Interjú

„A fájdalomra emlékeznek”

Prof. Dr. Jánosi András kardiológus a Nemzeti Szívinfarktus Regiszterről

Tudomány

Bár az előző évekhez képest csökkent a szívroham okozta halálozás, a szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálok Magyarországon. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszternek köszönhetően a betegség jól dokumentált, a kötelező feladat ellátásához az állam mégsem biztosít egyetlen forintot sem.

Magyar Narancs: A szív- és érrendszeri betegségeket nyugodtan nevezhetjük népbetegségnek, hiszen a fejlett országok lakosságának fele ennek következtében hal meg. A szívinfarktus mellett milyen betegségekre kell odafigyelnünk?

Jánosi András: Az infarktuson kívül idesoroljuk még a stroke-ot, mely vaszkuláris, azaz érrendszeri szövődmény, vagy a perifériás érszűkületeket is. Ezeknek a betegségeknek nagyon sok közös rizikófaktora van, az egyiknél talán fontosabb a dohányzás, a másiknál a magas vérnyomás, de a veszélyeztető tényezők lényegében ugyanazok. Ezeket két csoportra lehet osztani: vannak, melyek befolyásolhatóak, mint a magas vérnyomás, a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsírszint (koleszterin) vagy a mozgásszegény életmód. A másikba tartozik a nem – a férfiaknál nagyobb a betegségek kialakulásának kockázata –, az életkor és bizonyos genetikai tényezők.

MN: Az Eurostat felmérése szerint 2013-ban az unióban 644 ezer szívroham volt, de 2000 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Magyarországon ezzel szemben nő a szívroham általi halálozás aránya.

JA: Már nem nő. Régebben, a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter működése előtt kétfajta statisztika volt, az egyik a KSH halálozási statisztikája, mely azt mutatta, hogy évekkel ezelőtt 15 ezer ember halt meg heveny szívinfarktus diagnózissal, ez a szám 2013-ban már kevesebb mint 6 ezer volt, ami óriási javulás. A másik statisztika arra vonatkozott, hogy hány beteg kezelését finanszírozta az egészségbiztosító heveny szívinfarktus fődiagnózissal. Ez tavaly majdnem 15 ezer beteg esetében valósult meg, és ez a szám hosszú évek óta nem változik. Annak az oka pedig, hogy a megbetegedések abszolút száma nem változik, az, hogy egyre idősebb a populáció – a lakosság 15 százaléka 60 év feletti –, idősebb korban pedig gyakrabban fordulhat elő infarktus.

MN: A halálozás tehát már nem nő, viszont még mindig szív- és érrendszeri betegségben hal meg a legtöbb ember Magyarországon.

JA: Ez így van, viszont azt is látnunk kell, hogy a születéskor várható élettartam az elmúlt években mind a nőknél, mind a férfiaknál növekedett, amihez például az onkológiai betegségek gyógyítása keveset tudott hozzáadni. A kardiovaszkuláris betegségek eredményes megelőzése és kezelése viszont 50 százalékkal járult hozzá ahhoz, hogy 4-5 évvel megnőtt a várható élettartam.

MN: Ez minek köszönhető? A gyógyszerek lettek korszerűbbek, a kezelések fejlődtek, esetleg az életmódon változtattak, változtatnak az emberek?

JA: Mindhárom igaz. A szív- és érrendszeri betegségeknél a megelőzés és a gyógyítás 50-50 százalékban járul ahhoz hozzá, hogy csökkenjen a megbetegedés előfordulása és javuljon a megbetegedettek prognózisa. Az életmóddal kapcsolatban például nagyon jelentős volt az a lépés, amikor betiltották a közintézményekben és nyilvános helyeken a dohányzást. A gyógyszereknél a legnagyobb szerepe a vérzsírcsökkentőknek van, melyek jelentős fejlődésen mentek keresztül, és széles körben hozzá is férhetők Magyarországon. Ugyanilyen fontos a vérlemezke-működést gátló gyógyszerek (például az Aspirin) használata, a magas vérnyomás felismerése és kezelése, az optimális érték elérése. A kezelés fontos része továbbá a szívkatéteres beavatkozás, amit egyre szélesebb körben alkalmazunk. (Magyarországon jelenleg 19 szívkatéteres centrum vesz részt az infarktusos betegek szervezett ellátásában.) Az ér megnyitásakor egy ún. stentet ültetünk be, mely szintén nagy fejlődésen ment keresztül: kezdetben csak fémek voltak, most már vannak gyógyszerkibocsátó és felszívódó stentek is. A másik lehetőség a revaszkularizációs műtét, amikor nem katétert használunk, hanem magát a szívet műtjük és a beteg eret iktatjuk ki. Ilyenkor a beteg a beavatkozás előtt és után is többféle gyógyszeres kezelésben részesül.

