cyberhírek

  • .
  • 2011. február 3.

Tudomány

Korlátozás Egy amerikai szenátor indítványozta, hogy biztonsági okokból, a balesetveszély miatt tiltsák meg a gyalogosoknak az utcák átszelésekor a mobiltelefonok és egyéb elektronikus eszközök használatát. Szűrés A Google meghajolni látszik a nagy zenekiadók és filmstúdiók lobbija előtt: a cég minden előzetes bejelentés nélkül szűrni kezdett egyes, bittorrenttel, fájlcserével és letöltésekkel kapcsolatos kifejezéseket a kereső kiegészítő szolgáltatásaiban. Gesztusvezérlés Kézmozdulatokkal vezérelhető távirányítót készített számítógéphez és televízióhoz az az izraeli vállalat, amely mozgáskövető hardvert fejlesztett a Microsoft játékkonzolához. Kockázat Brit kriminológusok szerint a középkorban királynak vagy királynőnek lenni kétszázszor életveszélyesebb volt, mint a világ jelenleg leggyilkosabb városában lakni, de még egy fronton szolgáló katonának is négyszer jobb ma az esélye a túlélésre, mint egy királynak volt a természetes halálra. Öngyógyítás A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemen és a japán Kyushu Egyetemen végzett anyagkutatások során kifejlesztettek egy polimert, amely képes újra és újra meggyógyítani magát, ha ultraibolya sugárzásnak van kitéve. Olvadás Rekordmértékben olvadt 2010-ben a grönlandi jégtakaró. A hatalmas jégtömegből tavaly mintegy 530 milliárd tonna olvadt el, ami közel kétszerese az 1958 és 2009, illetve az 1979 és 2009 közötti átlagnak, és meghaladja az eddigi 2007-es rekordot is. E-könyv Lehagyták az e-könyvek a papírkönyveket az Amazonnál.
A világ legnagyobb internetes könyváruháza már 115 e-könyvet ad el minden 100 puha fedeles könyv után, miközben a nyomtatott könyvek eladásai is növekednek.

Szenvedélybetegség Amerikai kutatók szerint az emberi agyban a mértéktelen evés ugyanarra az élvezeti központra hat leküzdhetetlen erővel, mint egy másik szenvedélybetegség, az alkoholizmus.

Egyiptomban lekapcsolták az internetet A múlt pénteki összehangolt kormányellenes demonstrációk előestéjén teljesen megszűnt az internetszolgáltatás Egyiptomban - jelentette több hírügynökség. Az AP beszámolója szerint helyi idő szerint éjszaka fél egy után néhány perccel állt le országszerte a hálózati infrastruktúra. A harminc éve hatalmon lévő Huszní Mubárak elnök uralmának végét követelő megmozdulások szerveződésében és koordinálásában nagy szerepük volt a közösségi oldalaknak. A tüntetéseket követően elsőként ezek - többek között a Facebook és a Twitter - váltak részben vagy egészben elérhetetlenné, leállt a BlackBerry szolgáltatása is, miközben a kormány tagadta, hogy köze lenne a kimaradásokhoz. Míg az internetes szolgáltatások részleges blokkolása gyakori intézkedés bizonyos országokban, a teljes internetszolgáltatás leállítása példa nélküli az internet történetében.

Süllyedő világ A néhány éve nagy felhajtással felavatott híres dubai mesterséges szigetrendszer, a The World a legújabb mérések szerint fokozatosan visszasüllyed a tengerbe. A luxushotelekkel, villákkal épített, a Föld országait és kontinenseit formázó szigetcsoport több darabját milliomosok vásárolták meg, köztük Elton John és Sir Richard Branson. A Dubai partjainál fekvő szigeteket csak hajóval vagy motorcsónakkal lehet megközelíteni. A legtöbb földdarabon a válság miatt félbeszakadt vagy el sem kezdődött a tervezett építkezés. Az építtető Nakheel konglomerátumot 2009-ben az uralkodócsalád segítette ki, mert a cég 25 milliárd dolláros adósságot halmozott fel.

Anonymous vs. FBI Üldözőbe vette a WikiLeaks támogatóit az FBI: öt embert vettek őrizetbe az Egyesült Királyságban, és több mint 40 házkutatást végeztek az USA-ban az FBI és a helyi hatóságok munkatársai, hogy elfogják a többek közt a MasterCard és a Visa oldalait is megbénító online támadások résztvevőit. Az FBI az Egyesült Királyság mellett több országban, így Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Svédországban is nyomozásba kezdett. A WikiLeaks alapítója, Julian Assange őrizetbe vételét követően tavaly decemberben az Anonymous néven ismert aktivistacsoport szervezett globális túlterheléses támadást azok ellen a pénzügyi szolgáltatók ellen, amelyek közreműködtek a kiszivárogtató oldal ellehetetlenítésében. A túlterheléses támadásokban való részvétel a brit törvények szerint büntetendő, az Anonymous azonban úgy véli, hogy a legitim politikai tiltakozás eszköze, ezért a csoport nyílt levélben tiltakozott a rendőri akciók ellen.

Indulnak a Wikileaks-klónok A WikiLeaks honlapot létrehozó csoport volt szóvivője, Daniel Domscheit-Berg bejelentette: OpenLeaks néven rivális weboldal indításán dolgozik, hogy megkönnyítse a bennfentes információkat kiszivárogtatni kívánók dolgát. A WikiLeaks-ügyről könyvet is megjelentető aktivista szerint az OpenLeaks azt is lehetővé teszi majd, hogy a források pontosan megválasszák, kihez, mely médiumhoz akarják eljuttatni a kezükbe került dokumentumokat. A brit házi őrizetben lévő Julian Assange eközben azt nyilatkozta, hogy további sajtótermékeket akar bevonni a kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentések terjesztésébe. Szivárogtató oldalt indított az al-Dzsazíra katari hírtelevízió Transparency Unit nevű szervezete is, az izraeli- palesztin béketárgyalásokról kiszivárogtatott dokumentumokból (Palestine Papers) kitűnik, hogy a Palesztin Hatóság több jelentős engedményt tett az elmúlt években Izraelnek. A WikiLeaks mintájára december elején Oroszországban is leleplező portál indult Roszpil néven, amely nyilvános információk felhasználásával akarja leleplezni a korrupciós ügyeket. WikiLeaks-szerű közérdekű bejelentő felület létrehozásán gondolkodnak még a New York Timesnál is, a Yahoo News értesülése szerint.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.