A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódik vírustagadó tagjaitól

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 3.

Tudomány

Sajnos van olyan orvos, aki szerint a járvány csak hiszti.

„A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Elnöksége a Területi Szervezetek vezetőinek döntő többsége által aláírt állásfoglalással összhangban a leghatározottabban elhatárolódik az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást és hangerőt elérő vírusszkeptikus vagy egyenesen vírustagadó, a SARS-CoV-2-es vírus veszélyeit és a vele szemben való védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól, gyógyszerészektől és egyéb végzettségű önjelölt igazságosztóktól” – írja a MOK mai közleményében.

A szervezetnek ugyan nem feladata, hogy összeesküvés elméleteket cáfoljon, mivel azonban az egyik vírustagadó a MOK vezető tisztségviselői közé tartozik (dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, harcos 5G elleni aktivista), nem mehetnek el szó nélkül az általa terjesztett tanok mellett. Mivel Pócs nem magánemberként, hanem a MOK tisztségviselőjeként tette tudománytalan nyilatkozatait – ezzel aláásva a szervezet hitelét – a kamara elnöksége etikai bejelentést tesz ellene.

Továbbá a MOK elhatárolódik egy másik kamarai tagtól, dr. Tamasi Józseftől, illetve a kamarán kívüli dr. Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől. Mint írják, ezek az elméletek „a jelen koronavírus okozta járványveszélyt a média és különböző kormányok, illetve egyéb >>háttérhatalmak<< okozta hisztériának állítják be, tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek.”

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.