MN: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterről mit kell tudni?

JA: Először is azt, hogy nagyon kevés megbízható egészségügyi adat áll rendelkezésünkre. Ezek gyűjtése csak rendszeres és jól megfogalmazott módszer szerint lehetséges, ez történik a Nemzeti Rákregiszternél vagy a Nemzeti Szívinfarktus Regiszternél is. Ez utóbbi egy online rendszer, ahol az infarktussal kezelt beteg nemét, korát, taj-számát rögzítjük, illetve a társbetegségeit, azt, hogy mikor kezdődtek a panaszai, mikor ért be a kórházba, mikor került sor a katéterezésre, megmentették-e azzal a szívizmot, voltak-e szövődmények, milyen gyógyszeres kezelést kapott. Ezeknek az adatoknak a birtokában tudunk az infarktusos betegek ellátásának egyfajta minőségbiztosítást adni. Meg tudjuk vizsgálni azt is, hogy az országban vannak-e területi ellátási különbségek, jelzéseket tudunk adni, javítani tudunk a rendszeren. Ezelőtt csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által tárolt finanszírozási adatokat ismertük, amelyeket a finanszírozás és nem a minőségbiztosítás céljából rögzítettek, tartalmuk is ennek volt megfelelő. A regiszter a klinikai adatokkal is foglalkozik.

MN: A rendszert 2010-ben hozták létre pilot jelleggel, Magyar Infarktus Regiszter néven, önkéntes működéssel, gyógyszergyári támogatással. Azóta mi változott?

JA: A szakma felismerte, hogy a saját munkájának minőségbiztosítására szükség van. Nem elég az, ha tudjuk, hogy a beteg élve ment haza, azt is tudnunk kell, mi történik vele egy évvel később. Ezért a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kezdeményezésére először 12 helyen indult el ez a munka, folyamatos szakmai meggyőzés után pedig most már az egész országra kiterjedt – jelenleg 88 intézmény, amely lefedi az egész országot –, 2014. január elsejétől kötelezően. Tavaly 12 ezer olyan beteget rögzítettünk, akit infarktussal kezeltünk, ami azt jelenti, hogy az összes finanszírozott infarktusos eset 82 százaléka benne volt a regiszterben. Ezt már reprezentatívnak tekinthetjük.

MN: Állami támogatás is jár a kötelező feladathoz?

JA: Nincs semmiféle állami támogatás. Törvény és rendelet van, hogy kötelező jelenteni az adatokat, mi ezeket el is juttatjuk az egészségügyi kormányzatnak, akik ígértek a működésre pénzt, de azóta sem kaptunk semmit. Pedig van a rendszernek egy 40 milliós éves költségvetése, amit ez az intézmény (a Kardiológiai Intézet – F. Zs.) áll. Svédországban 102 ilyen regiszter van, mindegyik pénzbe kerül, de megtérül, hiszen ezek alapján tudják biztosítani az ellátás minőségét. Ott a munkát finanszírozzák is, és egy külön intézetben foglalkoznak az adatok feldolgozásával.

MN: Milyen következtetéseket tudnak levonni az adatokból?

JA: Például azt, hogy a panasz kezdetétől milyen gyorsan jut el arra a helyre a beteg, ahol megnyitják az eret – a nemzetközi standard szerint két órán belül ennek meg kell történnie. Ezt mi még nem érjük el. Ha a beteg beérkezik az intézménybe, onnan már megy a dolog. Az intézeteken belüli „késlekedés” nálunk rövidebb is, mint amit a nemzetközi irányelv elfogadhatónak tart. Így tehát azt kell megvizsgálni, hol van időveszteség. Kezdődik a „hezitációs” idővel, amikor a beteg még nem tudja, mit csináljon, mi is az, amit érez. A következő, amikor már segítséget kér: nem mindegy, hogy kitől kéri, és az hogyan segít. Szerencsés esetben a beteg a mentőket értesíti, ők megállapítják, mi a baj és hol kap a beteg megfelelő ellátást. Ebben az esetben az ún. prehospitális idő lerövidül. Gond akkor van, ha nem egy katéteres centrumba jut, ezért még át kell szállítani. Vagy egyáltalán el sem jut az optimális ellátást biztosító intézetbe. A regiszter egyik legfontosabb feladata tehát a betegút követése.

