Világvége kávézó

1997. június 12.

Tranzit

Az amszterdami fiatalok legkedveltebb elfoglaltsága a céltalan ücsörgés, mint például a spanyoloknak a szieszta, csak ők nem a forróság meg az élet elől menekülnek az úgynevezett kávézókba, hanem hogy kitöltsék a szociális időt, kiheverjék a szociális fáradtságot meg a megszámlálhatatlan sok rossz modern művészeti tárlatot és elköltsék a szociális pénzt. Nincs még egy olyan város Európában, ahol ennyi és ennyiféle helyen olthatná az ember az ücsörgés sóvárgását, meg ahol ilyen régen mutatták volna meg a mérnökhallgatóknak a derékszög etalont.

Amszterdam, Westerdoksdijk 51.

Nyitva: mindennap este hattól, de előtte a menü miatt is jobb telefonon érdeklődni

Tel.: 422-1355

A Silo az az intézmény, amelynek falai még hozzávetőlegesen egyenesen állnak, ha helyenként zsírosodó deszkákkal és matracokkal megtámogatva is, és ahonnan valószínűleg a legzavartalanabb rálátás nyílik majd az utolsó ítéletre Jannal és Miriammal, algalevest szürcsölve ráérősen.

A Silóhoz odatalálni igen egyszerű: az autópályáról kis irányított beszélgetés után vitettem oda magam stoppal egy vidéki tanárral. A válási történetek végighallgatásában igazán nagy vagyok, valaha szereztem is így kétszázezer forintot egy amszterdami kulturális projekt támogatására a Tilos az Á-ban. (Ez csupán látszólag nem függ össze a történettel.)

Amikor megközelítettük az egykori raktárépületet és takarmányaprítót, kereket oldott a sofőr, mert felette a véres nyolcvanas évek is vidéken szálltak el, tehát körülbelül a Világ Ifjúsága újságírója szemszögéből látott rá a bűn súlyától süllyedő város kicsi rekonstrukciójára, és fogalma sem volt arról, hogy a tengeri kereskedelemnek köze volna az anarcho-szindikalista kommunákhoz. Megvolt az Amszterdam-élménye erre a tíz évre is. Nekem végül is az volt a fontos, hogy hétre ott legyek az egy éve megbeszélt találkozón, és jusson még a zöld biolobbi menüjéből, ő meg csak fennakad majd valami lelkisegélyhálón.

Fűvel benőtt ipari vágányok mentén lehet eljutni a foglalt kávéházig, de addig is bőven akad látnivaló. A raktárház első traktusának galambpadlásán működött a kalózrádió, a Patapo. Egyes hírek szerint már nem innen ad. A nyolcvanas évek emigráns értelmisége itt fagyoskodhatott telente, levágott ujjú kesztyűben tologatva a potmétereket. Mire a frekvenciarendőrség a galambszaros vaslétrákon felért ide, fele elhullt a berozsdált tárolókban.

Alul foglalt lakáshelyiségeket látni, de a rácsokon leskelődő csupa pofacsont farkaspunkok tekintetéből arra lehet következtetni, hogy egy baráti látogatást durva behatolásként értelmeznének, és ennek megfelelően járnának el. Kint speciális turkálós holland ízléssel összetákolt teraszok, életveszélyes falovak, kimustrált, dohányszínű bőrfotelek, fröccsöntött ezüst gyertyatartók, lebujnegyedi függönyvégek, két perc alatt összecsomagolható tyúkudvarok, gyomnak álcázott ültetvények és sárga vadtulipánok. A kint ülők nem veszik szívesen a fotósokat, legalábbis soha nem mosolyognak a kamerába. Legtöbbjük komplett bányászfelszereléssel a farzsebben létezik, mind azt állítva, hogy az utolsó házfoglaló kommunából való.

Nem tudni, hogy ez a régmúlt vagy a távoli jövő. A kávézóban időtlen arcok, mindannyian feltörtek valami színházi turkálót az esti toaletthez. Boák, kalapok, kopott bundák, ideologikus pólók, a három M is felbukkan néhány beesett mellkason. A konyhában már vadul szeletelik a tengeri káposztát, sütik a zabot, izzítják a répákat, mert itt nem esznek húst, legfeljebb halat, nem isznak kólát, csak narancslevet, siló biobort, silósört és homeopatikus silópálinkát, meg silófüvet szívnak, amelynek kellemes illata a készülő kaják fűszereinek illatával együtt varázslatos szagmasszává alakul, és elviselhetőbbé teszi a meditatív emésztőzenét. A törzsvendégek a tenger furcsa, meghatározhatatlan állagú és jótállású gyümölcseiből nyerik a másnapi energiát az ellenálláshoz. A tengervíz be-becsap a stégre kinyúló asztaltársaságok alá, távolabb pedig valaki, szentimentális világvégiségtől motiválva, egy normálisan kikötésre használatos cölöp tetején gyertyafényes vacsorát csap.

Naponta változik a menü, kapitális adagokban mérik, ráadásul olcsó, emiatt aztán korlátozott számú éhes szájat tudnak betömni, és ajánlatos előre telefonon megrendelni a planktonlakomát. Visszafogottan mulatozik a közönség, várják a Jelenések Könyvének első felvonását, meg a késésben levő távoli országokból érkező barátokat, akik sajnálhatják, ha mégis lemaradnának a show-ról.

- sisso -