Digitális átállás

Csomagot kapunk

Tudomány

A múlt héten lezajlott az analóg televíziózás temetésének első fázisa. Alighanem mindannyian élvezzük majd a közelgő halotti tort.

Kezdetben volt az analóg tévézés: fekete-fehérben, kedves, bumfordi malőrökkel és képhibákkal. Az első technológiai forradalmat az amúgy jóval korábban feltalált színes televíziózás hozta el még az 1950-es években. Nálunk a hetvenes években terjedt el, s vált egy idő után szinte kizárólagossá, miközben a kezdeti gyermekbetegségek jeleként olykor felrobbant a készülék. Idővel azt is sikerült megoldani, hogy az eredetileg monó hangjeltovábbítást és lejátszást felváltsa a sztereó hangzás - szinkronban az otthoni zenehallgatás hatvanas-hetvenes évekbeli forradalmával. A második nagy technológiai revolúciót a digitális képtovábbítás rohamos elterjedése jelentette: a teljes átállással most érkeztünk el ennek végső fázisához, ennek örvendetes következményeit talán néhány év múlva élvezhetjük. (Az analóg és digitális jeltovábbítás különbségéről lásd: Hangok a prés alatt, Magyar Narancs, 2009. június 4.)

Analóg aranykor

Az analóg televíziózás technológiája elméletileg csak egy lépésre volt az eredetileg szintén analóg rádiózásétól - "egyszerűen" csak annyit kellett megoldani, hogy a továbbiakban ne csupán hangjeleket, hanem képi (video)jeleket kódoljunk le valamilyen fotoelektromosságon alapuló technológiával (ezt már a húszas években kitalálták), majd a képi és hangkódsorokat lehetőség szerint szinkronizálva juttassuk el a médiafogyasztóhoz. Az analóg hang- és képjelek paraméterei egy adott tartományon belül időben és térben is folyamatosan változnak. Ugyanakkor az analóg jelek továbbítása sem nélkülözhet némi modulációt: a jelsorozatot rá kell ültetni egy oszcillátor által előállított vivőhullámra, ami a televíziózás tekintetében tipikusan a rádióhullámok ultrarövid tartományában található. A jelsorozat többnyire a vivőhullám frekvenciáját modulálja, majd a vevőkészülék antennája detektálja, "kicsomagolja", s azután összerakja belőle a konkrét tévéadást. A színes technológia megjelenése némileg bonyolított a képen, hiszen már nem egyszerűen csak egy adott képpont fényerősségéről (a luminanciáról) kellett információt továbbítani, de meg kellett adni a megfelelő színinformációkat (a krominanciát) is ahhoz, hogy a tévé a színkeverés közismert elvét alkalmazva összerakhassa belőle a konkrét képmezőket. Az analóg jeltovábbítás, bármily forradalmi és frappáns technológiának tűnt, már a kezdetektől sok sebből vérzett. Először is minden egyes tévécsatornát egy megfelelő, a másiktól különböző frekvencián (vagy szűk frekvenciatartományon) kellett továbbítani, ez okozta a frekvenciának mint "közjószágnak" relatív szűkösségét, s ez adott alkalmat arra az államoknak, hogy kiterjedt média-ellenőrző szervezeteket hozzanak létre. Ezek azután - a miénk még az átlagnál is nagyobb gusztussal - istenként oszthatták el a rendelkezésre álló frekvenciákat: jutalmazva a jókat, büntetve a rosszakat. S ez csak az egyik, a szűkösségből adódó, nem szándékolt következmény volt: az UHF és a VHF frekvenciatartomány mind nagyobb mértékű lefoglalása ugyanis elzárta az utat az előtt, hogy hatékonyabban s a szélesebb közösségek számára is gyümölcsöző módon hasznosítsák a felszabaduló frekvenciákat. (Lásd: Tisztul a kép, Magyar Narancs, 2013. március 21.) Emellett persze sok technikai gond is akadt az analóg jeltovábbításon alapuló televíziózással. Mindenekelőtt az analóg jelek könnyen megzavarhatók voltak - elég volt, ha az antennát vagy a jeltovábbító kábelt valamiféle elektromágneses zavarásnak kitenni. Ugye, emlékszünk még a szomszéd fúrógépe, elektromos darálója, porszívója okozta képhibákra? Ráadásul az analóg (jelen esetben televíziós) jelek felvétele, rögzítése, továbbítása, feldolgozása, dekódolása, lejátszása során minden állomás maga is beleszól a kép- és hangminőségbe, zaj és torzítás formájában. A zavarok forrása néha egészen abszurd - és ez összefügg a vivőhullámként használt (a 30-300 megahertzes VHF, esetleg a 300-3000 MHz-es UHF tartományba sorolható) ultrarövidhullámok tulajdonságaival. Ezek elméletileg nem verődnek vissza az ionoszféráról (ellentétben a hosszú-, közép- és rövidhullámú rádiósugárzással), hanem keresztülhatolnak rajta. Így nem is terjednek felszíni hullámként, viszont sűrűn kell átjátszó állomásokat alkalmazni a zavartalan vételhez. Emlékezhetünk rá, jaj volt annak, aki egyszerre került valamennyi környékbeli adó (Kab-hegy, Pécs, Lakihegy, Komádi, Tokaj stb.) holtsávjába. Nyáron, tipikusan anticiklonális helyzetben azonban úgy változnak meg az alsóbb légkör, a troposzféra tulajdonságai, hogy ezzel módosul a rádióhullámokra érvényes törésmutatója is - ami annyit jelent, hogy a szokásosnál is messzebbre juthatnak el a televíziós jeleket hordozó hullámok. Ehhez hozzájön az is, hogy intenzívebb napfolttevékenység idején (például mostanában) a légkör magasabb régiója, a már említett ionoszféra szokásától eltérően hajlamos viszszaverni a VHF-típusú ultrarövidhullámokat. Ez az analóg világban balszerencsés esetben azzal járt, hogy egészen távoli (például szovjet/orosz) televíziós csatornák zavartak be tipikusan a napközbeni vételbe, hiszen ugyanazon frekvenciákat osztották ki arrafelé is. Ráadásul az analóg kódolásnak számtalan módozata alakult ki a világban, közülük a legfontosabb a PAL, a SECAM és az NTSC szisztéma volt. Mivel a keleti blokk tipikusan a SECAM rendszert használta, állandó gondot okozott a behozott, de a magyar tévéadással inkompatibilis PAL és NTSC rendszerű tévék üzembe helyezése. (Azért a rutinos tévészerelő elboldogult velük a hangsávot a helyére zökkentő bónusz oszcillátor beiktatásával.) Jellemző, hogy hazánk évekkel a rendszerváltás után, 1995-96-ban tért át a SECAM-ról a Nyugat-Európában szokásos PAL-szisztémára.