MN: Utánkövetésre is van mód a regiszter segítségével?

JA: Az OEP adatai alapján igen. Tudjuk ugyanis a taj-számot, az OEP pedig tudja, hogy volt-e a számhoz tartozó beteg kórházban, vagy hogy milyen gyógyszert kapott. Összehozzuk a mi alapadatainkat és az OEP későbbi adatait. A következő lépés az lenne, hogy azt is nézzük meg, a beteg mennyire működik együtt: azt látjuk, hogy felírták neki a gyógyszert, de vajon be is szedi? Ha nem szedi, azt is meg kell vizsgálni, miért nem szedi. De ez már nem a regiszter hatásköre. A regiszter csupán jelzéseket ad, például hogy az adataink alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nagyobb a gyógyszert elhagyó betegek aránya, mint Budapesten. Ezért oda kell menni és meg kell vizsgálni az okokat. A miérteket innen nem tudjuk megmondani.

MN: Régebben volt arról szól, hogy a regiszter együttműködne a mentőkkel és a patológusokkal. Ebből lett valami?

JA: A patológiákkal sikerült kialakítani az együttműködést, a mentőkkel nem. Tárgyaltunk velük, lelkesek voltak, de végül a gyakorlatban nem valósult meg. Pedig fontos lenne, jelenleg ugyanis a prehospitális időszakról nem tudunk semmit. Akkor már azt is ismernénk, mi történik attól a perctől, amikor a mentő megérkezik. Most jobb híján a betegektől próbáljuk megtudni, de ez nehézkes: vagy emlékszik, vagy nem, a nagy fájdalomra általában emlékeznek, de arra, hogy mikor ért ki a mentő, már kevésbé.

MN: Egy másik fontos probléma, hogy a betegek nagyon lassan jutnak el a háziorvostól a szakorvoshoz, egy friss felmérés szerint ebben a kardiológia áll az utolsó helyen: átlagosan 40 napot kell várni arra, hogy a beteg kardiológiai szakrendelésre mehessen. Mi lehet ennek az oka?

JA: Például az, hogy bizonyos gyógyszereket csak kardiológus orvos írhat fel. Talán, ha a háziorvosok kompetenciáját és tudását kiterjesztenénk, lehetne ebben javulás, de elnézve azt, hogy egyre kevesebb az orvos és az ápoló, hogy egyre nehezebbek a feltételek, belátható időn belül nem hiszem, hogy lesz javulás. A helyzet nem jó, el kell ismerni, de a külföldi adatokat ismerve Magyarországon még mindig jobb a helyzet. Ahol állami egészségügyi ellátás van, mindenütt sokat kell várni.

MN: Mi mondható el a kardiológia jelen helyzetéről?

JA: Orvoshiány itt is van. Már a nagy centrumokban és rehabilitációs intézetekben is. A kardiológia is megosztott: nagy eredmény, hogy 19 szívkatéteres centrum van, a gyermekkardiológiai ellátás viszont rendkívüli módon alulfinanszírozott. Szerintem az egészségügynek három nagy problémája van: a megbízható adatok hiánya, a rossz finanszírozási rendszer és a nem megfelelő szervezettség. A kardiológia szervezett, az adatok is rendelkezésre állnak. Marad a rossz finanszírozási rendszer.

Névjegy

Jánosi András a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. Először a Péterfy Sándor Utcai Kórház belgyógyászatán, később az Országos Kardiológiai Intézetben, majd a Szent János Kórházban dolgozott, utóbbi helyen a kardiológiai osztály főorvosaként. Több szakmai elismerés mellett megkapta a Batthyány-Strattmann László- és a Semmelweis-díjat. Jelenleg a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben működő Nemzeti Szívinfarktus Regiszter szakmai vezetője.

Figyelmébe ajánljuk

Skócia-Magyarország 0-1, életben maradtak a továbbjutási esélyek

  • narancs.hu

Az újpesti Csoboth Kevin utolsó percben lőtt góljával győztünk. 3 ponttal a harmadik helyen zárta a csoportot a válogatott, a következő napokban dől el, hogy ez elég lesz-e a továbbjutáshoz, a többi csoport végeredményétől függ. A meccsen Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett, mentő vitte el.

Mi fán terem az ökoirodalom?

A hetvenes években felforgató versekben olvastunk olyat, amit ma a Facebook-kommentelők megfogalmaznak a klímakatasztrófáról. De mi kell ahhoz, hogy az irodalom hitelesen szóljon az ember és a természet kapcsolatáról? Csabai Máté írását vettük elő az Ásatás-sorozatban.