A csernobili sugárzást súlyosan elszenvedőknek később egészséges gyerekeik születtek

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 24.

Tudomány

Egy tanulmány szerint a sugárzás okozta DNS-károsodást nem öröklik a jövőbeni gyermekek.

A csernobili sugárzás okozta genetikai változásokat nem örökölték azon szülők később született gyermekei, akiknek egészsége súlyosan károsodott az atomerőmű 35 évvel ezelőtti felrobbanása nyomán keletkezett ionizáló sugárzásban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport 1987-2002 között született 130 gyermek teljes genomjának vizsgálata alapján.

A tudósok olyan gyerekeket vizsgáltak, akiknek a szüleit akkor érte a sugárzás, amikor a világ legsúlyosabb nukleáris balesete után a sugárszennyezett térség eltakarítási munkálataiban segédkeztek. Ez az első tanulmány, amely bizonyítja, hogy a sugárzás okozta DNS-károsodást nem öröklik a jövőbeni gyermekek - olvasható a BBC News honlapján.

Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) vezette nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban tette közzé eredményeit.

Stephen Chanock, az NCI munkatársa elmondta, hogy a kutatócsoport teljes családokat vont be a tanulmányba, hogy a tudósok összehasonlíthassák az anya, az apa és a gyermek DNS-készletét.

"Nem azt néztük meg, hogy mi történt azokkal a gyermekekkel, akik már az anyaméhben voltak a balesetkor, hanem az úgynevezett új mutációkat vizsgáltuk. Minden nemzedékben van 50-100 ilyen mutáció és ezek véletlenek" – magyarázta. – Megnéztük az apák és az anyák genomját, majd a gyermekekét. További kilenc hónapig vizsgáltunk minden olyan lehetséges jelet a mutációk számában, amely a szülők sugárzásnak való kitettségével állt kapcsolatban. Semmit nem találtunk."

A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a szülők szervezetét ért sugárzás nincs hatással a jövőben fogant gyerekekre.

Egy másik Csernobillal kapcsolatos kutatásban Gerry Thomas, a londoni Imperial College professzora és kollégái a nyirokmirigy rákot tanulmányozták, mivel a baleset nyomán mintegy ötezer ilyen esetet jegyeztek fel, a betegek többségét meggyógyították.

"Azt találtuk, hogy nincs különbség a csernobili sugárzás okozta nyirokmirigyrák és más nyirokmirigydaganatok között – idézte a professzort a BBC. – Nincs Csernobil okozta démon tumor, amelyet ne tudnánk gyógyítani, ugyanúgy kezeljük ezeket az eseteket, mint más ilyen betegséget."

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”