A „biro” szó több nyelven is golyóstollat jelent, s világszerte őt tartják a feltalálójának. Választott hazájában, Argentínában a születésnapja a „feltalálók napja”. De ezzel együtt sem volt semmiféle előképzettsége, diplomája, és egy percig nem dolgozott műszaki területen. Ellenben volt hipnotizőr, vámhivatalnok, festő és autóversenyző! S persze hírlapíró, aki „megfigyeléseit” leginkább a Japán kávéházban folytatta.
Elsősorban aranyifjú
Hősünk Schweiger Mózes Mátyás pesti fogorvos második fiaként született 1899. szeptember 29-én. Apja, akinek szintén volt néhány találmánya, 1905-ben változtatta Bíróra a nevét. „Többek között emlékszem egy szekrényre, mely, ha kinyitották, belülről kivilágosodott. A »gumiportás« segítségével pedig bármelyik szobából ki lehet nyitni a lakás ajtaját” – írja Bíró önéletrajzában (Csendes forradalom, Európa, 1975), de a papa is feltalált egy újfajta tollat is, „melyet tinta helyett vízzel töltöttek fel”. „Az ötlet szellemes volt, de meg kellett buknia” – jegyezte meg később a világhírű utód, akit szülei orvosnak szántak. A világháború után beiratkozik az egyetemre, de néhány szemeszter után abbahagyja, és a hipnózis iránt kezd érdeklődni, ám miután egyik „páciense” majdnem meghal, felhagy e „tudományos tevékenységgel”. Nagybátyja révén vámügyintéző lesz egy olajimport-vállalatnál, s az ottani különféle stiklik révén jelentős bevételhez jut. Vesz is magának gyorsan egy Bugattit, amivel úgy nyeri a svábhegyi nemzetközi ralit, hogy csak a verseny előtti napokban tanul meg vezetni! S mivel idegesítette közben a kuplungolás, feltalálta az automata sebességváltót!
| ||
Tény, hogy Bíró neve a korabeli cikkekben valóban a raligyőztesek között szerepel, ám minden egyéb állítását az életrajzi kötetéből ismerjük. Eszerint az elkészült sebváltót egy motorkerékpárba építették be, a feltaláló pedig nyeregbe pattant, és meg sem állt Berlinig, ahol a General Motors csapott le a szenzációra. De nem azért, hogy gyártsa, hanem azért, hogy ne juthasson el a konkurenciához. A megállapodás szerint havi 100 dollárt fizettek Bírónak öt éven át. Ez tekintélyes összegnek számított, de a találmány jelentőségéhez képest (igaz, a konkrét szerkezetet nem ismerjük), mégis aprópénz.
Bírónak ennyi éppen elég volt: újra menő aranyifjúként vethette bele magát a pesti éjszakába, ahol viszont érdeklődése hirtelen a művészetek felé fordul. Tehetségét ékesen bizonyítja, hogy már élete első festményével sikert arat 1930-ban, a Nemzeti Szalon őszi tárlatán. Még két évig fest – „további képeimet is sikerült eladnom a Műcsarnok tavaszi és őszi tárlatain” –, de 1932-ben, Kertész K. Róberttel, a kultuszminisztérium államtitkárával megismerkedve más vizekre evez. „…megemlítettem azt az ötletemet, hogy a magyar kultúra és a művészet szélesebb körben való megismertetése végett (…) többnyelvű folyóiratot kellene kiadni.” Nos, így lett Bíróból lapszerkesztő.
Előbb az Hongrie–Magyarország–Hungary „magazin” vezetésével bízták meg, de miután letelt az öt év, és a GM nem utalt több dollárt, az Előre című újsághoz is elszegődött, ahol már szó sem volt magasztos művészeti írásokról.
A világraszóló találmány
„A gépek fülsiketítő zúgása és a nyomdafestékszag kellemetlen légkörében gyakran nézegettem a rotációs hengerek egyenletes és gépies munkáját. (…) Ezernyi alkatrész végzi kifogástalanul feladatát, nedvezi be a hengereket és osztja el egyenletesen a festéket az ólombetűkön. (…) Ma is azt hiszem, hogy ez a megfigyelés volt a golyóstoll igazi csírája!” – írja könyvében Bíró, hozzátéve, hogy innentől kezdve már „csak” azt kellett kitalálnia, hogyan kicsinyítse le a nyomdagépet, s főleg mivel helyettesítse a hengereket. „Villámcsapásként futott végig agyamon a megoldás: golyóval!!!” – így a Bíró-féle heuréka, amelyhez a feltaláló élete végéig ragaszkodott. Mindez 1936-ban történt.
