Amilyen egyszerű kémiai szerkezetű anyag, legalább annyira hasznos - mi több, ha nem lenne, mi sem lennénk. Ráadásul miközben rendkívül fontos szerepet tölt be anyagcserénkben, szervezetünk nem tudja előállítani, éppen ezért külső vitaminforrásokra kell hagyatkoznunk. Nem minden élő organizmus küzd ezzel a problémával - rajtunk kívül még néhány főemlőstársunk, a denevérek, pár madár és a tengerimalacok vannak oly bénák, hogy képtelenek glükózból C-vitamint szintetizálni.
Mint takács az orsót
A C-vitamin amúgy egy ékegyszerűségű szerves sav, az aszkorbinsav egyik optikai izomerje (úgynevezett L-enantiomerje) - ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy az aszkorbinsav oly sok más szerves vegyülethez hasonlóan tartalmaz legalább egy olyan szénatomot, melyhez négy különböző kémiai csoport kapcsolódik. Ha egy ilyen molekulát egy síkon át tükrözünk, akkor két egymásba nem forgatható változatot kapunk (ahogy két kezünket sem tudjuk egymásba forgatni, bárhogy szeretnénk). Nos, szervezetünk az aszkorbinsavnak csak az úgynevezett balra forgató, L-verziójával tud valamit kezdeni (ez onnan kapta nevét, hogy vizes oldata balra forgatja el az őt megvilágító ún. lineárisan polarizált fény polarizációs síkját), ezt nevezzük C-vitaminnak. Az "aszkorbinsav" név amúgy a legcsúfabb vitamin-hiánybetegségből, a skorbutból jön - számtalanszor tapasztalták meg egyhangú táplálékokon tartott, főképp hajózó, utazó eleink. A skorbut fogínygyulladással, rosszabb esetben foghullással, a körmök leválásával, vérző nyálkahártyákkal, megállíthatatlan hasmenéssel, a már begyógyult sebek felszakadásával és végtagon mutatkozó, randa lila foltokkal jelentkezett - annak tüneteként, hogy a C-vitamin nélkülözhetetlen a szövetpótlásért felelős kollagénszintézishez. Némi szenvedés után a 18. századra sikerült rájönnie néhány hajóskapitánynak (például James Cooknak, a neves utazónak, aki a vitaminos táplálékkiegészítőt elutasító matrózokat meg is korbácsoltatta) és orvosnak, hogy citrusfélék (ezek közül főleg a brit gyarmatokon is megtermő, ezért olcsóbb lime-ot kultiválták), illetve a savanyú káposzta rendszeres fogyasztása megóv a skorbuttól. Annál rejtélyesebb volt, miként ússzák meg az északi sarkkör környékén lakó inuitok és indiánok a vitaminhiányos betegségeket - mikor arrafelé nem is terem semmilyen vitamintartalmú zöldféle. A titok nyitjára Vilhjalmur Stefansson, egy izlandi származású kanadai antropológus jött rá, aki feltételezte, hogy az inuitok friss, alig hőkezelt hús fogyasztásával jutnak hozzá a szükséges vitaminokhoz - ezt ellenőrizendő egy éven át élt munkatársaival nagyjából nyers fókamájon és más, kizárólag állati eredetű nyalánkságokon, és csodák csodája, kutya baja sem esett (a későbbi vizsgálatok igazolták, hogy a környékbeli étrend valóban elégséges mennyiségű C-vitamint tartalmaz a túléléshez).
Mi, magyarok joggal vagyunk büszkék arra, hogy a C-vitamin, pontosabban az L-aszkorbinsav felfedezése, tiszta formában való kinyerése és biokémiai jelentőségének tisztázása (többek között) egy magyar biokémikus, Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik. A Szeged környékén termő zöld fűszerpaprika vizsgálata során azonosította e hasznos vegyületet - e felfedezéséért és további biokémiai eredményeiért 1937-ban meg is kapta az élettani és orvosi Nobel-díjat (vele egy évben Walter Haworth a kémiait: többek között e vitamin kémiai szerkezetének tisztázásáért).
A későbbi vizsgálatok azután pontosan tisztázták a C-vitamin egzakt élettani szerepét is. Ezek szerint az aszkorbinsav mindenekelőtt erős antioxidáns (magyarán redukálószer), azaz gátolja az erős oxidáló faktorok működését a szervezetben, s ezáltal mérsékli az esetlegesen fellépő oxidatív stresszt. Ezenkívül a C-vitamin nem kevesebb mint nyolc létfontosságú enzim működéséhez járul hozzá mint nélkülözhetetlen elektrondonor. Ezek közül három delikvens bizonyos aminosavak kémiai átdizájnolása révén hozzájárul ahhoz, hogy a kollagén, az egyik legfontosabb szövetalkotó fehérje elnyerje szokásos, hármas hélix (tripla spirál) alakját.
További két, C-vitamin támogatta enzim a sejten belüli zsírsav szállításáért felelős karnitin szintézisét végzi, a többi három pedig sorrendben a norepinefrin nevű, stresszhormonként és ingerületátvivő anyagként is fungáló molekula szintéziséért felelős, szabályozza a tirozin nevű fontos aminosav anyagcseréjét, illetve fenntartja bizonyos hormonok stabilitását.
