Ilyentájt a kerékpársávok lassan elnéptelenednek, kiürülnek az újonnan létesített utcai tárolók, már csak alig néhányan tekernek át a rendőr orra előtt a piroson. Csüggedt tekintetű szezonbiciklisták bámulnak ki a lépésben haladó busz, gépkocsi ablakán; a kerékpárok lerakásával elszaporodnak a munkahelyi, családi konfliktusok, barátságok kerülnek lejtmenetbe, csökken az ihlet, a libidó, a fizetési hajlandóság, és persze erősödik az autós lobbi hangja. A városlakók egy része szinte menthetetlen, a naptárba kapaszkodva legkésőbb december elején akkor is a pince mélyére süllyeszti a kerékpárt, ha rövidnadrágban tekerhetne a Millenáris Velodromon. A vidékieket jóval keményebb anyagból faragták, igaz, nekik sokszor nincs más lehetőségük, ha szeretnének eljutni valahová.
Megfelelő stratégiával
vidáman elboldogulhatunk, amíg nincs farkasordító hideg és/vagy jégpályává nem válik az ország, ezek a kellemetlenségek azonban nálunk ritkán szoktak sokáig tartani. Vegyünk hát egy nagy levegőt, és maradjunk nyeregben. A megállókban toporgó utazóközönség természetesen úgy fog ránk nézni, mintha elmebajosak volnánk, de ez csak a rosszul leplezett irigység jele. Mert ugye, mi a jobb? Húsz percet dideregve várni a trolira, vagy ennyi idő alatt a mozgástól felfrissülten hazaérni? Vírusokat gyűjteni a zsúfolt metrón, vagy új barátokat szerezni a bicikliúton? És kinek ázik el jobban a cipője? Aki a latyakban kotor, vagy aki fölényesen átteker rajta?
| ||
Plusz öt fok felett, száraz időben szinte nincs is miről beszélni, és akinek tíz percre van a munkahelye, annak a zordabb időjárás sem ad felmentést. A téltől a legtöbben magunkat féltjük, pedig felöltözni könnyebb, mint a kerékpárt megóvni a fokozott amortizációtól. Itt a hideg a kisebbik baj, a nagyobb a hó, a sózás és az olvadás, ne vegyük a szívünkre, ha erőfeszítéseink dacára tavasszal néhány alkatrészt majd le kell cserélnünk. A Bikemag magazin egyik szerzője jó érzésű tulajdonosoknak azt ajánlja, hogy télre külön bringát rendszeresítsenek, mivel a legtöbb kerékpáron található láncváltós rendszer havas-hókásás használatnál napi karbantartás nélkül hamar tönkremegy. Téli járművünk ezért egysebességes, legfeljebb agyváltós legyen. Ha erre nincs pénzünk, akkor feltehetően csúcsminőségű, mindent bíró alkatrészeket sem fogunk vásárolni, marad a rendszeres karbantartás. Érdemes még szezon előtt a gépet egy szervizben alapos vizsgálatnak alávetni, korróziót gátló anyagokkal átkenni (a forgáspontokat javasolt például WD40 nevű speciális olajjal kezelni, amely "jól kúszik", az esővíz nem mossa le, és az alumíniumot sem bántja), a só így is minden alkatrészen ott hagyja majd a névjegyét. A gumiköpenynek az oldalát falja fel, ebből használhatunk vastagabb falút, ha pedig a külső nagyon keskeny, bordázatlan, akkor egy kicsit szélesebbet és rücskösebbet. A lánc és a lánckerekek megérdemlik, hogy minden latyakos futam után puha, száraz ronggyal letörölgessük őket, az se baj, ha a hajtásrendszert a nap végén át is olajozzuk. A só a fékpofákat és a fékbetétet is nagykanállal eszi, ezek állapotát a szokásosnál gyakrabban ellenőrizzük, a nem rozsdamentes küllők valószínűleg nem sok csapadékos szezont bírnak végig. Az alattomosan beszivárgó hideg vizet az emberi szervezet sem tolerálja, a legfőbb ideje, hogy a velúrból vagy bőrből készült nyerget szintetikusra cseréljük, mert rettenetesen felfázunk. Sárvédő nélkül eszünkbe ne jusson nekimenni a télnek, ha pedig ez a cipőre szórja a vizet, műanyag palackból házilag is készíthetünk hozzá sárcsapó lappantyút. Ha nulla fok alatt órákig az utcán parkol a paripa, nem csoda, ha a lakat befagy, a láncnál beáll a hullamerevség. Ez ellen használhatunk fagyásgátló spray-t, tekerhetünk a zárrészre egy kis textilt, vagy csak hagyjuk lefelé fordított állapotában a kulcsnyílást, és legyen nálunk egy kis olaj is. Profik a zimankó idején defekthez inkább pótbelsőt hordanak magukkal, mint foltozókészletet, a ragasztó felmondhatja a szolgálatot.