Csakhogy az USA-ban John Loud már 1888-ban szabadalmaztatott egy olyan íróeszközt, amelynél a tintát a papírra golyó vitte át, aztán 1910-ben egy Baum nevű német is feltalált egy „golyóstollat”. Tizennyolc évvel később megint a németek, a drezdai Gold-Lorenz írószergyár mutatott be valami hasonlót a Lipcsei Vásáron, de ahogy Baumnak, nekik sem sikerült megfelelő festéket találniuk. 1935-ben Csehszlovákia is ringbe szállt: a prágai Wenzel Klimes és Paul Eisner „golyó írófejű tollat” szabadalmaztatott… Csak ezután bukkan fel Bíró, akinek valahogy sikerült megszereznie a Klimes-féle toll opcióját.
Nos, erről nem esik szó az önéletrajzban, és tulajdonképpen teljesen kibogozhatatlan, hogy végeredményben kinek az érdeme a világraszóló találmány. Annyi biztos, hogy 1937-től Bíró és testvére, György minden idejét a golyóstoll megvalósításának szentelte, ám kézzelfogható eredmény csak azután született, hogy megismerkedtek egy Goy Andor nevű írógépműszerésszel. „A toll kidolgozásában két jelentős megoldás játszott fontos szerepet. Egyrészt a golyó festékezését szolgáló, igen finom csatornák, az ún. kapillárisrendszer megszerkesztése és műszaki kidolgozása, másrészt a festékpaszta kikísérletezése. A kapilláris-festéktartályt – Goy Andor elgondolása nyomán – a párizsi Elveco műszergyár magyar társtulajdonosa, Kovács Sándor mérnök valósította meg. A festék is már egészen jó volt, ám még mindig problémát jelentett, hogy a vékony csőbe beleszáradt. Ezt szabadalmaztatta Bíró, Goy pedig a találmánnyal Németországba utazott, és sikerült is megállapodást kötnie a müncheni Deutsche Füllhallerwerkével” – írja dr. Vajda Pál Kié a golyóstoll? című cikkében (Interpress Magazin, 1982/6.), a lényeg mégis az, hogy az 1938. április 25-én bejelentett szabadalom egyedüli birtokosa „Bíró László hírlapíró” volt. Aki 1938. december 31-én elhagyta Magyarországot, és Párizsba utazott, mint írja, „az itthoni baljós politikai események alakulása következtében”.
| ||
Alig fél évvel később a Deutsche Füllhallerwerke megkezdte a golyóstoll sorozatgyártását, de a tinta továbbra sem volt tökéletes. Vajda szerint egy bizonyos von Zychlinsky nevű német vegyész-kutatónak sikerült végül megfelelően „folyós” festéket előállítania, de már csak a háború után. Csakhogy addigra az amerikai katonák jóvoltából már a németek is megismerkedhettek a forradalmi találmánnyal, a biro-pennel. Amelyet Bíró László 1943-ban szabadalmaztatott – immár Argentínában.
Meg sem állt az atomig
A Bíró testvérek Párizsban ugyancsak a tinta tökéletesítésével voltak elfoglalva, ám azt, hogy Hitler bevonulása után, akadálytanul utazhassanak tovább Dél-Amerikába, megint csak egy mesebeli epizód előzte meg. 1937-ben a szlovéniai Rogaška Slatina üdülőhelyen, amikor Bíró saját – akkor éppen működő – golyóstollával a szállodai bejelentőlapot töltötte ki, az írószer szemet szúrt az egyik előkelő vendégnek, aki nem más volt, mint a műszaki újdonságokra oly fogékony argentin elnök, Agustín P. Justo, akinek a névjegykártyája ezer vízumkérelemnél többet ért.
