Bő két héttel ezelőtt megindult a lösz borította, jó alaposan beépített domboldal a Fejér megyei Kulcs sokak által kedvelt, rekreációs és primer lakóövezetként is fungáló, Duna-parti részén. A lösz és a (tavalyi rekord csapadékmenynyiség révén bőségesen rendelkezésre álló) víz kölcsönhatása már máskor is "csodákra" volt képes - ráadásul, mint látni fogjuk, e jelenség országos viszonylatban sem egyedi.
De vajon mi a lösz, hogy került oda, ahol most sárgállik, és minek építenek rá házakat, ha egyszer - mint a mostani eset is mutatja - ennyire kockázatos bír lenni?
A lösz szó első hallásra őseredeti finnugor/magyar, esetleg egyenesen szögedies kifejezésnek tűnhet, pedig egy frászt! Rajna-vidéki német (frank) parasztok találták ki az olyan, sűrűn előforduló, jól művelhető felszínű (idővel gazdag termőréteget szülő), kőzetszerű talajok (löss) megnevezésére, melyek kellően lazának mutatkoztak. Magyar népi kifejezés is van rá: ez ama bizonyos "sárga föld", ahová honfitársaink szokták magukat juttatni - heveny alkoholfogyasztás nem kívánt mellékkövetkezményeként. A lösz Földünk egyik leggyakoribb felszínalkotó matériája: világszerte 13 millió négyzetkilométert borít be. Ez éppenséggel nagyobb, mint Európa teljes területe (az csak potom tízmillió km2) - s nagyjából megfelel az Antarktisz teljes, jéggel összecementált területének. Hazánk nem kis része (a geológiai térképeket elnézve legalább egyharmada) éppúgy lösz borította terület, mint a pampák, a Mississippi-medence, a préri vagy éppen Észak-Kína tekintélyes hányada.
Lösz van, babám!
A lösz geológiai értelemben egyfajta kőzet, amely porózussága dacára igen strapabíró, ahogy a geológusok mondják, állékony természetű - különben nem is alkothatna meredek falakat. De kellő nedvesség és megfelelő terhelés alkalmával hajlamos a roskadásra is - erről kérdezzék nyugodtan az érintett kulcsi lakosokat.
Az alapvetően halványsárga vagy okker színű (azon belül többféle árnyalatot is felvehet) porózus, levegős kőzet olyan 50-55 százaléka nem is szilárd anyag, hanem levegő (ez a hézagtérfogat). Ennek dacára homogénnek tűnik, nem rétegzett, s viszonylag könnyen összenyomható. Erősen meszes anyag: a 15-30 százaléknyi mész a löszt alkotó finom szemcséket bevonja és egymáshoz cementálja - ez a kötőanyag, ami azután összetartja a nagy lösztömegeket. A mész (ez esetben kalcium-karbonát) néha rétegekben, sőt kis csomókban is összegyűlik: ezeket hívják löszbabáknak, s néha még gyűjtik is a gyerekek (így tett a cikkíró is egykoron...). A löszben amúgy gyakorta lelni paleontológiai leleteket: hol puhatestűek mészvázát, hol az egykori megafauna maradványait, de azért a kagylóhéj gyakoribb, mint a masztodonkoponya.
A lösz szemcséinek mérete jól behatárolható: 0,02-0,06 milliméteres az állomány fele, s ettől a maradék is csak kismértékben szór. Ez egyben bizonyíték az eolikus keletkezésre - arra, hogy egykoron a szél hordta össze az egészet. A szemcsék agyagból vagy iszapból származnak, anyaguk kémiai szempontból legalább 60-70 százalékban kvarc (kristályos szilícium-oxid), s a többi is valami más, relatíve nehezebb ásvány (földpátok, csillámfélék, egyebek).