A tévézéshez alkalmazott, többféle információt hordozó jeleket ugyanúgy le lehet kódolni megfelelő mintavételezési és kvantálási eljárásokkal - ekkor történik az analóg jelek amplitúdóinak átalakítása bináris számokká -, mint egy sima hangjelet egy CD készítésénél. Nem árt természetesen, ha megfelelően magas mintavételi sebesség, illetve a lekódoláshoz kellően nagy bitszám áll rendelkezésünkre, ennek megfelelően digitális tévézés sem létezhetett a hangrögzítésben és a zenekészítésben, a nyolcvanas években lezajlott digitális forradalom nélkül. A digitális jelek ezek után tovább tömöríthetők (ki ne tudná ezt, aki kezelt már fájlokat?), ami megint csak segíti a továbbítást.

Digitális folytatás

A digitális képtovábbítás hallatlan előnye, hogy nincs szüksége minden egyes tévécsatornához külön vivőfrekvenciára. Ezzel szemben lehetségessé vált akár csatornák, műsorok tucatját tömörítve egy multiplexcsomagba integrálni, s mindezt egyetlen (több csomagot pedig néhány szomszédos frekvenciához tartozó) vivőhullámmal továbbítani a médiafogyasztóhoz. Ráadásul mindez nem csupán a földfelszíni sugárzásnál működik, ugyanez a digitális kódolási technológia uralkodik ma már a műholdas, illetve kábeles jeltovábbításnál. Ez utóbbiakat már csak azért kell említenünk, mivel manapság is csupán a háztartások bő egytizedénél, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint 416 ezer háztartásban használják a felszíni eddig analóg, a továbbiakban digitális jeltovábbítást - ezzel szemben a háztartások 65 százaléka használ kábeltévét, egynegyedük pedig műholdas csomagokra fizetett elő. A digitális tévézésnek számos előnyét illik megemlíteni - leginkább persze azt, hogy így sokkal jobb minőségű és megbízhatóbb a jeltovábbítás: a tévénéző tehát jóval kevesebb hibával szembesül. (Azért megjegyezzük, hogy a kép- és hangjelek szigorú szinkronizálása miatt ha valami zavarás mégis előfordul, akkor azután se kép, se hang!) Ráadásul a digitális jeltovábbítás esetén puszta tévéjeleken kívül megannyi kiegészítő szolgáltatás is elérhetővé válik- megfelelő tévékészülékkel és vevőállomással az eredeti nyelvű tévézés éppúgy nem álom többé, mint a műsorok megállítása, késleltetése vagy rögzítése, és akkor nem is beszéltünk a gyerekzárról!

