Kalciummal az allergia ellen?

Tökéletlen helyettes

Tudomány

A parlagfűszezon kellős közepén generációk óta nyúlunk végső megoldásként a kalciumtablettához, a magyarság kedvenc placebójához.

Még hetekig tart a parlagfű virágzása, amikor az özönnövény példányai csodás geometriai formájú pollenszemcsék milliárdjait bocsátják a levegőbe. Csupán az a bökkenő, hogy pont olyan fehér­jéket tartalmaznak, amelyek aktivi­zálják az immunrendszerünket.

Haladó hagyomány

Persze bőven vannak, akik nem erre, vagy nem csak erre allergiásak: szóba jöhet más virágpor, például a korábban már általunk is megénekelt poratka levedlett kültakarója és ürüléke (lásd: Megrágja, kiköpi, Magyar Narancs, 2014. április 20.), vagy rovarcsípések, sőt számos élelmiszer, közöttük azok, amelyek épp a parlagfűvel „adnak” keresztallergiát. Bár javul a speciális gyógyszerek hatásfoka, és mellékhatásaik sem oly kellemetlenek, sokan mégis a kalciumszármazékokat választják, pedig a modern orvostudomány mit sem tud ezek allergiaellenes hatásáról, és természetesen e gyógyszerek használati utasítása sem próbálja meggyőzni erről a fogyasztókat.

A kalciumvegyületek szénanátha elleni használatának eredete a tűnt idők homályába vész. A lényeg, hogy mielőtt felfedezték volna az allergiás mechanizmus valódi természetét, illetve az immunrendszer oktalan túlműködése és az antitestek aknamunkája nyomán felszabaduló hisztamin szerepét (bővebben: Ez a méreg, Magyar Narancs, 2009. július 16.), addig sok mindent tesztelt a karmait még csak próbálgató orvostudomány. A kalciumszedés valamikor az előző századfordulón kezdődött, és leginkább Közép-Európában vált népszerűvé. Amikor tavaly egy lengyel kutatóorvos körkérdést intézett kollégáihoz a kutatók egymás közti kommunikációját szolgáló ResearchGate portálon arról, hogy pá­cienseik mennyire hisznek a kalcium ­allergiaellenes tulajdonságában, akkor Lengyelország, Magyarország és Németország mellett szlovén és bolgár orvosok is bejelentkeztek. Mindenütt az volt a jellemző, hogy a betegek vagy a „régi jó hagyomány” alapján saját maguk választották a gyógymódot, vagy idősebb orvosok tanácsolták, esetleg írták fel nekik. Az egészben az a legkülönösebb, hogy a kalciumvegyületek esetleges antiallergén tulajdonsága kapcsán semmilyen pozitív klinikai vizsgá­lati adat sem létezik. Sőt, amikor kifejezetten ebből a szempontból vizsgálták e vegyületeket, kiderült, hogy allergia ellen hatástalanok. Nem is csoda, hiszen nem is oly apró betűvel a betegtájékoztatón is az áll: „Kalciumhiány megelőzésére és kezelésére, más gyógyszerekkel együtt a csontritkulás megelőzésére és kezelésére, D-vitaminnal együtt alkalmazva a csontlágyulás (oszteomalacia), illetve
az angolkór (rachitisz) kezelésére.” Ez utóbbi például idősek és gyermekek esetén lehet fontos, vagyis a kalciumkészítményeknek valóban komoly szerepük van a gyógyászatban, még ha a szemünkben tapasztalható égő, viszkető érzés, a torokkaparás, a szájpadlás csiklandóssága, a megállíthatatlan prüszkölés és orrfolyás nem is múlik el tőlük. Mondhatnánk persze azt is, hogy ártalmatlan hóbort, miért ne szedhetnének háklis szénanáthás sorstársaink pont kalciumot: bajuk nem lesz tőle, legfeljebb a szokványos mellékhatások. Tudjuk, mindig lesznek embertársaink (jelen esetben ezerből egy), akiknél pont ez a gyógyszer fog hányást, hasmenést, gyomorfájást, székrekedést, felfúvódást stb. kiváltani. Sőt, előfordulhat – igaz, átlagosan csak minden tízezredik embernél –, hogy valaki pont a kalciumszármazékokra allergiás, bár itt nagyobb szerepet játszhatnak a kalciummal kémiailag összekapcsolódó szerves kémiai csoportok. Ezzel szemben azoknál, akik mélyen hisznek a tabletta jótékony hatásában, működhet a jó öreg placebo-hatás is. Meg hát tudjuk jól, az allergia múlékonyabb, mint életünk más epizódjai: eltelik az a pár hét, esetleg másfél hónap, és nem is emlékszünk rá. Ráadásul közben többször is javulhat az állapotunk, ha az időjárás csapadékosabbá vagy erősen szelessé válik. Bár a nagy szél e mostani, konkrét esetben csak azért segíthet, mivel nincs olyan szomszédunk, amelyik a parlagfűvel oly fertőzött lenne, mint Magyarország.

