A magyar csillagász, aki napernyőt feszítene a Föld és a Nap közé

Tudomány

35 ezer tonna súlyú, 300 kilométer sugarú szerkezettel védené a Földet a további felmelegedéstől Szapudi István.

Teller Ede az 1990-es években már írt egy cikket arról, hogy egy nagy ernyővel kellene eltakarni a Nap 1-2 százalékát. Szapudi István ötlete, találmánya voltaképpen ennek a továbbfejlesztett változata, amelyről korábban már beszámolt néhány sajtóorgánum, leginkább tudományos oldalak. A Hawaii Egyetem csillagászati intézetének professzora alkotói szabadságát töltve szűkebb pátriájában, Siófokon nyilatkozott a Narancs.hu-nak.

magyarnarancs.hu: Megvan a megoldás a klímaváltozásra?

Szapudi István: Ezt ma még lehetetlen megmondani, hiszen nincsen válasz arra, hogy meg lehet-e valósítani az ötletemet, s amennyiben igen, meg akarjuk-e valósítani. Az, hogy napelemeket teszünk a házakra, kis lépés; az én elképzelésem egy nagyobb a Föld felmelegedésének megállítása érdekében. Az újkor óta az ember egyre több szén-dioxidot, üvegházhatású gázt „küld” az atmoszférába, ezek egyre nagyobb hányada marad a légkörben és emiatt nő a hőmérséklet. Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy Nap kevesebb energiát sugározzon (ez tőlünk függetlenül persze bekövetkezhet, gondoljunk a jégkorszakokra; pár száz éve is volt egy kisebb, ami majdnem fél fokkal csökkentette a Föld átlaghőmérsékletét), azt viszont igen, hogy kevesebb ilyen anyagot bocsássunk a légkörbe. Egy másik lehetőség a földi geomérnökség: megpróbálják kompenzálni a sugárzást, például volt olyan ötlet, hogy a sztratoszférába port szórnának és az visszatükrözné a sugárzás egy jó részét, vagy fehérre kéne festeni az összes ház tetejét. Egy harmadik az űr-geomérnökség: ennek az ötlete, hogy

egy nagy ernyővel eltakarjuk a Nap egy kis részét, 1-2 százalékát.

A korábbi elképzelésekkel az volt a baj, így Teller Edéével is, hogy túl nagy tömegeket kéne megmozgatni, ami fizikailag sem biztos, hogy lehetséges, de a költségeket is növeli.

magyarnarancs.hu: Az Ön elmélete abban új, hogy kisebbek lennének a súlyok és így a költségek is?

SZI: Igen. Én egy „pehelykönnyű” anyagból, grafénból képzeltem el a napernyőt, ami szén alapú, nem csak könnyű, hanem vékony is, mégis a legerősebb anyag. Így „csak” 35 kilotonnát kéne megmozgatni, az űrbe juttatni, az ellensúlyt pedig nem a Földről kéne felvinni. A 35 kilotonna egyébként akkora, mint amennyi súlyt az emberiség ez idáig összesen felvitt az űrbe. Annak a költsége, hogy valamit felvigyünk az űrbe (rakéta, fejlesztési költségek stb.) egyre csökken és meglehet, az évek előrehaladásával, a tudomány fejlődésével rohamosan tovább csökken. Ha elfogjuk az ernyővel a Nap kis részét (számításaim szerint 1,7 százalékát), a Nap sugarai, a fotonok megütik az ernyőt, aminek az volna a funkciója, hogy lefogja a napsugárzás 1-2 százalékát, így az napvitorlaként viselkedik. Ha az ernyőt az úgynevezett L1 ponton helyezzük el a Föld és a Nap között, ahol a Föld és a Nap gravitációs hatása kiegyenlítődik, azaz ott nincs gravitáció – a napsugárzás ellöki, ezért közelebb kell vinnünk, hogy a Nap gravitációs vonzása ellentartson a napsugárzásnak. Azt a helyet kellene megtalálni, ahol ez a két pont egyensúlyban van, mert akkor ott tud maradni. Ugyanakkor minél közelebb van hozzánk az ernyő, annál nagyobb részét elfogja a Napnak és annál könnyebb lehet. Úgy képzeltem el, mint egy ejtőernyőt, tehát az ellensúly legyen közel a Naphoz, az ernyő meg hozzánk közelebb.

 
Szapudi István

magyarnarancs.hu: Mi volna ez az ellensúly?

SZI: Vagy egy kisbolygó, vagy akár köveket lehetne vinni oda a Holdról, ahhoz is lehetne rögzíteni. A grafénból készülő ernyőt és az ellensúlyt zsinórral kötnénk össze, éppen ebből áll a technikai nehézsége. Persze sok a kérdés, tudunk-e gyártani ekkora összefüggő, megmaradó grafént, meg másfél millió kilométeres zsinórt, szintén grafénból.

Ha feltételezzük, hogy meg tudjuk csinálni, a sci-fi és a valóság most először találkozhat.

Hogy pont ez lesz-e megoldás a klímaváltozásra, nem tudom, rengeteget kell, kellene dolgozni rajta (és persze ez is csak csökkentené a felmelegedést, nagyon sok teendőnk maradna még ezzel együtt is itt a Földön). Kezdésként össze kéne gyűjteni az összes tudományos kérdést (lehet-e ilyen gigantikus konstrukciót az űrben stabilizálni, köveket szállítani a Holdról, vagy egy aszteroidát elmozdítani a pályájáról úgy, hogy pont oda kerüljön, ahol nekünk kell stb.), csak a válaszok megadása számos szakember munkáját és persze több tízmillió dollárt, egy kisebb kutatóintézet létrehozását igényelné és néhány évbe beletelne. Ha a tudomány pozitív választ ad, jöhetnének a mérnöki kérdések, megoldások, ami még több pénzt igényelne. S a gazdasági, sőt, a politikai vonzatokkal is számolni kell, ezekhez viszont már nem értek, nem is dolgom foglalkozni vele.