| ||
Nedves időben a biztosabb tapadás érdekében csökkenthetjük a nyomást a gumikban. Ha az idő tovább romlik, a nyerget is lejjebb ereszthetjük, az alacsonyabb súlypont nagyobb stabilitást jelent, így könnyebben elkerülhetjük a látványos eséseket, amelyek nem használnak a városi kerékpározás ügyének. Pusztai kerékpárosok, a Duna jegén ingázók számára létezik téli, szöges gumi is, de ezt az aszfalt gyorsan ledarálja. A szűz hó kevésbé balesetveszélyes, mint gondolnánk - a fékezést, kanyarodást gyakoroljuk először autók nélküli terepen -, szemben a gyilkos ónos esővel, a tükörjéggel és a jéggé taposott hóval, amit néha orvul porhó is borít, de hát ilyenkor kimozdulni sem érdemes. Első, hátsó lámpa mindig legyen nálunk (tartalék elemmel), mert ködös, borult időben akár nappal is szükség lehet rá, a délutáni programok pedig könnyen végződhetnek alkonyat után. Ügyeljünk rá, hogy se a táska, se a lelógó ruha ne takarja el a fényforrást. Sötétben az autósokat szabályosan lenyűgözi, ha fényvisszaverő pántok rajzolják ki testünk körvonalát, novembertől márciusig a láthatósági mellénybe biztosan nem fogunk beleizzadni.
Az öltözék megválasztásánál
nem lehet más a célunk, mint az arany középút: amikor a gépen nem didergünk, de nem is dülöngélünk izzadtan, mint egy idétlen Michelin baba. Felül általában nem kell annyi ruha, mint a gyaloglásnál. Rétegesen kell öltözni, szükség van mérsékelten nedvszívó és jól hőszigetelő darabokra, legfelül szél- és vízálló kabátot viseljünk. Kísérletezzük ki, milyen hőmérséklethez hány felső és alsó ruhadarab szükséges. Ma már mindenféle speciális öltözék létezik, ezek jó része hagyományos anyagokkal egész jól helyettesíthető, kivéve talán a "lélegző" (a test páráját kieresztő, a kinti nedvességet blokkoló) gore texet és a vízhatlan nadrágot. Kabátunk legyen inkább béleletlen, hogy úgy öltözhessünk alá, ahogy kedvünk tartja. A hideg ellen alul bélelt nadrággal, jégeralsóval, elasztikus, bolyhos bringás nadrággal, harisnyával, pizsamanadrággal stb. védekezhetünk, öt fok alatt a gyógyászatisegédeszköz-boltból beszerezhető térdvédő ajánlott mindenkinek, aki szeretne jövőre is nyeregbe ülni. Lábfejünket, lábszárunkat se hagyjuk kihűlni, elgémberedni, nem túl épületes látvány, amikor a sportos érkezés után csak egy járókelőre támaszkodva tudunk tovább gyalogolni. Enyhe időben szokásos utcai cipőnket hordhatjuk (pluszzoknival), ha itt az igazi tél, akkor jöhet a könnyű, vízálló bakancs, benne esetleg egy hőszigetelő talpbetét. Kívülről kamáslival (lábszárvédő) védekezhetünk, létezik esőálló, hideg ellen védelmet nyújtó és ezek kombinációja is. Extrém viszonyok között mentsvárunk a sínadrág és a síkabát meg a pihent agyú ötletesség - vannak, akik mínusz tízben alufóliát tekernek két zokni közé, lejtőn lefelé pedig egy régi Narancsot helyeznek a mellkasukra két réteg közé. A kesztyű ízlés kérdése, lényeg, hogy a szelet és a nedvességet ne eressze át. Sokan nagyon féltik az arcukat, pedig egy jó gurulás januárban csak olyan, mint egy kellemes akupunktúra, arcüreggyulladást pedig nem a hidegtől, hanem az arcüregben megtapadt váladéktól kap az ember. Ennek köztudottan a biciklizés a legjobb ellenszere, én legalábbis még nem hallottam senkiről, aki télen bedugult orral érkezett volna valahová. (A papír zsebkendő ugyanolyan tartozék, mint a kesztyű.) Arcunkra tekerhetünk kendőt, sálat, biciklis vagy símaszkot, a könnyező szemekre megoldás egy világosabb üvegű sportszemüveg, szolidabb síszemüveg vagy víztiszta mechanikai védőszemüveg. A lényeg, hogy felfogja a menetszelet, de ne szűkítse le teljesen a látóteret. A bukósisakot soha ne felejtsük otthon, lehet kapni olyan sapkákat, amelyek simán beférnek alá. Reggelente a legmostohább körülmények között sem kell tizenöt-húsz percnél több a beöltözéshez. Csak az időzítésre nagyon ügyeljünk - nehogy akkor kelljen vécére menni, amikor hat-hét réteg alatt végre elszántan útnak indulnánk.
