Ars Electronica: Gépek egymás közt

szerző
Sterk Barbara
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A linzi fesztiválon a művészeti, technológiai és társadalmi színteret egyaránt érintő kérdésekre keresnek választ. Idén a központi téma az unplugged volt, az esemény az információs network földrajzi és társadalmi vakfoltjaira koncentrált. A szervezők a hagyományoknak megfelelően ehhez társították a szimpóziumot és néhány médiaművészeti projektet. A fesztivál programjai közül kiemelkedett az ún. Electrolobby, aminek keretében az új hálózati technológiák felhasználásával vagy megkerülésével készült művészeti fejlesztéseket mutatták be, a Cyberarts kiállításon pedig a Prix Ars Electronica díját, az Arany Nikát elnyert digitális alkotásokat.

A linzi fesztiválon a művészeti, technológiai és társadalmi színteret egyaránt érintő kérdésekre keresnek választ. Idén a központi téma az unplugged volt, az esemény az információs network földrajzi és társadalmi vakfoltjaira koncentrált. A szervezők a hagyományoknak megfelelően ehhez társították a szimpóziumot és néhány médiaművészeti projektet. A fesztivál programjai közül kiemelkedett az ún. Electrolobby, aminek keretében az új hálózati technológiák felhasználásával vagy megkerülésével készült művészeti fejlesztéseket mutatták be, a Cyberarts kiállításon pedig a Prix Ars Electronica díját, az Arany Nikát elnyert digitális alkotásokat.Arendezvény két sztárvendége Jeremy Rifkin közgazdász és Paul Virilio filozófus volt, igaz, ő csak virtuálisan, videokonferencia formájában volt jelen. Rifkin 1999-es linzi előadásához hasonlóan most sem volt hajlandó a pulpitus mögé állni, végig föl-alá járkált a résztvevők között, mondván, nem látja semmi értelmét, hogy egy közepes méretű teremben két óriási projektorra közvetítsék beszédét a kamerák, mert akkor biztos, hogy mindenki csak a képét nézné. Előadása a 2000-ben megjelent, hatalmas sikerű, The Age of Access című könyvére épült. Rifkin szerint a klaszszikus piacgazdaság hanyatlásával, a nanoszekundum alapú, hipergyors újgazdaság beköszöntével a tulajdon szerepe másodlagossá válik a hálózati hozzáféréshez képest. A globális információáramlás korában a piacgazdaság alapját, a vevő-eladó közti árucserét rövidesen felváltja a kliens-szerver közti elérés.

Néhány évvel ezelőtt a médiaművészeti kiállításokat telezsúfolták számítógépekkel, és néha tényleg nehéz volt eldönteni, hogy a műtárgy szerves részének kell-e tekinteni magát a gépet. Ebben az évben az alkotók kritikai hozzáállásukkal élesebben reflektáltak a társadalmi, szociális jelenre, mint magára a médiumra. Ahogy Christine Schöpf, a fesztivál művészeti igazgatója fogalmazott, a médiaművészet egyre kevésbé lesz technológiafüggő. Míg a 80-as és 90-es évek komoly szoftveres és hardveres fejlesztéseket igényeltek a határterületeken keresgélő művészektől, ma már mindenki számára elérhetők azok az innovatív technológiai megoldások, viszonylagosan nyitott rendszerek, melyek kevésbé korlátozzák a művészi szuverenitást.