 
Ilyen lehetne a napernyő
Forrás: UH Institute for Astronomy/Brooks Bays

magyarnarancs.hu: Kiszámolta, hogy ez mekkora projekt lenne?

SZI: Becslésem szerint trillió dolláros, hasonló, mint például a Tesláé volt. Annak is kellett húsz év,

jó volna ezt is megvalósítani harminc-negyven éven belül, amíg még tényleg kritikussá nem válik a földi felmelegedés,

mielőtt valóban eltűnnének szigetek a tengerek szintemelkedése miatt, mielőtt százmilliók kelnek útra a lakhatatlanná váló területekről. Abban ma már nagyjából egyetértés van a szakemberek között, hogy mindez valós veszély, csak az én életemben bőven észlelhetők már a felmelegedés jelei. Úgy tűnik, a valóság a legpesszimistább tudományos prognózisokat is felülmúlja e tekintetben.

magyarnarancs.hu: Nekünk, kívülállóknak elképzelni sem könnyű az aszteroidához pányvázott űrnapernyőt, de hogyan fogadták az ötletét a szakmabeliek?

SZI: Az amerikai akadémia tudományos kiadványában publikáltam először, az egyetemem találmányként levédette. Terjed már a híre világszerte szakmai körökben, közben sorban adom az interjúkat angol, német, japán újságoknak. De egyelőre ennyi, magam is kíváncsi vagyok a szakmai fogadtatására, arra még inkább, hogy a tudomány milyen válaszokat ad majd az ezernyi felmerülő kérdésre. Hiszen ez egyelőre csak ötlet, elvégre én inkább elméleti ember, elméleti csillagász vagyok a hawaii egyetem kutatóintézetében is, ahol rajtam kívül szinte mindenki megfigyelő csillagász. Kozmológusként a világegyetemben gondolkodom. Olyan térképekkel dolgozom, melyeken egy galaxis egy pont, tehát a mi Tejútrendszerünk több millió csillaggal is csak egy pont az én térképemen. Többek között azt vizsgáljuk, milyen lehetett a nagyon korai univerzum: a kozmikus háttérsugárzásból például a 13,8 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanásra próbálunk következtetni.

magyarnarancs.hu: Egy csillagásznak egyébként dolga a klímaváltozással foglalkozni?

SZI: Nem, de ma az emberiség egyik legsúlyosabb problémájának tűnik, így természetes, hogy foglalkoztat, akár csak például a Covid. A járvány idején Hawaiion tagja voltam a védekezésről döntő vezetők számára előrejelzéseket, tanácsokat adó Covid-munkacsoportnak. Az űrnapernyő ötlete pedig az utcáról jött: Hawaiion a déli verőfényben az utcán sétálva is sokan használnak napernyőt, ugyancsak a Nap sugarai ellen.

Arra, hogy mekkora technológiai kihívás az űrnapernyő ötlete, a Rakéta című tudományos online magazin hozott példát: a jelenlegi rekorder Saturn V-tel például 140 tonnát lehetett alacsony Föld körüli pályára juttatni az Apollo-program idején, de a jelenleg legfejlettebb, ráadásul még el sem készült eszköz, a Starship szállítási kapacitása is csak 250 tonna. A különbség még így is jelentős, de ez talán már nem a sci-fi kategóriája. Ami az aszteroidát illeti, a NASA nemrég sikeresen demonstrálta, hogy képesek vagyunk megváltoztatni egy ilyen égitest útját. Az amerikai űrügynökség aszteroidaeltérítő műholdja csapódott bele egy kisbolygóba, amely jelenleg a Földtől mintegy 11 millió kilométerre kering. A teszttel a NASA azt vizsgálta, hogy képesek lennének-e a 163 méter átmérőjű aszteroidát letéríteni a pályájáról azzal, hogy 23 ezer kilométer/óra sebességgel belenavigálnak egy 570 kilogrammos űreszközt.

Névjegy

Szapudi István az ötödik egyetemi évét már az amerikai John Hopkins Egyetemen töltötte, első munkahelye pedig a Chicagói Egyetem volt, majd angliai és kanadai kitérő után kötött ki Hawaiin 2001-ben. 2008-ra elérte a legmagasabb, professzori rangot a Hawaii Egyetem csillagászati kutatóintézetében. Az elmúlt hetekben alkotói szabadsága alatt MTA-vendégprofesszorként kutatott és tanított a budapesti csillagászati kutatóintézetben. Édesapja Szapudi András író, újságíró (1939-2001), nagybátyja, Bánhegyi Jób (1897-1979) hozzá hasonlóan egyetemi professzor volt, emellett bencés szerzetes, Habsburg Ottó spanyolországi felkészítője az érettségire. Szapudi István szabadidejében fest, rövidfilmeket forgat, dzsesszgitáros egy hawaii free jazz formációban (de idehaza is várják a zenésztársai). Azt mondja, a művészetét is az idő határozza meg, képein is megjelenik az idő, a festmény elkészítésének a folyamata. „Mindig is érdekelt a relativitáselmélet; mi az idő, van-e egyáltalán idő, vagy csak képzeljük? Így ér össze a fizika a művészettel.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.