Annyi rémisztgetés látott napvilágot a megelőző pár hétben, a hallgatói körlevelezésben mindenki csak arról írt, hogy 40 emberből kábé tíz ment át a minimálteszten. 1618; harmincéves háború; defenesztráció. Én is mindjárt kivetem magam az ablakon, ha nem jutok el záros határidőn belül a hidegháború végéhez.
„Öt percetek van a minimáltesztre. Tíz kérdés, ugyan már, ne izguljatok!” – hangzik az instrukció, amitől a felkészültebb vizsgázó is lázas töprengésbe kezd: vajon melyik században élt Robespierre? Hát, a rémhírek ezúttal beigazolódtak, alig pár ember jut át a minimálteszten, de az előadó belátja, a hetven százalék túl magas követelmény: enged hatvanra. Tizennyolcan folytatjuk a kihaltnak tűnő teremben, lábdobogás, szemrángás, kataton mozdulatsorok. Végül kitámolygunk, pestisként terjed a riadalom: nyolc munkanap múlva lesz csak eredmény! Marad a kínvigyor: nem érdekel, legfeljebb megbuktam, mér’, mire való a kreditrendszer? Másnap már a Neptunban figyelnek az osztályzatok.
A hallgatói levelezésben pár nap múlva egy tanár („EU intézményrendszere és nemzetközi szervezetek” tárgy), aki szintén a minimálteszt híve, tesz közzé figyelmeztetést:
„Felhívom a vizsga előtt állók figyelmét, hogy nézzenek utána: a felkészülést segítő, közkézen forgó anyagok helyes válaszokat tartalmaznak-e? Sokuknál hasonló hibás megoldásokkal találkozom. Néhány típushiba:
–Krakkó nem főváros, és az ország, ahol található (Lengyelország), nem határos hazánkkal;
–Prága nem Pozsony fővárosa;
–A Szovjetunió már nem létezik;
–Ukrajna fővárosa nem Bukarest;
–Bubjana nevű város ismereteim szerint nem létezik (még akkor sem, ha nagyon hasonlít Ljubljanára), de bizonyosan nem szomszédos főváros.”
Lehet, hogy mégsem a minimáltesztekkel van a baj?
BKF, Nagy Lajos kir. útja 1–9., június 7., 11.00
