Élet + mód
Az évezred utolsó előtti összefoglalója
A tények ellenére ez az év azzal telt, hogy reklámcégek, kereskedelmi és állami adók, fiúzenekarok, valamint csatolt részeik kórusban várták az évezred utolsó izéit, úgymint: koncert (ebben az évezredben utoljára látható Józsi, amint azt énekli, hogy sárgul már a kukoricaszár), lehetőség (ha decemberben nem veszi meg a felfújható karalábészeletelőt, akkor soha) és egyéb események (a harmadik műsorban az évezred utolsó Johann Vasziljevics Buborék-koncertjét közvetítjük sztereóban). A megalkuvók, akik tudták ugyan, hogy nincs ezredforduló, de megpróbálták elsunnyogni, kitalálták a "numerikus ezredforduló" kifejezést, ami bizony kapitális baromság.
*
Az egészségügyi és pszichológiai hakniüzem is felpörgött, természetgyógyászok, jósok, madárbélből és kávézaccból kijelentők, látóasszonyok, parafenomének, telepaták, telekinetikusok és a Munkáspárt mondtak véleményt a jövőről, de a legnagyobb píárja a világvégének volt: ha 2000, akkor vége a világnak, gondoljuk, valahogy úgy, ahogy az egyszeri hülye gyerek elképzeli a Mikulást - megjelenik egy hatalmas segg az ablakban, aztán elsötétül minden.
Elsötétülés azért volt, elfogyott a Nap, de hamar visszajött, az emberek meg azt mondták, hogy húúú, meg azt mondták, hogy óóóó, aztán szétdobálták szemüvegeiket és hazamentek. Ez a szemüvegdolog volt egyébként a ´99-es év legnagyobb üzlete.
*
Helyükre kerültek életünkben a drogok, mint bizonyára észrevették, mi is lehasadtunk a kérdésről, mert már eldőlt minden - országunk, pártunk és kormányunk a büntetést választotta a felvilágosítás és megelőzés helyett, mi pedig tiszteljük a törvényeket, még akkor is, ha azok szarok, legfeljebb arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a mostani szabályozással sikerült a szőnyeg alá seperni az egész problémát, amibe már nagyobb és gazdagabb nemzetek is belebuktak.
*
Meglepő módon az ostobaságok, sutaságok ellenére Magyarországon stagnál az AIDS, keleti szomszédainkhoz képest meglehetősen jól állunk, vagy csak egyszerűen lappang az egész dolog, mert a statisztikák megnyugtató adatai mellett az is tény, hogy a nyilvános parkokban bokáig fecskendőkben lehet sétáltatni a kutyát. Igaz, ezt értelmezhetjük a tűcsereprogram sikereként is, bár szerintünk inkább arról van szó, hogy sohasem látott virágzása zajlik a szerves oldószerek inhalálásának, egészen normálisnak látszó gyermekektől kezdve bestiának öltözött kamaszlányokig találkozhatunk ragasztószacskót markolászó delikvensekkel a városban. A másik oldalon pedig megjelent és állandósult a kokainfogyasztás, általában beütött, lerontott szarokkal, de baromi drágán.
Az AIDS szempontjából legkritikusabb heroin eltűnt a médiából, a heroinfogyasztó tulajdonképpen mintapolgár, nem randalírozik az utcán, nem veri a feleségét, csak meghal otthon, ha eljön az ideje. Az pedig eljön.
*
Válaszlépésként szappanoperákat ajánlanak a népeknek, akik rá is harapnak. Sohasem látott magasságokba szökött a szappanopera-kultusz hazánkban, tulajdonképpen folyamatosan lehet sorozatokat nézni, szünet nélkül lehet követni a közép- és dél-amerikai arisztokrácia csínytevéseit, üzleteit, szerelmeit, de csemegeként német, lengyel és magyar kísérletek is lefedik a képernyőt.
A szappanoperák magyar vonulata felemás eredménnyel zárja ezt az évet, de annyi mindenesetre leszögezhető, hogy tanúi lehettünk, miként lesznek az ellenszenves és tehetségtelen gyermeksztárokból ellenszenves és tehetségtelen felnőttek a szemünk előtt.
