Börtönhelyzet: Zártszámadás

szerző
- w -
publikálva
1999/7. (02. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Arra ne számítson senki, hogy házi õrizetben bekkeli ki a nehéz éveket, mint Mindszenty hercegprímás vagy Zemplényi álpap. A házi õrizet nem büntetés-végrehajtási forma, a jogerõs ítéletet követõen csak három lehetõség áll elõttünk: fogház, börtön vagy fegyház. Az elítéltnek bizonyos szempontból mindegy, melyikbe kerül. Hogy mekkora szívás vár rá, a társaságon múlik.

{k199907_24_1;b}

Börtönhelyzet

Számos büntetés-végrehajtási alkalmazott szerint nem ritkaság, hogy egy-egy hiperagresszív tolvaj nagyobb terrort tart, mint a csöndes, introvertált feleséggyilkosok. A fogház-börtön-fegyház közötti szortírozást részletesen szabályozza a Btk., de nem feltétlenül úgy, hogy a fizikailag veszélyes elítélt kerül fegyházba, a megtévedt csinovnyik pedig fogházba.

Nálunk az európai normák szellemében törvény írja elõ, hogy az elítéltet lehetõleg a lakóhelyéhez legközelebb esõ büntetés-végrehajtási intézetben kell elhelyezni. Magyarországon azonban máig él

a trianoni átok

egy kevésbé publikált oldala: a csonka magyar határok nemcsak a nyersanyagokat vágták el a feldolgozóipartól, de a bûnözõket is a börtönöktõl. A magyar börtönrendszer túlnyomó része századfordulós vagy korábbi alapítású (Állampuszta 1886, Kecskemét 1904, Balassagyarmat 1847, Pécs 1884), Versailles-ban pedig nem vették figyelembe, hogy a ma legrosszabb bûnözési helyzetû borsodi régióban alig van börtön. A helyzeten csak rontott, hogy a klasszikus kommunizmus idején épült új börtönöket nemzetbiztonsági okokból az ország közepébe telepítették (Baracska 1953, Tököl 1963, Kalocsa 1950, Pálhalma 1951). Így manapság a legfrissebb adat szerint az elítéltek 26 százalékát tudják a lakóhelyéhez közel elhelyezni.

A túltelítettség átlagosan 140 százalékos, így nagy gondot okoz, hogy az elõírásoknak megfelelõen elkülönítsék a különbözõ súlyossági fokozatokat, a fiatalokat, a betegeket, nem beszélve a különbözõ munkahelyeken dolgozó elítéltekkel kapcsolatos biztonsági elõírásokról.

A 140 százalékos túlzsúfoltság

már az a pont, ahol megnehezül az elítéltekkel való sakkozás (80 százalékos telítettség volna az optimális). A kevés férõhely a készenlétet is megdrágítja, hiszen ha nem lehet elkülöníteni az enyhébb fokozatú elítélteket, akkor a teljes biztonsági rendszert a súlyosabb fokozatnak megfelelõen kell üzemeltetni. A fegyházban egész nap zárva lehet tartani a cellaajtókat, munkáról is csak õrzött területen belül lehet szó. Börtönben a legheterogénebb a népesség, az enyhétõl a súlyosig mindenféle van, ezért a legtöbbször az egyes elítéltekre szabják a rájuk vonatkozó szabályokat. Napközben mindenkinek nyitva lehet a cellaajtaja, esetleg szabadon mozoghat a börtönben, míg mások ezt csak börtönõr társaságában tehetik, még akkor is, ha aktív tagjai a börtön öntevékeny Zámbó Jimmy-klubjának. Az igazi különbség a feltételes kedvezményekben lesz: fegyházból legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után engedhetik el, börtönbõl háromnegyed, fogházból szabadulhatunk kétharmad után is. Aktuális börtönlehetõség, ki hogyan vehet részt külsõ munkán. Õrzéssel egy kifejezetten rabmunkával mûködõ gyárban, felügyelettel, mint a baracskai szántóföldeken, vagy felügyelet nélkül, ahogy a szerencsés Döcher György végzett tulajdonosi munkát saját presszójában. Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását a büntetés-végrehajtási bíró mérlegeli, és ha jónak látja, engedélyezi a külsõ, felügyelet nélküli munkát vagy a havi négyszer egynapos eltávozást. Amiben még különbség van, az a - börtönszlengben -

