Dalból született (Az ibafai pipamúzeum)

  • - kovácsy -
  • 2006. november 16.

Tudomány

Háromszobányi pipa kedvéért talán túlzás bejárni Tolnát-Baranyát. Tolna, Baranya, sőt Somogy határvidékét - ez a táj a Zselic - önmagáért járja be az ember, mert szépséges, mert változatos, meghitt és megindító az apró, részben halódó, részben lassan kirándulóhellyé alakuló falvaival, hegyvölgyeivel és a csenddel.

Háromszobányi pipa kedvéért talán túlzás bejárni Tolnát-Baranyát. Tolna, Baranya, sőt Somogy határvidékét - ez a táj a Zselic - önmagáért járja be az ember, mert szépséges, mert változatos, meghitt és megindító az apró, részben halódó, részben lassan kirándulóhellyé alakuló falvaival, hegyvölgyeivel és a csenddel. Állítólag itt, a Dombóvár-Kaposvár-Szigetvár háromszög belsejében a legkisebb az éjszakai fényszennyezés, vagyis legmélyebb a sötétség, vagyis legfényesebbek a csillagok. Egy szó, mint száz, mire eljutunk Ibafára, már bejártuk a fél Zselicet, és innen már nincs tovább. A még beljebb eső Korpád és Gyűrűfű kihalt - bár az utóbbi mostanában öko-faluvá alakul.

Ibafa aligha követi a példájukat, igaz, itt is 250-re csökkent a lélekszám a világháború előtti 800-ról. Viszont sok roma él a faluban, amely főleg ezért, meg néhány betelepült holland család miatt is egyre fiatalodik. (Egyikük a nem is oly régen még általános iskolai diákotthonként szolgáló épületet vette meg.) A "falumentés" egyik kezdeményezője egy bizonyos Palkó Sándor volt, aki Baranya megyei tanácselnökként már a hatvanas években az aprófalvak turisztikai fejlesztését forszírozta (Orfűn mellszobrot is kapott), és Ibafára is vizionált mindenféle vendégcsalogató beruházást. Nos, ő eszközölte ki, hogy ha papi fapipa már van,

létesüljön pipamúzeum

Ibafán. Akkor már a pipa valóban megvolt, de a mondóka előbb született, mint maga a dohányzókészség, és ezen a ponton rögtön el is mosódik a történet. Még az előző századfordulón volt a falunak egy szenvedelmesen pipázó plébánosa, akivel egy társaságba kerülvén megismerkedett Roboz István kaposvári lapszerkesztő, egykori pápai diák, Petőfi és Jókai volt iskolatársa, és ő hozta össze a megállapítást, miszerint "az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa". Hogy ebből nóta lett, az már Komjáthy Károly operettszerző lelkén szárad, akinek az Ibafai lakodalom című, nem kifejezetten a bartóki nyomvonalon haladó dalművét 1931-ben mutatta be a Fővárosi Operettszínház. Ha viszont nóta már van, legyen fapipa is - határozott hamarost a főjegyző, a segédjegyző, a gazdatiszt meg a postamesternő férje egy borozgatás alkalmával. Meg is faragtatták, át is adták Sarlós (Schlachter) Ferenc plébánosnak, egy véka pogácsával és egy hordónyi "lukmaborral" fényesítve az ünnepet. (A helyi - Horváth J. Gyula későbbi plébános írásos tanúsága szerint felettébb rossz - borból minden gazdától évente nyolc liter járt az egyházközségnek, ez volt a lukma.)

Sarlós aztán egy másik faluba került, vitte magával a pipát is, megígérve, hogy majd az ibafai parókiára testálja. Így is lett, de utóda azért kapott - amerikás rokonoktól - egy pótfapipát, amely így átmenetileg szintén kiérdemelte a megtisztelő "ibafai" címet, és ez utóbb kisebb-nagyobb félreértésekhez, helyi összezörrenésekhez vezetett. Sarlós dohányzott ugyan, de a pipát nem kedvelte, az említett utód, Tandlmayer Lipót viszont semmiféle dohányneműt - nem úgy, mint XVII. századi elődei, akiket kiátkozással fenyegetett meg a pápa, ha nem hagynak fel a mise alatti tubákolás szokásával. "Néhányszor rá is gyújtottunk a fapipára, de mivel senki sem volt a társaságban pipás ember, nemigen ízlett, csupán a fapipa iránti tisztelet (no meg talán az elfogyasztott szeszes ital) késztetett arra, hogy kicsit szipákoljunk belőle és nézegessük a füstjét" - emlékezik a már idézett Horváth, aki akkoriban a szomszédos Almamelléken paposkodott.

Mindezekkel párhuzamosan az ibafai plébánián a fiktív fapipa köré valódi pipatórium kerekedett, majd pedig a pipamúzeum, amelyet az említett Palkó Sándor erőltetett ki a pécsi múzeumnál. A két gyűjtemény azonban külön maradt, a plébánián lévőt pár éve a pécsi püspöki palotába szállították, de az állami is (benne a papi fapipa másolatával) elég gazdag ahhoz, hogy elbámészkodjunk a három szobában, miután a megjelölt lakcímen felkerestük a látogatásunkat lelkesen üdvözlő és haladék nélkül hozzánk szegődő gondnoknőt.

Ami a részleteket illeti, a pipamúzeumban főként pipák láthatók, úgymint gyökér-, tajték- (habkő, lávakő), hamis tajték- és porcelán-, és ezeket

csinos ívelésük, finom faragásuk

teszi vitrinképessé, vagy pedig az, hogy Károlyi Mihály, netán Deák Ferenc szortyogtatta őket. A tárlók résein bedobált, összesen több ezer forintnyi pénzérme azt jelzi, hogy a tanulóifjúság, amely csoportokba szervezve feltehetően a látogatók zömét teszi ki, egyfajta játékos versengésként fogja föl a kiállított darabok közvetlen díjazását.

Ott vannak aztán a díszesre faragott pipaszárak, nemes anyagú szivar- és szivarkaszipkák, hozzájuk bársonyosra bélelt tokok. Szivarok és szivargyűrűk, gyújtókészségek. És persze a dohányvágók, a vidéki ember szabadságvágyának fényes bizonyítékai. A dohány jövedéki termék lévén otthon nem vágható, így ezek az egyszerűbb-bonyolultabb szerkezetek mind finánckézre kerültek az idők során, és onnan vezetett az útjuk a pipamúzeumig. Mindazonáltal kalauzunk a gondjainkra bíz néhány frissen szedett dohánylevelet, és örömmel jelenthetem, hogy illegális száradásuk azóta ígéretesen kiteljesedett.

Neked ajánljuk