A természetes szülés újrafelfedezése zajlik a nagyvilágban, korábban tudománytalannak tartott elméletek hódítanak tért és híveket a szülészeteken. Az orvosok is rájöttek ugyanis, hogy egyrészt tudománytalan az az álláspont, amely szerint a szüléshez feltétlenül terhesnek kell lenni, másrészt súlyosan sérti az emberi méltóságot, hogy csak nők részesülhetnek ebben a lehetőségben, míg például a tonettfogasok vagy a dobozos szardíniák teljesen ki vannak rekesztve belőle. Felismerték továbbá, hogy az agyonpasztörizált kórházi környezetben jobbak ugyan az újszülött túlélési esélyei, de számos, egy életre frusztráló élményt is beszerezhet világrajövetele előtt, alatt és az első hetekben idekint. Jöhet például médiatényező vagy sztreccsfarmerbe öltözött démoni adminisztrátornő, és kész, összeomlott minden addigi eredmény. A parasztházak rosszul világított szobáiban még nem kellett figyelni a reflektorok kikapcsolására az újszülött érkezésekor, csak a petróleumlámpára rántották rá a füstüveget, és nem volt még jéghideg mérleg sem, amelyre a modern kor gyermeke közvetlen megszületése után kerül. Télen a mérleget külön erre szolgáló edénykékben, úgynevezett sánkéros toszokban melegítették, innen származik a húzzál a s. t.-ba kifejezés, ami annyit tesz, hogy szaladj angyalcsinálóért, ez mindjárt leszaporodik. Azért a ma sokszor idealizált otthon szülés sem volt fenékig tejfel: korábban Magyarország egyes vidékein számos falu lakosságát lehetett volna gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolni. Egy ízben az újszülöttet azonnal palackozták, hogy a tizennyolcadik születésnapján majd felbontják, és koccintanak vele; másutt házi barkácsolású porszívó-, mikrosütő- és turmixalapú gépekkel segítettek levezetni a szülést. A nők sokáig kénytelenek voltak még a télen született csecsemőkkel is a házon kívüli fűtetlen helyiségben aludni, hogy a férfiakat ne zavarja a gyereksírás. A nyári munkák idején született gyerekek sem jártak sokkal jobban: gyakran nem vihették ki a földekre, így hamar kására, lisztlevesre fogták a csecsemőt, amikor pedig kivitték a szerencsétlent, ha tévedésből be nem szántották, már négyhetesen rábízták a görögdinnyék szelektálását vagy a búza sikértartalmának meghamisítását, és akkor az altatódal helyett alkalmazott pálinkás kenyeret még nem is említettük. Pedig akartuk, csak valahogy elfelejtettük, mivel mi már brandys kenyeret kaptunk kiskorunkban.
A születés a kórházi szülés elterjedésével biztonságosabbá, de egyszersmind az újszülött számára stresszesebbé is változott; a valaha szakrális aktust ipari folyamattá alacsonyító gyakorlatra halőrök, később pszichológusok hívták fel a figyelmet. A szülés és születés ugyanis két résztvevős játszma: nemcsak a szülő nő teljesítményével, hanem az ugyancsak keményen dolgozó, anyja hormonjainak termelődését beindító, megszületni akaró gyerekkel is foglalkozni kell. Először Frédérick Leboyer francia szülészorvos és pszichoanalitikus dolgozott ki olyan módszert, amellyel a gyermek születés során átélt megpróbáltatásait igyekszik a minimumra csökkenteni. Ma már itthon is egyre több "bababarát" kórház működik, ahol - a WHO, a MÉH és az UNICEF ajánlásai alapján - az újszülöttet nem szakítják el közvetlenül a születés után anyjától. Bevezették a babás szoba rendszert, ahol a babák egész nap anyjuk ágya mellett vannak, és mindenki arra biztatja a kismamákat, hogy szoptassák gyermeküket. A kismamák persze félreértik, és vagy vihogni kezdenek, vagy tárgyakat - eszcájgot, méhlepényt, mélyhegedűt, ami a kezükbe akad - hajítanak a javaslat előadójára, de az csak mondja, hogy szoptassátok, szoptassátok, szoptassá...
A pszichoanalitikus irányzatot képviselő előadók pácienseik elbeszéléseivel példálóztak volt, egyikük például félórán keresztül illusztrálta az újszülött sírásának fázisait, de őt végül a hallgatóság annyira megverte, hogy azóta se tudjuk, mi van. Ugyanakkor számos példa bizonyítja a nem kívánt gyermek anyaméhben szerzett tapasztalatainak negatív utóhatásait, az anyai szorongások és a születendő gyermek meg nem értéséből, körömreszelővel való összetévesztéséből származó későbbi súlyos problémákat, hogy a technikai eszközök (például az ultrahang) alkalmazásából eredő szorongásokról ne is beszéljünk. Nagy önbizalom kell ahhoz, hogy mindezt végighallgatva még mindig azt gondoljuk, egy szeretetre méltó és lakáshelyzetével amúgy elégedett emberke költözik majd ki a pocakból a kilenc hónap letelte után. Az is biztos, hogy sokan tartanak majd lelkiismeret-vizsgálatot gyermekük első bölcsődei verekedése után, pedig ezt azért nem kellene feltétlenül a terhesség alatt fogyasztott hongkongi szoftpornó számlájára írni: olyan is van, hogy a gyerek néha csak úgy magától rossz.
A legfrissebb hazai szakirodalomban jártas, a kongresszusra a regisztrációs díj megfizetése nélkül beengedett kismamáknak is meglepetést okoztak azok az előadások, amelyeken fényképeket és videófelvételeket, illetve ilyeneket szülő anyákat és fagylaltgépeket mutattak be, valamint néhány órás, anyjukat jól felismerhetően utánzó újszülötteket. A babák - megunván anyjuk idétlen nyelvöltögetését, azt, hogy nézik a tévét, egykedvűen lefekszenek valami tejporügynökkel, visszaülnek, levelező tanfolyamokkal és Éva vermutot tartalmazó palackokkal kacérkodnak látástól vakulásig - egy idő után maguk is hasonló játékokat kezdeményeztek, így próbálván kapcsolatot teremteni. Több kutató is igazolta az újszülöttek kapcsolatfelvételi igényét, amelyet az örök szkeptikusok még a kongresszus helyszínén is kétségbe vontak, míg végül az egyik előadó élőben nem demonstrálta. A vállalkozó szellemű kismama - egyébként később rendőrt hívott - hasa jól láthatóan hullámzott, amikor a szakember az anyuka segítségével - fizikai ingerek nélkül - arra kérte a babát, hogy menjen a jobb vagy a bal oldalra vagy ringatózzon a pocakban. Egy nyolchetes, előzetes kiképzésben nem részesült csecsemő pedig olyan kunsztokat produkált, hogy a szülei sivalkodtak tőle.
Horváth Aranka
(fordította: PKKKI)