kiétkezési összeg,

más néven a spájz, melyért az elítélt odabent saját szükségletére elemózsiát és dohányárut vásárolhat. A szabályok szerint tehát még maga Rockefeller sem vehetne magának mindennap tíz szafaládét. Csak a börtönkeresmény 60-70-80 százalékát tékozolhatja el, a börtönkeresetek viszont nemigen haladják meg a hétezer forintot. Ebbõl levonják a tartási költséget, ami a keresethez hasonlóan inkább jelképes összeg, napi 45 forint, ennyiért még hajléktalanszálló sincs.

Hogy

mi lehet a cellában,

azt miniszteri rendelet szabályozza. Az olyan unalmas dolgoktól kezdve, mint a fogkrém és vécépapír, a merülõforralón át bizonyos méretû tévéig több minden; CD, magnó és video nem, de külön engedéllyel tarthatunk hangszert és telefonkártyát. A látogatások mennyisége sem függ a büntetésvégrehajtási fokozattól: havi egyszer egy óra beszélõ még Magda Marinkónak is alanyi jogon jár. A beszélõk felsõ határa nincs megszabva, a gyakorlat a heti egyszeri. A beszélõ konkrét lebonyolítása már az adott intézet lehetõségeinek és a rab renoméjának függvénye. Hannibal Lecter például látogatási idõben nem étkezhet, szemben egy átlagos, jó magaviseletû magyar rabbal. A rosszak nálunk is az akciófilmekbõl látott telefonos megoldással beszélgethetnek, üvegen át. Extra látogatásokat jó magaviselettel érdemelhetünk ki. Jónak lenni egy börtönben nem feltétlenül azonos az apátiával, érdemes benevezni például a szellemi vetélkedõkre, ahol nem túl nehezek a kérdések, a mezõny sem leküzdhetetlenül erõs. Az enyhébb végrehajtási fokozattal raboskodók börtönön kívül is fogadhatják a látogatókat, ez persze nem azt jelenti, hogy kimennek, és visszajõve fiktív látogatókról szóló történeteket mesélnek. A látogatónak elõször jelentkeznie kell a börtönben, aztán mehetnek együtt, ahová akarnak.

A magánzárka

nem azonos az egyszemélyes cellával. Ide büntetésbõl kerül a rab, és nem szeret itt lenni. Nappal egy széken üldögél a süket csendben, zenét csak az hallgat, akit walesi bárdok lángsírba küldéséért ítéltek el. Le kell mondani a személyes tárgyakról, a napok totális unalomban telnek, fegyházban maximum 30, börtönben 20, fogházban 10 nap. Még a rettenetes cellatársak is hiányozni kezdenek. Az egyszemélyes zárka a magánzárkától eltérõen nem büntetés, akár hangulatos is lehet. A rab viszonylagos nyugalomban nézhet tenyérnyi eget, mint a Jedikula foglyai, vagy idomíthat rágcsálót, mint általában az irodalmi elítéltek. Az elv szerint mindenkinek egyszemélyes cellát kellene biztosítani, erre azonban nincs lehetõség. A gyakorlatban sajnos nem egyéni kívánság alapján kapunk egyágyas szobát, többnyire a legnehezebb eseteket helyezik el külön, hogy a többieknek legalább egy kicsit jobb legyen. Az általános lakószám a régi börtönökben szobánként 3-4 elítélt, az újabbakban 10-20.

A szocialista érában a büntetésvégrehajtás deklarált feladata az új ember kovácsolása volt. A börtön nem büntetés, hanem a személyiség átalakítása a társadalmi hasznosság szellemében. Ez soha nem valósult meg, és ma már a koncepció is más: az elítélt olyan polgár, mint a többi, csak bizonyos jogait átmenetileg korlátozzák. Ha viszont beszámítható, ivarérett ember, biztosítani kell a lehetõséget, hogy tegyen valamit a saját sorsáért. Könyvtárba járni és tanulni elvileg akár napi nyolc órát is lehet, feltéve, hogy a cellatársak hagyják.

