A zajszennyezés hosszú távú kockázatot jelent a fák és más növények számára

  • narancs.hu
  • 2021. április 14.

Tudomány

 A hatás pedig a zajforrás megszüntetése után is fennmaradhat.

Az építkezések hangja, az ipari zaj, valamint az utak és vezetékek építéséből származó zaj drámai módon megnőtt a múlt évszázad közepe óta, a biológusok egyre jobban aggódnak ezek növényekre és állatokra kifejtett hatása miatt.

Míg korábbi vizsgálatok már észlelték a beporzórovarokat és állatokat elijesztő zaj rövid távú hatását a fapopulációkon, a hosszú távú hatásokat eddig kevésbé kutatták.

Amerikai kutatók új-mexikói fapopulációkat vizsgáltak, melyek magas szintű mesterséges zajnak voltak kitéve 15 éven át. Vizsgálatuk során 75 százalékkal kevesebb fenyőnövendéket találtak a zajos területeken, mint a csendeseken. Ezt követően olyan helyszíneket vizsgáltak, ahol vagy nemrég kezdődött a zaj, vagy nemrég szüntették meg a zajforrást.

A szakértők arra számítottak, hogy a vizsgált boróka- és fenyőpalánták populációja helyreáll, amikor a zaj megszűntével visszatérnek a terjedésüket segítő szajkók. Ehelyett azonban hosszú távon csökkent a fiatal növények száma, mivel a szajkók nem akartak visszatérni.

A Proceedings of the Royal Society B című tudományos lapban megjelent tanulmány egyik szerzője, Jennifer Phillips szerint az eredményeik rávilágítanak arra, hogy a zajszennyezés hatása gátolhatja a beporzó és terjedést segítő állatok működését a zaj megszűnte után is.

"A zajra érzékeny állatok, mint amilyenek a bozótszajkók is, megtanulják elkerülni az érintett területet. Időbe telik, míg ezek az állatok ismét felfedezik ezeket a korábban zajos régiókat, és nem tudjuk, meddig tart ez" – mondta Phillips. A várostervezési döntések során a zaj- és egyéb érzékszervi, köztük a fényszennyezettség hatásait is jobban figyelembe kellene venni Phillips szerint.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.