Balhitek vonzásában - Mit tesz velünk a mágnes?

Tudomány

Bizonyos, hogy a mágneses tér hat az emberi szervezetre, de gyógyítani egyelőre nem tudunk vele.

Az utóbbi hetek egyik tudományos szenzációja a Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban jelent meg: égéstermékekből származó ferromágneses nanorészecskéket (apró magnetitkristályokat) találtak eltérő életkorú emberek agyi szöveteiben. A mintákat Mexikóvárosban és Manchesterben gyűjtötték, ezek légszennyezettség szempontjából kritikus, illetve átlagos kockázatú régiónak számítanak. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a magas koncentrációban előforduló, könnyen mágnesezhető részecskék toxikus hatásúak az agyra: feltételezéseik szerint olyan erősen oxidatív ágensek képződését segítik elő, melyek neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór kialakulásához vezethetnek.

Mágnesen élünk

Nem éppen új gondolat, hogy az élő szervezetek reagálnak a mágneses térre. Nagyjából azóta foglalkoznak ezzel a kutatók, hogy kiderült: a Föld is egy gigantikus mágnes, amit folyékony külső magjának a szilárd (de szintén vas-nikkel összetételű) belső mag körüli elmozdulása, s az eközben zajló, a forgással kiváltott, az ún. Coriolis-erő által szinte tekercs alakúra rendezett töltésáramlás, vagyis egy öngerjesztő dinamóhatás hoz létre. Ez az óriási, természetes elektromágnes voltaképpen gyenge – bár nem annyira, hogy ne gerjesszen maga körül a nagy energiájú töltött részecskék áradatától óvó védőpajzsot. Hatása azért sem lebecsülendő, mert az iránytűt beállítja észak–déli irányba. Az viszont kétséges, hogy az ilyen, viszonylag gyenge mágneses hatás milyen fiziológiai következményekkel bírhat – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy emberi lépték szerint, vagyis az élettani időskálán állandó mágneses tér vesz körül minket, s komolyabb élettani hatásokat inkább a változó és erős mágnesességtől várnánk. Mostani tudományos világképünk alapján csak igen korlátozott és speciális feltételek mellett tartjuk elképzelhetőnek, hogy a mágneses mező (akár a Földé, akár a mesterségesen gerjesztett) biológiai folyamatokat befolyásoljon, s bio­kémiai vagy biofizikai hatásokat váltson ki. De ha be is bizonyosodik, hogy léteznek ilyen reakciók, még mindig kérdéses, hogy e kölcsönhatás jelentkezett-e valaha evolúciós szempontból szelekciós hatásként. (Hraskó Gábor biológus, lapunk alkalmi szerzője erre hívja fel a figyelmet A mágnesesség élettani hatásai című cikkében, Magyar Tudomány, 2014/3.)

false

Különösen érdekes, hogy laboratóriumi körülmények között már számos faj esetében kimutatták, hogy viselkedésük a mágneses mezőtől függ, s annak függvényében sajátos mintázatot rajzol ki. Nem csak egysejtűekről, árulkodó módon magnetotaktikusnak nevezett baktériumokról van szó, hanem bonyolultabb organizmusokról is, hiszen majd kéttucatnyi madár, de emlősök, hüllők, kétéltűek, csontoshalak, cápák, rovarok és csigák esetén is sikerült demonstrálni a mágneses mező irányától függő viselkedést; kutatók nemrégiben arra jöttek rá, hogy a vaddisznók táplálkozás közben rendre azonos irányba tájolják magukat. Végeztek olyan kísérleteket is, amelyeknek az eredménye arra utal, hogy a Föld mágneses mezője kimutatható irányfüggő hatással bír az emberi szem fényérzékenységére, bár ettől még nem számít elfogadottnak, hogy létezne valamiféle nem vizuális, pusztán mágneses érzékelésen alapuló navigációs képességünk is.

Kifogy a mágnes?

A mágneses mezőnek régóta tulajdonítanak gyógyító hatást, a „magnetizálás” gyakorlata több évszázados múltra tekinthet vissza. Mindezzel csupán az a baj, hogy máig kevés vagy inkább semmilyen bizonyíték sem támasztja alá, hogy a mágneses mező pozitívan befolyásolná bármilyen betegség lefolyását – noha bizonyos esetekben, mindenekelőtt erős mágneses tér jelenlétében nem zárható ki élettani hatás. Az alternatív gyógyászatban a kétségekre fittyet hányva árulják a mágneses eszközöket (melyek néha valóban meglepően erős állandó mágnest rejtenek magukban), s ezek marketingjében rendre előkerül az, hogy drámaian gyengült a Föld mágneses erőtere. Nos, az efféle változások mérése még ma sem egyszerű feladat, az eredményt pedig mindenki a saját érdekeinek megfelelően értékelheti, de úgy tűnik, hogy az elmúlt 200 évben (azóta állnak rendelkezésre adatsorok) évszázadonként átlagosan 6,3 százalékkal csökkent a Föld mágneses dipólus erőtere. E változás nem szokatlan, nem visszafordíthatatlan, s nem is egyenletesen jelentkezik bolygónk felszínén. De aki úgy véli, hogy a mágnesesség önmagában gyógyító hatású, annak hamar összeáll a kép: a természetes mágneses mezőt mesterségesen kell pótolni! Csakhogy eddig egyetlen forgalomban lévő eszközről, legyen az rúd vagy karkötő, nem bizonyosodott be, hogy gyógyító hatású volna, bár az kétségtelen: hiányoznak a szokásos, placebokontrollált, dupla vak klinikai tesztek.