*
A technika fejlődése viszont legalább töretlen, egyre inkább csodabogarakká válnak a bakelitgyűjtők, és végre minden család polcán ott lehet a videó, mivel a DVD nyomulása lenyomta az árakat. A kiadók képtelenek voltak továbbra is fiókban marasztalni a digitális kép- és hangrögzítési technikákat, ezentúl bárki bármit ellophat, letölthet, hazavihet és másolhat kedve szerint, ha beáldozza egy használt Zsiguli árát.
Mindezek és a borúlátó jóslatok ellenére semmit sem veszített varázsából az élő zene, a színház vagy a mozi, sőt az utóbbinak mintha még nőtt is volna az ázsiója, mert csökkent életkorú kortársaink szénné mozizzák magukat a plexekben, pattogatott kukoricát zabálnak és az XX-esek még mindig teljesen idióta cipőkben járnak.
*
Hajvágásban továbbra is hódít a Trafalgar téri stíl egy kis melírrel, amit transzparenciának hívnak, és annyit tesz: rejtett csíkok a hülyére nyírt frizurán. Futott még a kialvatlanra zselézett, éjjel-nappali közértes frizura, és ismét visszajött a henna, de már nemcsak a hajon, hanem a bőrön is, állítólagos gombaölő hatása miatt.
Sminkben az összes kenőcsöt, port, zselét illik antibakteriálisnak nevezni, de ettől nem csökkent jelentősen a kötőhártya- és egyéb gyulladások száma, hogy a műszáj- és műkörömfájásról ne is beszéljünk.
De hogy valami valóban újat is említsünk: itt van például a gyors szemceruza, ami tulajdonképpen nem más, mint egy fordítási hiba, de veszik, akár a cukrot. Arcpirosítóban megjelent a mű véraláfutás, hasznáról most nem értekeznénk külön, de nagy karrier vár rá, az egészen biztos.
Öltözködésben erősödik az uniszex vonal, táskában az egypántos hátizsák a trendi.
*
Csak remélhető, hogy mosási, étkezési és vérzési szokásaink jelentősen fejlődtek az elmúlt évben, de ha csupán egy csepp hatása is van a reklámoknak, akkor a ´99-es év embere reggelire kizárólag ilyen teljes őrlésű, lapos és száraz dolgokat eszik, amiket dobozos tejbe áztat, ebédre csipszet rág szalámival, vacsorázni meg egyáltalán nem vacsorázik, mert akkor mos, de olyan fehérre, hogy második alkalommal már a munkásőr-egyenruhájában is elmehet vállalati hóembernek, mert még Buza Sándor sem leli meg nagyítójával a váll-lapon a vörös csillagot.
Mindezen - talán pikírtnek tűnő - megjegyzések ellenére a kereskedelmi tévék és rádiók műsorában a reklámok nyújtják a színvonalat, az összes többi szemét kínos időhúzásnak tűnik, leszámítva mondjuk a hírműsorokat, amelyek meg- megbicsakló színvonaluk ellenére is némi színt visznek a honi televíziózásba, rádiózásba.
*
A sportban akár egy csendes év is lehetett volna az idei, de nem volt az. Pedig az olimpiát megelőző évek mindig arról szólnak, hogy fiaink és lányaink kvótákat gyűjtenek, és arról nyilatkoznak, hogy eredményük mennyit érhet majd az olimpián. Ehelyett 1999-ben a sport minden korábbinál fontosabb téma lett, aminek egyetlen oka, hogy a politikusok rátaláltak e jobb sorsra érdemes területre, majd gyorsan azt is elhitték, jobban értenek hozzá, mint bárki más. Szóval semmi egyéb nem történt, mint ami ebben az országban történi szokott.
