Már bánja élete munkáját, otthagyta a Google-t az AI-szakértő

  • narancs.hu
  • 2023. május 1.

Tudomány

Geoffrey Hinton már régóta felhívta a figyelmet az AI körüli etikai kérdésekre, különösen a katonai célokra való használatra.

Tíz év után távozik a Google-től a 75 éves Geoffrey Hinton, a mélytanulás úttörője, aki a modern mesterséges intelligencia középpontjában álló legfontosabb technikákat fejlesztette ki – írja a a 444 a New York Times cikkére hivatkozva.

A lap szerint Hintonnak új félelmei vannak a technológiával kapcsolatban, aminek bevezetésében segített, és nyíltan szeretne beszélni róluk.

A kognitív pszichológus és informatikus Hinton, aki szerdán élőben fog beszélni az MIT Technology Review-nak az EmTech Digitalnál a lemondása utáni első interjújában, Yann Lecunnal és Yoshua Bengióval közösen kapta a 2018-as Turing-díjat, ami a számítástechnika Nobel-díjának megfelelője.

Geoff óriási mértékben járul hozzá az AI-hez. Nem mondta nekem, hogy ki akar lépni a Google-ból, de nem vagyok meglepve” 

 

– mondja Lecun, a Meta vezető mesterséges intelligencia-tudósa.

Hinton 2013 óta osztotta meg az idejét a Torontói Egyetem és a Google között, amikor is a technológiai óriás felvásárolta a Hinton AI-val foglalkozó DNNresearch nevű startupját. Hinton cége a kutatócsoportjából nőtt ki, ami akkoriban a képfelismerő gépi tanulással úttörő munkát végzett. A Google ezt a technológiát használta a fotókeresés és egyebek javítására.

Hinton már régóta felhívta a figyelmet az AI körüli etikai kérdésekre, különösen a katonai célokra való használatra. Azt mondta, az egyik oka annak, hogy karrierje nagy részét Kanadában tölti, az az, hogy könnyebb olyan kutatási finanszírozást szerezni, ami nem kapcsolódik az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumához.

Jeff Dean, a Google vezető tudósa azt mondta: „Az AI-elveket elsőként közzétevő vállalatok egyikeként továbbra is elkötelezettek vagyunk az AI felelős megközelítése mellett. Folyamatosan tanuljuk megérteni a felmerülő kockázatokat, miközben bátran újítunk.”

Hinton leginkább a backpropagation nevű algoritmusáról ismert, amit először két kollégájával vetett fel az 1980-as években. A technika, ami lehetővé teszi a mesterséges neurális hálózatok tanulását, ma már szinte minden gépi tanulási modell alapját képezi. Dióhéjban ez egy módja annak, hogy a mesterséges neuronok közötti kapcsolatokat újra és újra módosítsuk, amíg egy neurális hálózat meg nem hozza a kívánt kimenetet. Hinton úgy vélte, hogy a backpropagation utánozza a biológiai agy tanulását.

Most viszont hivatalosan is csatlakozott a kritikusok egyre növekvő kórusához, akik szerint ezek a cégek veszélyt jelentenek az emberiségre az agresszív versengésükkel, hogy létrehozzák az általános mesterséges intelligenciát olyan népszerű chatbotok, mint a ChatGPT technológiája alapjára építő termékek létrehozása.

Hinton azt mondta, felmondása után már szabadon beszélhet az AI kockázatairól. Azt mondta, egy része már bánja élete munkáját.

„A szokásos kifogással vigasztalom magam: ha én nem tettem volna, akkor valaki más megtette volna”

– mondta Hinton egy hosszas interjú során a múlt héten torontói otthonának ebédlőjében.

Lapunk pár hete írt arról, hogy mire jó és mire nem a mesterséges intellgencia, a 444 cikkében pedig Max Tegmark, az MIT fizikaprofesszora az általános mesterséges intelligencia kockázataira figyelmeztetve Hintonra is hivatkozott, aki nemrég azt mondta: „A közelmúltig azt hittem, 20-50 év múlva lesz AGI. És most azt gondolom, hogy ez 20 év vagy kevesebb, lehet, hogy csak 5 év.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.