Mindenesetre a paratudományos szakirodalomban már létezik „mágnesesmező-hiány szindróma” is (magnetic field deficiency syn­drome), amivel nemcsak különféle tünetek széles csoportját magyarázzák, de azt is megállapítják, hogy erre a mágneses csodaeszköz a gyógy­ír. A mágneshiány legendájához hozzájárult az is, hogy az első hosszabb űrutazások után az amerikai űrhajósok fáradékonyságra és egyéb tünetekre panaszkodtak, amelyeket a hiedelem szerint az okozott, hogy az űrhajón nem hatott rájuk a Föld mágneses mezője. Ez természetesen csacskaság: a több mint 400 km magasan keringő Nemzetközi Űrállomáson a földi mágneses mező erőssége legfeljebb 6-8 százalékkal kisebb, mint a földfelszínen. Az egészből legfeljebb annyi igaz, hogy a NASA vizsgálja, miként lehetne erős mágneseket alkalmazni a jövő űrhajóin, de korántsem az állítólagos jótékony élettani hatás miatt.

A terápia hívei szerint az erős állandó mágnes azzal serkenti a véráramlást, hogy vonzza a vastartalmú hemoglobinmolekulákat. Ám a hemoglobinban lévő vas nem ferromágneses tulajdonságú (azaz nem mágnesezhető), így a csodaeszköz nem is fejthet ki tényleges hatást a vörösvértestekre. Emellett szóba jöhetne még a Hall-effektus, amikor az áramló vérben oldott ionokra eltérítően hat az úgynevezett Lorentz-erő (egy elektromos töltésre ható erő a mágneses térben – a szerk.), s emiatt az ér két oldala közt, a mágneses mezőre merőlegesen feszültségkülönbség alakulhatna ki – ez azonban olyan gyenge hatás, hogy szinte nem is mérhető.

Más viszont a helyzet az időben változó mágneses tér esetén, mivel ilyenkor főleg az általa indukált elektromos hatásokkal kell számolni. Manapság a földinél akár százezerszer erősebb statikus mágneses mezővel is találkozhatunk, és nem is feltétlenül olyan ipari körülmények között, mint például egy alumíniumkohóban vagy a kősó ipari elektrolízise során. Például egy szokványos MR- (mágneses rezonancia) vizsgálat során az erős statikus mágneses mező mellett magas frekvenciájú változó mágneses mezőt, valamint gerjesztő rádiófrekvenciás jelet is használnak. Ám ilyen körülmények között sem tapasztaltak egyértelműen tartós káros hatásokat.

A humán kutatások eddig nem igazoltak sem a genetikai, sem az idegi folyamatokra kifejtett pozitív vagy negatív hatást, és a vonatkozó EEG-tesztek sem meggyőzőek. A keringési rendszerben – elsősorban az aorta véráramlásában és a szív ingerületkiváltó funkció­jában – esetleg számíthatunk valamire, de e tekintetben sem egyértelműek a klinikai eredmények. Nem így az érzékszervekre vonatkozó vizsgálatok esetében! Az erős statikus mágneses mező hatására szédülés, kisebb izomrángások, csiklandó érzés, felvillanó fények, fémes íz érzékelése jelentkezik, s e hatások a mezőtől eltávolodva elmúlnak, mivel ezeket valószínűleg az érzékszervekben indukált véletlenszerű áram váltja ki.

Kétségtelen, hogy még mindig igen keveset tudunk a mágnesesség egészségügyi hatásairól, ám az biztos, hogy a természetes mező időbeli és térbeli változásai nem okoznak megbetegedéseket. Azt viszont az elméleti modellek és az eddigi kutatási eredmények alapján is állíthatjuk, hogy a statikus mágneses mezőt gerjesztő csodaeszközök aligha alkalmasak terápiás és betegségmegelőző célokra.

Mitől vonz?

Mágnesnek azokat a tárgyakat nevezzük, amelyek a környezetükben egy olyan speciális mezőt hoznak létre, aminek mindig van (az ellentétest vonzó, az azonosat taszító) északi és déli pólusa. A szétválasztásukra s mágneses monopólusok kialakítására irányuló törekvések eddig még nem jártak sikerrel. A különféle anyagok – atomjaik, molekuláik elektronszerkezetétől függően – a mágnesesség különböző formáit mutatják, a legismertebb a ferromágnesesség, amit a vas, a kobalt, a nikkel és számos ritka földfém produkál egy bizonyos hőmérséklet alatt. Ezek az anyagok erős mágneses térben maguk is mágnesessé válnak, azaz elemi dipólusaik egy irányba állnak be, s ezt a tulajdonságukat akkor is megtartják, ha a külső mágnesező teret eltávolítottuk a közeléből. Az áram, azaz az elektronok mozgása is mindig mágneses teret gerjeszt, s az áramvezető körül kialakuló mágneses teret kihasználva egy tekerccsel és egy belé helyezett lágyvassal erős elektromágnes építhető.

Neked ajánljuk