Savanyú a szőlő
Tiszta szerencse, hogy ha mi, emberek nem is, számos állat és növény képes szintetizálni L-aszkorbinsavat - elég tehát e természetes forrásokból elégséges mennyiségben magunkhoz vennünk, s már nem fenyeget se skorbut, se oxidatív stressz. Kevesen tudják, de a legmagasabb C-vitamin-tartalmú gyümölcsök dobogójának tetején csupa, nálunk úgyszólván ismeretlen fajta található. Gondoljuk, kevesen hallottak még az Ausztráliában őshonos kakaduszilváról, melynek száz grammja több mint 3 gramm C-vitamint tartalmaz. Alig kevesebb a beszédes nevű amazóniai Camu camu vitamingazdagsága - szerencsére a bronzérem azért egy nálunk is jól ismert termésnek, a csipkebogyónak, naiv népies nevén a hecsedlinek jutott (2 g C-vitamin minden 100 gramm termésben!). A nálunk is könnyen beszerezhető vitaminforrások között meg kell említenünk a feketeribizlit, a már említett zöldpaprikát (sokkal jobb C-vitamin-forrás, mint a citrusfélék!), a petrezselymet, a kivit, a piros ribizlit, a már nálunk is kapható licsit, a bodzabogyót, a papaját és a kerti szamócát. Érdekes, hogy ezekhez képest csak közepes C-vitamin-tartalommal bírnak a citrusfélék, mint (csökkenő vitamintartalom szerinti sorrendben) a narancs, a citrom, a grépfrút, a lime és a mandarin (azért utóbbi három esetén 10 deka gyümölcshússal még így is 30 mg C-vitamint vettünk magunkhoz). A másik végletet a C-vitamint gyérebben tartalmazó gyümölcsök és zöldségek jelentik, mint a paradicsom (átlagosan feleannyit tartalmaz, mint a nyers krumpli!), az ananász, az áfonya, a szőlő, a szilva, a banán, a cseresznye, a barack, az alma vagy a kifejezetten aszkorbinsav-szegénységével tüntető cékla, körte, füge, padlizsán vagy az uborka - ezeket érezhetően nem a C-vitamin-tartalmuk miatt szeretjük. Érdekes módon sok állati eredetű táplálék is leveri őket C-vitaminban: a borjú- és marhamáj, sőt a disznó hasonló szerve, de az osztriga és a tőkehal ikrája is 100 grammonként 25 mg fölött tartalmaz C-vitamint. (S még egy cáfolandó tévhit: a C-vitamin forralástól nem pusztul el - csak 190 ·C fölött bomlik el.)
Mint tán olvasóink is értesültek róla, mostanság is jelentős vita dúl a C-vitamin ajánlott napi dózisa és a fentieken túli extra bevitel esetleges élettani hatásai körül. A kormányzati egészségügyi intézmények általában napi 40-től (a brit hivatalos szervek ajánlása) 90 mg-ig (az USA tudományos akadémiája által napi optimumként megadott intervallum felső határa) terjedő skálán szabják meg a napi szükséges bevitel szintjét - nálunk például napi 60 mg. Mindez egészséges emberekre vonatkozik - dohányosoknak már nap 120 mg feletti mennyiséget ajánlanak az egészségügyi szakemberek, ahogy a szoptató anyáknak is! Akadnak azonban más tudósok (lásd erről múlt heti számunkban: Valami van az orromban), akik ennél nagyobb dózisokat szánnának embertársaiknak. S ebben nemcsak ama (tudományos kísérletek által alá nem támasztott) vélekedésük játszik szerepet, hogy magas vitamindózisok segítenek egyes vírusos megbetegedések megelőzésében és gyógyításában - hanem az az általuk kedvtelve emlegetett tény is, hogy az ember legközelebbi főemlős rokonai a fent említett mennyiségek sokszorosát veszik magukhoz, naponta.
Számos orvos és biológus támogatja a fentinél nagyobb dózisok bevitelét, akadnak, akik a napi 3 g-ot sem tartják kevésnek, s arra hivatkoznak, miként egykor a C-vitamin-terápia fő apostola, a Nobel-díjas Linus Pauling, hogy a hivatalos kis dózisok legfeljebb a skorbut elkerülésére alkalmasak, nem az egészséges napi életvitel fenntartására (ráadásul szerintük ezek meghatározásánál rendre figyelmen kívül hagyták, hogy a C-vitamin szintje félóránként feleződik a vérplazmában!). A szomorú igazság azonban az, hogy jelentős, nagy populációmintákon véghezvitt kutatások, tesztek egyik fél álláspontját sem támasztják alá. Addig pedig lehet hinni abban, hogy a C-vitamin segít a rák vagy az AIDS gyógyításában és a vírusfertőzések megelőzésében - ehhez képest a hivatalos tudomány legfeljebb annyit róhat az aszkorbinsav terhére, hogy lóadagban alkalmazva hasmenést okozhat.
