Egykoron sírhattunk a szegényes hazai dinoszauruszfelhozatal, a lelőhelyek gyér száma miatt, ám mára változott a helyzet. Egy fiatal paleontológusnak, Õsi Attilának hála rövid idő alatt többszörösére nőtt a nemzetközi visszhangot is kiváltó őshüllőleletek száma. Mindehhez kiváló szakmai felkészültség, remek kutatói érzék és mindenekelőtt egy jó lelőhely kellett: az iharkúti elhagyott bauxitfejtő mára valóságos kincsesbánya az őslénykutatók számára.
Színes kréta
Korántsem véletlen, hogy eddig nem éppen a mai Magyarország területéről tárták fel a leglátványosabb dinoszauruszleleteket. A dinoszauruszok öregrendjébe (ez a pontos rendszertani besorolás!) tartozó hüllők virágkorának idején (jura, majd kréta kor) Európa jelentős részét, benne hazánk mai területét is többnyire tenger, pontosabban a Thethys nevű ősóceán és nyúlványai foglalták el. A Thethys azonban - különösen sekélyebb, ún. selftenger jellegű részei - szigetek sokaságát ölelte körbe: az egyik ilyen volt a mai Bakonyt magán hordó talpalatnyi föld-, pontosabban kődarab, amely jórészt maga is a geológiai folyamatok, kőzetmozgások révén kiemelkedett tengeri üledékből áll. Ősi Attila már diákkorában biztos volt abban, hogy olyan potenciális lelőhelyet kell találnia, amit dinót biztosan nem tartalmazó tengeri üledék helyett szárazföldi tölt ki. Hosszú keresgélés nyomán lelt rá az iharkúti külszíni bauxitfejtés területére, melyet a művelés megszűnte után félig be is temettek. És az iharkúti lelőhely 2000-ben kezdődött feltárása elkezdte ontani a leleteket! Az elmúlt évtized első szenzációja a Hungarosaurus tormai nevezetű páncélos hüllő maradványainak megtalálása volt (lásd: Hamut is mamut - Őslénytani fejlemények, Magyar Narancs, 2006. augusztus 10.), amit a Bakonydraco galaczi nevű, a B filmekben is főszerepet játszó Pterodactylus-félék alrendjébe tartozó, 3-4 méteres fesztávú (!) repülő őshüllő követett, ami egyes elméletek szerint a tengerpart egyik réme volt, mások szerint viszont inkább a gyümölcsdiétának hódolt. Ez utóbbi persze a szigorú paleontológusok szerint nem is dinó - ahogy nem azok a csontmaradványaik formájában szárazföldi üledékben (!) meglelt, korábban kizárólag tengeri lényként ismert mosasaurusok vagy az Iharkutosuchusnak keresztelt őskrokodilok sem.
Csőr, mester
Elsőre nehezen azonosítható csontmaradványnak tűnt az a néhány koponyadarab, illetve csőrszerű reliktum is, melyeket a tavaly nyári kutatás nyomán sikerült a felszínre hozni. Annyit sejteni lehetett, hogy egy dinoszaurusz koponyájának elülső részét sikerült fellelni, ám az csupán a kutatótársakkal való konzultáció nyomán vált biztossá, hogy a négy predentale (ez egy fogat nem tartalmazó csont, mely minden madármedencéjű Ornitischia dinoszaurusznál megtalálható) és a különleges, úgynevezett rostralis (szintén madárcsőrszerű) csonttal kiegészült koponyaelő (premaxilla) egy, a Ceratopsia-félék alrendjébe tartozó dinóféléhez tartozik. A lelenc ezúttal az Ajkaceratops kozmai nevet kapta (második nevét Kozma Károly jeles geológusról), és úgy 85 millió éves lehet. A késő kréta kor úgynevezett santoni emeletén élt (félreértés ne essék: ez a geológiai rétegre utal), mérete 1-1,5 méteres lehetett, súlya 20-30 kilogrammra tehető - ezt a legnagyobb csőrszerű képződmények alapján becsülték 'si Attiláék. Kissé morc, csőrös-szarvacskás ábrázata dacára békés növényevő lehetett - csak az nem világos, hogyan került e világot jelentő bakonyi szigetre?
A felfedezés nemzetközi visszhangját jelzi, hogy a MTA-MTM Paleontológiai Kutatócsoportjában dolgozó 'si Attila többek között angol és amerikai kutatókkal közösen készített cikkét lehozta a Nature május 27-i száma is. Felfedezése nyomán kezdhetjük másként látni a földtörténeti középkor végének európai - izoláltnak hitt szigeteken, széttagoltan élő - állatvilágát.
Tutajos szemek
Korábban úgy vélték, hogy itt csak helyi fejlődésű, úgynevezett endemikus fajok éltek (zömmel kisméretűek), illetve délről, a Gondwana nevű, éppen ez idő tájt széttagolódó (Dél-Amerikára, Afrikára és Indiára szétváló) szuperkontinens felől érkezhettek ide új fajok. Igen ám, de Ceratopsia-féléket eddig csak Kelet-Ázsiából és a vele a (néha záródó) Bering-szoroson át kapcsolatban lévő Amerikából ismerünk. Utóbbi lelőhelyeiről került elő eddig a leglátványosabb, képről és népszerű filmekből sokak számára ismerős Triceratops, a legismertebb Ceratopsia. Nos, a most meglelt magyar dinó ugyan nem közeli rokona eme nyolc-kilenc méteres óriásnak - de koponyájának bizonyos jellemzői (ugye, mennyi minden kiderül pár töredékből?) leginkább a világ tán legnagyobb dinótemetőjében, Mongóliában kiásott Bagaceratops-félékkel mutat rokonságot. Már csak az a kérdés, hogy miként jutottak onnan idáig - az út túlnyomó részét akkoriban, a mainál jóval melegebb körülmények között, sokkal magasabb tengerszint mellett nem tehették meg száraz lábbal. Az alkalmazott módszert a biológia szigetugrásnak (island hopping) nevezi: ilyenkor az állatok (vagy éppen növények), az egyik szárazföldről (mondjuk egy vihar nyomán) elszakadó, jórészt fadarabokat tartalmazó uszadékba kapaszkodva tutajoznak egyik szigetről a másikra. Meglehet, relatíve keveset tudunk még az ősvilág állatairól, tudásunk azonban évről évre bővül. Iharkút még évtizedeken át onthatja magából a leleteket, idén nyáron is lesz ásatás!