false

A pezsgés nem használ

Az allergológusok leginkább a hamis biztonságérzet miatt emelik fel a szavukat a hatástalan terápia ellen. Különösen a súlyos allergiás esetekben, amelyeknél extrém helyzetben akár anafi­laxiás sokk is felléphet, életmentő lehet, ha helyes kezelést alkalmaznak. Márpedig e kritikus, a puszta orrfolyásnál jóval komolyabb szimptómáknál már adrenalininjekcióra is szükség lehet, úgyhogy a kalciumos öngyógyítás eszébe ne jusson senkinek!

A hétköznapi allergiás helyzetek kezelésére jó ideje van megoldás: antihisztaminokat (precízen fogalmazva hisztaminantagonistákat) kell szedni, melyek visszafojtják az immunrendszer hisztaminfröccsel járó rohamait. (Bővebben lásd keretes írásunkat!) Emellett vagy más allergiás reakciók esetén előkerülhetnek még a kortikoszteroidok (glükokortikoidok), s esetleg más, egzotikusabb vegyületek, mint például csekély mennyiségben, a koffein metabolizmusa során szervezetünkben is keletkező teofillin, ami egyébként kakaóbabban, így a csokiban is található. Jelen írásnak nem témája a kalcium létfontosságú élettani szerepének részletezése, most legyen elég annyi, hogy e nélkül nem is létezhetnénk, ám a súlyos kal­ciumhiány tünetei közt nem találjuk az aller­giát. Annyi biztos, hogy a kalciumionok kulcsszerepet játszanak például a receptorokon keresztül megvalósuló ingerületátviteli, speciális biokémiai jelátviteli és hormonális folyamatokban, elvileg tehát nem volna logikátlan, ha az allergiás állapotok során is jutna nekik valamilyen funkció, csak éppen nem tudjuk, miféle.

Kalciumra szüksége van szervezetünknek, de ezt bőséggel kielégíthetjük természetes forrásokból: ott a tej, a tejtermékek, többségük még a tejre finnyás laktózintoleránsok számára is emészthető. No meg a melasz (kisebb mértékben a barna cukor), a mandula, a lencse, a szezámmag (meg a belőle készülő tahini), a mogyoró, sőt a narancs, a liszt vagy a búzacsíra sem lebecsülendő kalciumforrás. Akiknek pedig – talán épp az átlagos laktózérzékenységnél is súlyosabb allergiás reakció miatt – nélkülözniük kell a legfontosabb kalciumforrásokat, azoknak tényleg a pezsgőtabletta-élmény marad. De ettől még pollenallergiásként ugyanolyan gyakran kell a zsebkendő után kapniuk.

Az antihisztaminok csodája

Az allergia elleni harc során bevetett, a hisztaminháztartásra ható gyógyszerek közül az úgynevezett H1-receptor-antagonisták az érdekesek, melyek az orrban és környékén jelentkező allergiás reakciók kezelésére alkalmasak (a H2-receptor-antagonisták inkább a gyomorfekély és a savas reflux kezelésében használatosak). Az már csak hab a tortán, hogy a szokásos, a patikában kapható H1-antagonisták (például a loratidin, cetirizin vagy fexofenadin, melyeket természetesen különféle fantázianeveken vehetünk magunkhoz) nem is igazi antagonisták, ugyanis nem blokkolják az adott receptor működését, hanem „inverz agonistaként” éppen ellenkező jellegű választ váltanak ki belőle. Apróbb probléma, amit mindenki jól ismerhet, aki allergiaellenes szert vesz magához, hogy utána finoman szólva is elpilledünk – nem is csoda, számos hatékony, altató hatású vegyület maga is a H1-receptorokra hat. Cserébe viszont az antihisztaminok segíthetnek a belső fül problémás működése miatti szédülés, illetve a repülő-, hajó-, autóút és a hullámvasutazás során fellépő rosszullét kezelésében, megelőzésében.

Neked ajánljuk