A lösz a földtörténet negyedidőszakának első, hosszabb szakaszában, az úgynevezett pleisztocénban keletkezett - ez a legújabb geológiai és paleontológiai megfontolások szerint 2,6 millió éve kezdődött. Ez a dátum a most is tartó globális lehűlési periódus kezdete: igaz, mi most egy kicsit melegebb szakaszában (interglaciális) járunk - a holocénben, mely a pleisztocén lezárulása nyomán, jó 12 ezer éve kezdődött, a legutóbbi nagyobb (Würm nevű) eljegesedés végén. Manapság - egy Richthofen nevű geológus nyomán - úgy képzelik, hogy a ma ismert löszfélék túlnyomórészt periglaciális eredetűek. Ezek a jégkorszakon belüli lehűlési periódusok, a glaciálisok (négy nagyobb fordult elő közülük a pleisztocén alatt) alkalmából előrenyomuló gigantikus jégmezők közvetlen előterében képződtek. Nyaranta a gigantikus glecscserek anyaga részben megolvadt, s a keletkező folyóvizek rengeteg, a jégnyelvek által "felcsiszolt" finom hordalékanyagot cipeltek magukkal és raktak le. Ezek a vízfolyások azután időről időre elapadtak, a lerakott, kiszáradt, finom hordalékot felkapta, majd vastagon lerakta a szél. A lösz ma ismert (azért véglegesnek soha nem nevezhető) képéhez a csapadék és eme klimatikus zóna, a hideg füves sztyepp növényzete is hozzájárult.
Magyarországon nem kell sokáig kutatnunk utána - majd minden megyében akad olyan terület, amit lösz borít. Általában a - nálunk amúgy sem gyakori - hegyekben hiába keresnénk, a lábaiknál annál inkább. Lösz borítja az Alföld egy jelentős részét - hangsúlyos kivétel a nyírségi, kiskunsági homok, mely egy másfajta üledék, úgynevezett pleisztocén alluviális: ezt a Dunántúlon is sokfelé - például Somogyban - megtaláljuk. A folyók mellett még ennél is fiatalabb, holocén üledékrétegek vannak, de a maradék felszínt már tényleg a lösz uralja. A mostani történések helyszínén, Fejér megye legkeletibb részein egyenesen a geológiailag legrégebbi löszrétegeket találjuk, sok esetben más üledékek, például agyag felszínén - ennek, mint látni fogjuk, lesz némi jelentősége. A löszvidékeket tényleg régóta lakják eleink, sokszor fel is használták e képződményeket élőhelyek és gazdasági épületek kialakítására - ma a löszbe vájt borospince azért trendibbnek tűnik, mint az ugyanezen matériába faragott, természettől fogva döngölt padlójú barlanglakás. Legalább 11 évszázada gyűlik a tapasztalat arról, hova és hogyan érdemes építkezni, amennyiben lösz van a lábunk alatt vagy a közelünkben. A kulcsi példa speciel azt mutatja, mindhiába. Az Index videomegosztóján látható riportfilmben el is hangzik: a hatvanas évekig senki sem lakott a kulcsi partfalban, s tán nem csak azért, mert ez alkalmanként vízjárta vidék (no meg disznólegelő) is volt. A riportból kiderül: a hatvanas években is csupán az ide költöző tanácsi és pártvezetők nyomására nyílt meg a terület az építkezni vágyók előtt.
Akadnak, akik úgy vélik (például a kulcsi polgármester), hogy az oldal a hiányos, nem kellően kikövezett part miatt kezdett leszakadni - mivel a Duna ezt is "alámosta".
A Reális Zöldek még erre is rátromfoltak: szerintük a Duna felsőbb, ausztriai, németországi szakaszán történt folyamszabályozás miatt a folyó már nem szállít elég hordalékot, s ezért mélyül a medre - ezért is csúszik le a folyópart. Kár, hogy a geológusok és mérnökök egészen más szcenáriókban gondolkodnak - és sajnos a Duna mellett történt korábbi suvadások őket támasztják alá. A Dunának persze van némi szerepe a helyzet kialakulásában: a medre úgy 4-5 métert tolódik nyugat felé - azaz lassan, de mind jobban bevág a partfal alá.