Ebben az évben közel 2300-an neveztek be a Prix Ars Electronicára. Interaktív művészet kategóriában David Rokeby n-cha(n)t című alkotása nyert

Arany Nika

díjat. Bár a médiaművészet érthető módon kedvelt és gyakori témája a verbális kommunikáció és az írott szövegek, Rokeby projektje művészi és tudományos értelemben is kiugrónak számít. A nyertes installációban hálózatra kötött komputerek hallgatják meg a látogatók mondatait, majd a hallottakat átformálva elindítanak egymás között egy asszociációs kört. A kezdő lökést tehát a látogatók (kívülállók) adják meg, ha a monitoron megjelenő óriás fülekbe hajolva belesuttognak egy-egy mondatot, majd az organikus komputerközösség tagjai módosítanak a jelentésen, és az információt megosztják gépszomszédukkal. Ha a közösséget magára hagyjuk, a mondatok szép fokozatosan egymásba alakulnak át, a gépek egyfajta zsolozsmázásba kezdenek. A humán és mesterséges intelligencia különbözőségét kutató művész közel tizenkét évig foglalkozott a beszédfelismerésen alapuló, menet közben tanuló algoritmusok programozásával.

A szintén díjazott Body Brush egy olyan, 3D-s interface, mely valós időben transzformálja a látogató mozdulatait digitális látvánnyá. Young Hay japán művész Jackson Pollock akciófestészetének parafrázisát mutatta be digitális output közbeiktatásával. A rendszerben lámpák és infravörös videokamerák segítségével egy, a testmozgást valós időben rögzítő érzékelő figyeli a térben mozgó személyt, majd egy program színben és formában megfeleltetett 3D-s ecsetvonásokká alakítja át a felhasználó egyedi testnyelvét. A látogató tehát teste energiáinak kibocsátásával egy virtuális teret képezhet maga köré, ahol aztán szabadon járkálhat. A nekünk tetsző színtartományt az infravörös térben való elhelyezkedésünkkel tudjuk kiválasztani még a festés előtt. A szenzor lokalizálja, majd analizálja a mozgás sebességét, kiterjesztését, irányát és szögét. Ezek az alapinformációk különböző képszerkesztői programokból jól ismert eszközökkel manipulálhatók.

Az interaktív kategória másik nyertese a Globe-Jungle című installáció. Ez a neve annak a nagyjából két és fél méter átmérőjű, rácsos szerkezetű, gömb alakú mászókának, amely minden japán játszótéren megtalálható. Jasuhiro Suzuki

21 éves művésznövendék

ezt a primitív objektumot használta fel arra, hogy egy klasszikus képalkotási technikával különös látványt kreáljon. Nappal videokamerával rögzíti a mászókában játszó gyerekeket, majd éjszakai performanszában gyors fordulatszámon megforgatja a gömböt, és így egy homogén, vizuális felületet alakít ki. Erre az egységes interface-re vetíti rá a világosban felvett anyagot, amivel olyan kivételes térérzetet hoz létre, mely a legkorszerűbb vetítési technológiát is felülmúlja.

Futurisztikus formák, csodás design, grafikus felületű hierophánia és szakrális környezet. Közel 40 műtárgyból állt az indiai Ranjit Makkuni kiállítása, a Crossing-Project, mely a művész Gangesz-parti városát, Banarast és kiragadott tárgyait, életét, kultúráját mutatja meg. Ranjit Makkuni a Xerox Parc csapat tagjaként részt vett a SmallTalk objektumorientált programnyelv fejlesztésében. Kiállításán egy monitor kivételével semmilyen nyomuk nem volt a perifériáknak, holott szinte minden műtárgya számítógép vezérlésű vagy irányítású volt. Egyik munkájában egy díszes riksa hátsó részére erősített egy kézműves gondossággal megfestett PC-monitort. A riksa kormánya itt is navigációs eszközként volt ugyan jelen, de a megszokottól eltérően az egeret és a billentyűzetet helyettesítette. Elforgatásával Banaras utcaképei, forgataga tűnt fel a képernyőn. A hagyományos szállítóeszköz így tehát olyan adatelérést biztosító eszközzé alakult át, mellyel a linzi közönség távoli banarasi történetekhez kapcsolódhatott.

Sterk Barbara

Az Ars Electronicáról bővebben a www.aec.at honlapon, illetve az m1 Médiamix című október 13-i adásában

szerző
Sterk Barbara
publikálva
2002/39. (09. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...