Nemzetgazdasági szempontból azonban még fontosabb, hogy a jeltovábbítás így jóval kisebb frekvenciaszélességet igényel: gyakorlatilag egy bizonyos szűk frekvenciatartományt is további izolált altartományokra lehet osztani, majd ezen részfrekvenciák maguk is alkalmasak arra, hogy rajtuk komplett csatornacsomagokat (multiplexeket) továbbítsanak. A digitális jeltovábbítás tehát meglehetősen takarékosan bánik a szűkösen rendelkezésre álló javakkal (a frekvenciákkal) - nem is csoda, hogy idővel nemzetközi rendelkezések is kötelezték az aláíró feleket a teljes digitális átállásra (azaz az analóg sugárzás teljes felfüggesztésére) - hogy azután a felszabaduló frekvenciákat valami értelmesebb célra használják fel.

Az ENSZ speciális szervezete, a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) által kezdeményezett 2006-os genfi megállapodás még 2015. június 15-ét tűzte ki végső határidőként arra, hogy az aláíró felek teljesen áttérjenek a digitális jeltovábbításra. Bár már most is látszik, hogy ezt a határidőt sokan csak nehezen vagy alig képesek betartani (említenénk Indiát, ahol az átállás államonként fog megtörténni), az Európai Unió ehhez képest is előrerohant: 2012 végét jelölte meg határidőként tagállamai számára. Ezzel együtt úgy határozott, hogy felszabadítja a nagyon fontos 800 MHz-es (az eddig zömmel a tévézéshez lefoglalt UHF-tartományba tartozó) frekvenciasávot, minek következtében megnyílik az út új szélessávú (értsd: nagyobb adatállományok, hang- és képanyagok valós idejű továbbítására alkalmas) technológiák, például a 4G mobilhálózatok terjedése előtt. Ennek a gazdasági haszna alig felmérhető - legalább 44 milliárd euróval erősítheti a kontinens gazdaságát. Sokak szerint éppen a 4G mobiltechnológia és a vele járó jelentős átviteli sebesség és kapacitás jelentheti a televíziózás következő forradalmát - mobilinternet-eszközök segítségével sokkal egyszerűbben lehet majd hozzáférni a tévécsatorna-kínálathoz (zömmel persze majd előfizetés ellenében). Ráadásul a 800 megahertz körüli frekvenciatartomány szinte az egész országban elérhető, így a legeldugottabb kistelepülésekre is elhozhatja a jövőben rohamosan bővülő mobilinternet-szolgáltatásokat, például IPTV-alapú tévécsatorna-csomagokat.

Amúgy az EU által előírt átállási határidőt, 2013. január 1-jét csak 11 tagállamnak sikerült tartania - a többiek, így a derogációs kérelmet benyújtó Magyarország számára az EU engedélyezett némi (pár hónapos) átmeneti halasztást. Vannak persze notórius ellenkezők: Bulgária egyáltalán nem szeretné felszabadítani a 800 MHz-es sávot - ott ugyanis ezt használja a hadsereg, s hasonló a helyzet Görögországban is. Nálunk - ki ne tudná - már július 31-én délután fél egykor leállt a földfelszíni analóg sugárzás az ország 14 megyéjében, október 31-én pedig a maradék (északkeleti és déli) régiókban is a digitális földfelszíni jeltovábbítás lesz az uralkodó. Mindez a háztartások 89 százalékát nem érinti, nekik már eddig is a zömmel szintén digitális alapú kábel- vagy műholdas szolgáltatás állt rendelkezésükre.

Az átállás kellően szájbarágós kommunikációja nyomán ma már mindenki tudja, hogy a digitális jeleket az foghatja, akinek megfelelő DVB-T (ez a nálunk alkalmazott digitális kódolási protokoll) MPEG-4 (ez a tömörítés típusa) HD típusú beépített vevőegységgel (tunerrel) ellátott LCD (esetleg plazma)televíziója van. Vagy szert tesz a digitális jeleket az analóg tévéhez megfelelő bemeneti szignálra konvertáló digitális vevődekóderre. (Ezt tartalmazzák a már emlegetett set-top boxok). Ez persze nincs ingyen: a rászorulók a NMHH-tól igényelhetnek támogatást - az átállás után egy hónapig, vagyis még három hétig.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.