Winkler Róbert

A zárka-összeállítás mûvészete

Garami Lajos alezredes börtönpszichológus, a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) nevelési részlegvezetõje.

- Az ember börtönbe kerül, ahol két választási lehetõsége van: köcsög lesz, vagy csicska.

- A sajtóban. Minden börtöntársadalom erõsen hierarchikus, és mint minden ilyen rendszer, az elítéltek társadalma is igyekszik konzerválni a fennálló helyzetet. Ha változik a felállás, az csak rosszat jelent, különösen a csúcson állóknak, jönnek a szigorítások, több az ellenõrzés. Ezért aki nem hajlandó beállni a sorba, azt megpróbálják megfélemlíteni, zsarolják vagy megverik. A hierarchia mûködik, de nem mindenható, és nem dönti el eleve, hogy kibõl mi lesz.

- Hogyan állítanak össze egy-egy cellát? A zsúfoltság mellett lehet valamilyen kevésbé brutális rendszert kialakítani?

- Nagyjából hasonló kategóriájú emberek vannak egy-egy csoportban, vagyis cellában. Hasonló idõt töltenek, azonos helyen dolgoznak.

- Elõfordulhat, hogy kilenc rablógyilkos mellé beraknak egy sikkasztót?

- Nem mindig a bûncselekmény alapján kategorizálunk.

Fontos ez elõélet, a fizikai állapot, a szociális háttér - ez a zárkaösszeállítás mûvészete, elvileg. Tudniillik állandóan újra össze kell állítani a cellákat. Az esetek többségében közbe kell avatkozni, mert valakinek nagyon elromlott a hangulata. Ez a nevelõ dolga, hogy nap mint nap járja a cellákat, és vegye észre, ha valahol valami gond van.

- Hogyan veszi észre, ha engem megerõszakolt mind a tizennégy cellatársam? Én nem mondhatom el neki, mert akkor valószínûleg megölnek.

- Az egyik fõ szabály: börtönben soha semmi nem marad titokban. Ez nem az a hely.

- Utána meg megtalálják az öngyilkosnak álcázott vamzert a vécében felakasztva.

- Nem. Ez inkább amerikai filmekben fordul elõ. Öngyilkosság, befejezett öngyilkosság évente maximum egy-kettõ fordul elõ. De vissza a zárka összeállításához; pszichológusként egy csoportnál kipróbáltam, mi történik, ha õk osztják el a szobákat. Régóta dolgoztunk együtt, ismerték egymást, harmincfõs csoport, három zárkára kellett elosztani. Mindenki kiválaszthatta, kivel szeretne egy zárkában lenni, elõbb-utóbb kialakult, akárcsak egy SZOT-üdülõben, ki ki mellé ül az étkezõben. Szóval elosztották. Egy hétig tartott, és már kezdõdtek is a panaszok. Itt deviáns emberek vannak, olyanok, akiknek alkalmazkodási zavaraik vannak a mindennapi életben is. Azt mondják, a börtönben az a legnagyobb büntetés, hogy el kell viselni a többieket.

-Nemi erõszakolókra, kiskorúak megrontóira odabent a legszörnyûbb sors vár, azt mondják.

-Az ilyen cselekedetek presztízse a kinti világban is elég alacsony, odabent meg különösen. Az ilyeneknek nincs megállásuk, náluk még egy rablógyilkos is különbnek érzi magát. És ezt éreztetik is velük.

- w -

Körülbelül 14 ezer embert õriz a magyar büntetés-végrehajtás, egyharmaduk van elõzetes letartóztatásban. A három büntetés-végrehajtási változat közül börtönben vannak a legtöbben: az összes elítélt 58 százaléka. A férfi-nõ arány 95-5 százalék, az elítéltek 70 százaléka szakképzetlen, 20 százalék az általános iskolát sem végezte el.

1997-es adat szerint a magyar büntetés-végrehajtási intézményekben összesen 14 terroristát, 49 emberrablót és 519 minõsített gyilkost tartottak fogva. A börtönökben az elítéltek 70 százaléka dolgozik.

szerző
- w -
publikálva
1999/7. (02. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...