fritzlari siker sem előzmények nélküli: a 2001-ben Dél-Afrikában rendezett világbajnokságon hazánk összesítésben, a három legjobb galamb eredményét tekintve első helyen végzett. A magyar szövetségnek 5500 tagja van; 28 megyei jellegű tagszövetség és több mint 300 helyi szinten működő egyesület alkotja.
Gyűrűk és távok
Galambgyűrű: a galamb egyedi, személyes azonosítója. Az ország betűjelét, a galamb születési évét és egy sorszámot tartalmaz. A fiatal madár belenő a lábára húzott gyűrűbe, amelyet később nem lehet eltávolítani. Az azonosítás nemcsak a versenyeken fontos, hanem akkor is, ha egy madár megsérül, elvész, vagy berepül egy idegen dúcba. A szabvány gyűrű Belgiumban készül, a nemzeti sportszövetségen keresztül lehet megrendelni.
Versenygyűrű: az adott versenyre érvényes, ideiglenes gyűrű. Ebben ma már többnyire egy minden információ tárolására alkalmas csip található, amely rögzíti az áthaladási időt az antennával felszerelt dúc bejáratán. Ma is használják még az olcsóbb, gumiból készült versenygyűrűket, ilyenkor a versenyórában manuálisan kell mihamarabb rögzíteni az érkezési időt. A hagyományos rögzítésnél titkos ellenőrző kódok és plomba gátolja az időeredmény manipulálását.
Árak: Szövetségi tagdíj: 4000 Ft/év, 18 év alattiaknak és időseknek a fele; galambgyűrű: 65 Ft/db; versenynevezési díjak: 5-600 Ft/galamb. Egy közönséges postagalamb értéke pár ezer forint, ám ezen a szinten sokkal jellemzőbb az ajándékozás és a csere. A díjnyertes és nemes vérvonalú galambok ára tízezrekben, a bajnokoké százezrekben mérhető.
Versenytávok:
rövid táv: 100-350 km
középtáv: 300-600 km
hosszú táv: 500-800 km
maraton: 800 km felett