Kulcs, keresők
Talán a legjelentősebb (mára alighanem kissé feledésbe merült) partfalomlásos eset 1970. szeptember 15-én történt Kulcstól délre, egy hasonló geológiai adottságú területen, Dunaföldvárnál. Hédervári Péter, számos kiváló tudomány-népszerűsítő mű szerzője leírása szerint itt, a 700 méter hoszszú szakasz mentén a becslések szerint egymillió köbméternyi anyag zúdult alá egyszerre, mennydörgésszerű robaj kíséretében. Amint a lezúduló föld (lösz) elérte a Dunát, azonnal szökőárat gerjesztett: a most már rekonstruálhatatlan magasságú, de óriási hullámok elérték a túlpartot is, s az ott lakók riadtan menekültek az előretörő víztömeg elől. Ezt a jelenséget, a földmozgások kiváltotta különleges hullámokat a föld más vidékein cunaminak hívják - de tudjuk, nálunk ilyenek nincsenek. Tiszta szerencse, hogy a lezúduló lösztömegre korábban csak öt épület épült, s azokban sem tartózkodott senki - mivel ezeket az omlás felismerhetetlenné roncsolta. S még megdöbbentőbb, hogy a Dunában két új sziget is keletkezett - ráadásul nem a partoldal lesuvadt anyagából, hanem a fellépő nyomóerők hatására, a Duna medrének felgyűrődése, megemelkedése révén (s valószínűleg ez váltotta ki a hullámzást is). Az efféle, szigetképződéssel járó jelenségek igen gyakoriak a Balaton mellett is - különösen Balatonaliga és Balatonakarattya között tapasztaltak több esetben ilyen suvadásokat. (A leglátványosabb omlásra 1908. április 19-én, Akarattya mellett került sor, ahol a Csittényi-hegy oldala csúszott a Balatonba.)
Az ilyen esetek előfeltétele, hogy a talaj, ha nem is a felszín közelében, de a lösz alatt agyagos szerkezetű legyen. Ha nagy mennyiségű csapadék esik (mint az elmúlt évben), akkor az jó alaposan átáztatja az agyagon megülő löszt. Nem akarunk az alapos vizsgálat elébe menni, de ez történhetett Kulcson is. Az agyaglejtőn fekvő rétegek közül ilyenkor mindig a legalsók kezdenek csúszni (azaz nem a talajfelszín!) a víz hatására képlékennyé vált agyagrétegen (ugye tetszettek már nedves agyagot gyúrni?). Eközben magukkal rántják a rájuk települt többi réteget, meg az azok tetején elterülő lakó- és víkendházakat, kerteket, gyümölcsösöket - de az agyag egy részét szintén megmozdítják. A többi már csak a lejtő meredekségétől és a talajba került víz mennyiségétől függ. A földmozgások történhetnek szinte pillanatszerűen (mint 1970-ben), s lejátszódhatnak lassan, hetek alatt is, de egy hirtelen gyorsulás ekkor sincs kizárva: ezért nem szabad megközelíteni az érintett kulcsi partvonalat, még a víz felől sem! A suvadó tömegek egy enyhén homorú, lejtős agyagpadon mozognak lefelé, s eközben jókora repedések is keletkeznek bennük (ezek remekül mutatnak a tévében...) - eközben szabályos, karéjszerű szerkezet jön létre, a legfelső lösztömb pedig ékszerűen betolódik a rákövetkező második alá.
Mint érzékelhető, az ilyen mozgásokat vajmi kevéssé befolyásolná a folyópart lekövezése - egy közeli vízlépcső is csak annyiban gátolná meg az egész folyamatot, ha ennek építése alkalmából úgyis elhordanák az egész dombot.
A talajmozgások nem idén indultak. A kulcsi önkormányzat próbált is lépni: a Műegyetem geotechnikai tanszékének kutatói Farkas József professzor vezetésével (aki már a kilencvenes években, japán és német szakfolyóiratokban is publikált a csúszásban lévő domboldalak stabilizálásáról) tavaly készítettek egy tervet, ami a kulcsi partoldalon felgyülemlett fölösleges víz elvezetését, az ehhez szükséges csatornaépítést és a partfal megerősítését alapozta volna meg. Kár, hogy az a lakó, akinek a telkén (egyes hírek szerint a háza helyén) az egyik kulcsfontosságú csatorna húzódott volna, megfúrta az egészet, így az önkormányzat tavaly ősszel benyújtott pályázatát is visszadobták. Most már úgyis mindegy. Az ő házát is elvitte a suvadás.
