Café Pablo: Ráday u. 40., nyitva tartás indifferens
Azért még nyílnak néha új helyek, többnyire azonban pincékben, mert Budapesten nincs földszint, csak pince van és félemelet, mi így vagyunk boldogok; a bárpulton duhaj vakondokokkal kénytelen osztozni a betérő, míg a pohár alján, ha nem is az elsőén, de legkésőbb a harmadikén gyűrűs féreg végvonagol, és a betévedőt csak a kijáratig vezető lépcsősor dőlésszöge hátráltatja a menekülésszerű távozástól.
A Ráday utcai Pablo és a Hajós utcai Police Pab (az ortográfia sajátosságát egy névlevédési históriának köszönhetjük, melynek részletezésétől az olvasó engedelmével eltekintenék, nincs annyi a helyben) előtt tehát, földszinti lévén mindkettő, a mennyekbe vivő fényes ösvény nyílt meg. Kár, hogy elbaltázták.
A Police Pab - a Hajós utcában tehát, saroknyira csupán az Opera művészbejárójától, ahol estelente a Filharmóniai Társaság frakkos ütősei cserélnek eszmét, míg odabenn a szerelmi halált magában foglaló tétel okán a vonóskaré és a fafúvósoké a kíséret feladata - az egykori Balettcipő helyét bitorolja, azét a helyét, mely még a varacskos emlékű hetvenes években is nyitva tartott a csillagtalan éjszakában. Kóbor szellemek, égő tekintetű titkos szeretők és elnyújtott pubertáskrízisük démonaival viaskodó protobóherek. Limonádéja feledhetetlen volt, a partjai mentén himbálódzó ginespohár is méltán nézett fel rá tisztelettel, míg a zongora mellől kissé reszelős hangú, ám képzett muzikalitású mester ontotta megszívelendő jó tanácsait, s a pincérnők lábán akárha üvegből lett volna a fűzős cipő.
A Police Pab
nem ilyen. A Police Pabbal nincs semmi baj. Korrekt üzlethelyiség, tempós üzletmenet, és az utóbbira felügyelő, megnyugtatóan erélyes, szigorú, ám igazságos pillantású hölgy tanúja lehet az ide betérő, továbbá a külsejük alapján rendőrnek (az új, tettrekész garnitúrából) vélhető illetőknek, és érces, ám nem bántó volumenű pletykálkodásoknak ORFK- és BRFK-ügyekben. A lokál légterét azonban hiába töltik meg kikapós törzszászlósok és lekapcsolt elkövetők történetei, ettől még nem izzik fel az atmoszféra.
A Police Pab semmilyen. Nem azért, mert az italválasztékot valahol az uborkafa deréktáján állították össze, nem azért, mert a hely üresnek tűnik szombat éjszaka, a relikviákból és koktélnevekből összemixelt rendőrviccek kit sem izgatnak Közép-Európában, ahol mindenki rendőr és/vagy áldozat és/vagy feljelentő, és az Opera zenészei sem ide járnak, hanem a Metropolitanbe, New Yorkba, vagy sehova, míg civileknek jó a közeli Picasso Point is, ahol a panorámaablakon át egyenesben közvetítik a sarki jobbkéz-szabály okozta eseményeket - hanem mert megálmodóinak nem volt rá semmilyen ötletük. Legyen, mondták. És lett. Most van. Aztán majd nem lesz.
A Ráday utcai
Café Pablo
nevű egységbe belép az ember, és a szíve táján mintha egy kis mosolyfélét észlelne, mert a falakat újságpapír-tapéta borítja, az asztalokon gyertya ég, Jákob lajtorjájára emlékeztető lépcső visz fel titkokkal ingerlő magasságba, és a bárpult íve kecsesen hajlik, mint óvó tenyér, a túloldalt szorgoskodó kisasszonyok erényei köré, melyek bízvást úgy csillámlanak, mint telihold fényében egy gisz-moll akkord, ha mond ez valakinek valamit. Aztán, szívében titkos mosolyával, leülne az ember az asztalhoz, mire ráfreccsen, nincs más szó a kommunikációnak erre a módjára, egy illető, később a tapétákba rejtett faliújságon látjuk viszont, nos, nevezzük így, vonásait, notabilitás ő tehát, és közli, hogy az asztal foglalt.
Az asztal természetesen nem foglalt, nem ül le oda később se senki, de a Pablóban, olybá tűnik, nem kedvelik az idegeneket. Ami vállalható, sokan éreznek így; a kérdés már csak az, hogy ez esetben miért nyit valaki vendéglátóipari üzemegységet, holott a pálya nyitva áll megannyi leendő hal- s vadőr előtt, kisállatok preparált tetemei iránt is élénk a kereslet, sőt nem áldozott le teljesen az éjjeliőrök napja sem. Csupa magányosan végezhető szakma, bár lukrativitásuk kétségtelenül nem éri el a vendéglátóiparét, ahol vizezni lehet a tequilát és tigrisanyaként óvni a melléje külön kérés után kiporciózott sót, egykedvvel vonni vállat az itallap egyes tételei iránti kérdésekre, hogy hát ez nincs, meg az se nem van, be lett írva, de nincs, anyádat kérdezgessed. És néznek, míszül és sokan. Itt mindenki bennfentes.
- kk -