A politikus, miután elhiszi, hogy ért valamihez, rögtön kabarét alakít a történetből, lásd Magyar Labdarúgó Szövetség és Ferencvárosi Torna Club. Akinek bármikor voltak a magyar sportba, esetleg a hazai futballba áramló külföldi pénzekkel kapcsolatos illúziói, végképp a földre kellett szállnia e két rendkívül tanulságos eset kapcsán, és be kellett látnia, a magyar focin kizárólag az segít, ha a keletnémet példát követve, megpróbálunk becsatlakozni Angliába, Spanyolországba vagy akár Németországba, bár még így is fennállhat, hogy lerontjuk befogadó országunk labdarúgását. Szomorú véleményünk idén kivételesen nem a "mutatott játék" sportújságírói eufemizmus kapcsán fogalmazódott meg, hanem a Torgyán-Szabadi-Deutsch csatártrió működése miatt (játékra jelentkezett még a jelenleg kispados Lányi Zsolt és Szabó János).
*
Persze nem csupán fociról szólt ez az év sem, a vízilabdázóink például Európa-bajnokok lettek, a kézilabdás lányok meg nem, és mindkettő szép eredmény. Az pedig különös képessége ennek az országnak, hogy a világ legjobbjait nemcsak előállítani képes egy-egy sportágban, de tehetsége van arra is, hogy mindebből egy fillért se keressen. A vízilabda-szövetség például egész évben a csőd közelében flangált.
*
Nagyobb sporteseményeket idén alig rendeztünk, de egy megnyert öttusa-vb-n kívül azért egy kettesfogathajtó-világbajnokság is akadt. E sportágat Jókai Mór művészetén nevelkedett unatkozó milliomosok űzik világszerte, a versenyeket pedig a Csíííz című műsor különböző mutációi szponzorálják, arra a tényre alapozva, hogy ugyan ritkán van bukás a futamokon, de ha van, akkor méretes a zakó. Kiderült az is, hogy e gyönyörű, ám gyakorlatilag sehol sem jegyzett sportágban is világelsők vagyunk, nem hiába a lovas nép, ugye. Ehhez képest a Lovi problémája még mindig rendezetlen, de erre visszatérünk jövőre, ígérjük.
*
Életmódról lévén szó, nem mehetünk el szó nélkül a magyar sportolók életvitele mellett. Jelentjük, idén is az éves inflációt meghaladó mértékben nőtt a sporttal foglalkozók alkoholfogyasztása, különös tekintettel azon labdarúgókéra, akiknek immáron nem fizet egyik klub sem, lásd Váczi Zoltán és Urbán Flórián esetét. ´k ketten csak idén több klubban játszottak, mint amennyit e században bejegyeztek, és profi sportolók lévén, mindketten maradandót alkottak. Ha lesz egyszer fiunk, és véletlenül futballista példaképet talál magának, vagy csak egyszer is meglátunk a kezében egy Nemzeti Sportot, isten bizony beíratjuk média-politológia szakra, és előfizetünk neki a Joy magazinra, abban legalább nem lehet csalódni. Igaz, Vácziban sem. Azon sorstársai (mármint Váczinak és nem a Joy magazinnak), akik nem ennyire keresettek, év közben ráébredtek, hogy a foci nem megy nekik, ezért inkább sztrájkoltak. Igazuk volt, a sztrájk sokkal jobban megy nekik, és nem is annyira fárasztó, sőt a vizeletükből sem lehet kimutatni.
*
A drogtörvénnyel együtt szigorított doppingszabályozás alapján Gécsek Tibor például, ha egy kicsit sietnek a parlamentben, eltiltását nem saját vendéglőjében töltötte volna Szombathelyen, hanem esetleg egy börtönben. Éppen ezért izgatottan várjuk, hogy mit tesznek majd Benedek Tiborral, akit ugyancsak eltiltott a nemzetközi szövetség. Nem mintha jó lenne a sportolókat börtönbe zárni, sőt, de hát a törvény betűje szerint a hatóságnak eljárást kellene indítania ellenük. Ez eddig nem történt meg, hála a jó istennek.
*
Mindent összevetve, a ´99-es év az unalom jegyében telt, az unalom és az értelmetlen várakozás nyomta rá bélyegét minden napjára, bár kétségkívül gyorsabban telt, mint az előzők, igaz, lassabban, mint a következő, amihez sok sikert kíván önöknek
az Élet + mód rovat