Bíró a negyvenes évek elején érkezett Argentínába, ahol sikerült támogatókat találnia nemcsak anyagi, de műszaki oldalról is, így nem csoda, hogy a tinta és a szerkezet tökéletesítését követően 1944-ben csillagászati összegért sikerült eladnia a szabadalmi jogokat az amerikaiaknak. „Kétmillió dollár! Ennek a hatalmas összegnek az igézetében akkor még nem is sejtettük, hogy voltaképpen milyen olcsón adtuk el a gyártási jogot”, amit az összes nagy amerikai írószergyár szinte azonnal, az európaiak pedig mindjárt a háború után megvásároltak.
Az egyedüli kivétel, aki ingyen jutott a szabadalomhoz, az egykori üzlettárs, Goy Andor volt. Ő 1947-ben, Budapesten kezdte meg saját fejlesztésű golyóstolla, a Gopen gyártását – ezek voltak az első nyomógombos golyóstollak. Goy üzemét 1949-ben államosították, ő alkalmazottként ott maradt, mi több, 1960-ban a Licencia Vállalat révén még be is perelte a Bíró-féle toll jogainak akkori tulajdonosát. Noha számos bizonyítéka volt, hogy a golyóstoll legalább annyira az ő szellemi tulajdona, mint Bíróé, a hét évig tartó pert végül elbukta. Állítólag azért, mert a felperes nem ő személyesen, hanem a „kommunista” magyar állam volt…
A hazai sajtóban azonban sem Goy Andorról, sem a nemzetközi perről, de Bíró Lászlóról sem jelent meg egy sor sem 1949 után… Egészen 1966-ig, amikor viszont Rényi Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese kereste fel Bírót Argentínában, és készített vele interjút. Az Egy nehéz ember Buenos Airesben című cikkben tulajdonképpen ugyanazt olvashatjuk el rövidebben, amit az önéletrajzban is, ezért sokkal érdekesebb Rényi „hozzáállása”: Bírót a „kapitalizmus áldozatának” próbálja beállítani, akit a gaz amerikai írószergyárosok fosztottak ki. Ennél már csak az viccesebb, amikor a szülőhazára terelődik a szó. „Díjat kapott-e valaha? Felém fordítja a fejét. Kicsit hideg, áthatóan kék tekintetében pillanatnyi értetlenséget érzek. »Miféle díjat?« Láthatóan a gondolat is távol áll tőle. Hát úgy értem, kitüntetést. Nálunk például Kossuth-díjat adományoznak a jelentős felfedezésekért” – írja Rényi, aki bizonyára soha nem hallott Goy Andorról.
Bíró önéletrajza, a Csendes forradalom 1969-ben jelent meg Argentínában, a magyar fordítás 1975-ben, ám az Európa kiadónak a szöveg közlésén kívül nem volt a leírtakhoz hozzáfűznivalója. 1997-ben az idén augusztusban elhunyt technikatörténész, Vámos Éva írt róla tanulmányt (Magyar feltalálók, találmányok, Bíró László, Műszaki könyvkiadó), de itt sem olvashatunk semmi olyat, ami Bíró szavainak hitelességét megkérdőjelezné. Akárcsak Moldova György Végtelen vonal című könyvében (Ico Rt. 2001), amit a szerző egy írószergyár megbízásából írt és ajánlott „Bíró László és Goy Andor emlékének”.
Vámos Éva szerint Bíró László, miután eladta a golyóstolljogokat, „más találmányok fejlesztésére fordította erejét és figyelmét, a golyóstoll sikere után egy golyós parfümmel próbálkozott, amely a golyós dezodor ősének tekinthető”. A szerző ezután felsorolja azokat a találmányokat is, amelyeket Bíró Argentínában jelentett be 1978-ig. A „palackcímke-nyomtató”, az „ampullanyitó” és a „függönytartó” mellett olyan elképesztő dolgok vannak a listán, mint például „berendezés energia nyerésére a tenger hullámaiból”, illetve az „együtemű belső égésű motor”. Ám ennél is meghökkentőbb, hogy „utolsó éveiben nagy kitartással dolgozott sajnos befejezetlenül maradt találmányán, amelynek tárgya az urándúsítás új technológiája volt”.
Bíró László 1985-ben, 86 éves korában halt meg Buenos Airesben.
