Stern-jelentés: Farkast kiált

Tudomány

Ismét újabb fejezetéhez érkezett a globális felmelegedés körüli tudományos és politikai vita: ezúttal egy tekintélyes brit közgazdász, Nicholas Stern tette közzé a maga riasztó előrejelzését. Stern megállapításait sokan üdvözlik, s persze számosan támadják, ahogy az már lenni szokott.
Ismét újabb fejezetéhez érkezett a globális felmelegedés körüli tudományos és politikai vita: ezúttal egy tekintélyes brit közgazdász, Nicholas Stern tette közzé a maga riasztó előrejelzését. Stern megállapításait sokan üdvözlik, s persze számosan támadják, ahogy az már lenni szokott.

Az ember indukálta globális felmelegedés, melyet a tudományos - s persze a laikus - közvélemény alighanem nagyobb része immáron tényként kezel, régóta aggasztja az emberiség jobbik felét (rosszindulatúbb megfogalmazás szerint azokat, akik amúgy is szeretnek aggódni). Az ellentábor által csak alarmistáknak nevezett természettudósok, közgazdák és politikusok jelenleg legfőbb feladatuknak tekintik, hogy azonnal riadót fújjanak: vélekedésük szerint most azonnal kéne cselekedni, különben rövid időn (akár néhány évtizeden belül) besül az egész világ. Az alarmizmusnak vannak népszerű, szórakoztató megnyilvánulásai, mint például Al Gore egykori amerikai alelnök hatásos (s propagandaműhöz illően kellően hatásvadász) dokumentumfilmje, a hamarosan a magyar mozikban is felbukkanó Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth). S vannak nehezebben emészthető, de legalább ilyen nyomós érvként szolgáló munkák, mint Nicholas Stern (egykoron a Világbank vezető alkalmazottja) hétszáz oldalas, most publikált dolgozata, amelyben közgazdasági eszközökkel próbálja felmérni, mi is fog történni a közeljövőben, ha nem változik semmi, s azt is, mennyibe kerülne mindez úgy mindannyiunknak.

Stern mindenekelőtt persze elfogadja a globális felmelegedés teóriájának valamennyi ortodox felvetését: tényként kezeli, hogy a föld felszíni átlaghőmérséklete az utóbbi évtizedekben (mondjuk az utóbbi száz évben) monoton emelkedik, hogy ennek fő felelőse a légkörben növekvő szén-dioxid-koncentráció, ami viszont egyértelműen az emberi tevékenységből, konkrétan a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik, hogy száradna le a kezünk. Ezek után már csak következetesen alkalmaznia kell a modellt: ezek szerint ha minden így megy tovább, s továbbra is az eddig tapasztalt ütemben (vagy még annál is gyorsabban) növekszik a szén-dioxid-kibocsátásunk, úgy az átlaghőmérséklet is egyre emelkedni fog, aminek számos sajnálatos mellékkövetkezménye is támad, de ízibe. Stern megközelítése annyiban kétségtelenül új, hogy a korábban ismert alarmista forgatókönyvek tételeit megkísérli megbecsülni, ráadásul hosszú távú kalkulációkra is vállalkozik - vagy száz évre tekint előre, ami azért alighanem több mint kockázatos. Stern modelljében minden rossz megvalósul: hatalmas térségek száradnak ki, amelyek lakossága pánikszerű menekülésbe fog, régi betegségek (malária, dengue-láz) kapnak új erőre. A kockázatok között természetesen számol az óceánok szintemelkedésével, ami hasznos mezőgazdasági területek és sűrűn lakott partvidékek (közöttük Földünk tán legfontosabb metropolisai) elöntésével fenyeget. A szélsőséges meteorológiai események elszaporodása már csak hab a tortán - a végén még az egész hedonista-kapitalista bandát elfújja a fenébe a förgeteg. Stern érvelése szerint a kedvezőtlen hatások először a legszegényebb országokat sújtják majd, így éppen itt az ideje, hogy végre a jómódú nemzetek is kinyissák a pénztárcájukat. És persze sietni kéne, elvégre a felmelegedés faktorai öngerjesztő módon erősödnek - félő például, hogy a felmelegedés nagy mennyiségű fagyott metán-hidrátból szabadítja fel a szintúgy erős üvegházhatású metánt (abból már most is éppen eleget bocsátanak ki a rizsföldek, a vízierőművek víztározói meg kedves kérődző háziállataink). Stern szerint ráadásul akárhogy ugrálunk, a felmelegedési tendenciát már nem lehet megállítani, csupán az ütemét mérsékelni. Ehhez pedig elég volna a világgazdaság GDP-jének úgy egy(-két) százalékát felhasználni (persze évről évre) - ennek segítségével már ígéretes programok bontakozhatnának ki, lassan átállhatnánk a szénalapú energiatermelésről valami másra (ne kérdezzék, mire - majd kiötli az emberiség). Mert különben jön a virgács: a neves közgazdász már 2050-ig legalább öt-, de akár húszszázalékos GDP-csökkenéssel fenyeget, ami még a nagy válság és a világháborúk okozta visszaesést is felülmúlná (na, ezt nem kéne az amcsiknak mondani: számukra a második világháború egyet jelentett a gazdasági konjunktúrával).

Mondanunk sem kell, Stern felvetéseit sokan üdvözölték. Az angliai Greenpeace szóvivője például kifejezetten lelkendezett, s meglepő módon jól fogadták a jelentést az üzleti élet képviselői is: ők azt olvasták ki a Stern-jelentésből, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelem jelentős invesztíciókkal, kormánymegrendelésekkel jár majd, azaz a várt nagy ívű programokra egész iparág épülhet, s a zöldebb technológiák kifejlesztése és piacra dobása önmagában is hatalmas üzlet lehet igen sokak számára. Persze a kritikai hangok sem hiányozhatnak a kórusból: az általában konzervatív (gazdasági értelemben persze neoliberális, illetve libertariánus) nézeteket valló (a globális felmelegedés teóriája iránt is) szkeptikusok hevesen támadják Stern receptjének racionalitását, s minősítik a jelentést oktalanul riogatónak és szenzációhajhásznak. Különösen tanulságos Nigel Lawson (a Thatcher-kormány egykori főpénzügyére) pamfletje, amelyben sorra kérdőjelezi meg a Stern-jelentés fent citált alapvetéseit. Szerinte Stern csupán ismételgeti eszmetársai mindenféle bizonyítást nélkülöző állításait - egyrészt nem igaz, hogy ismernénk, miért és hogyan változik a Föld klímája, másrészt szó sincs arról, hogy ezen kérdésekben létezne valamiféle tudományos konszenzus (s ha mégis úgy tűnne, annak csupán az opportunizmus az oka). Lawson szerint (s ez az alarmisták ellentmondást nem tűrő agresszivitását látva megszívlelendő) sokkal veszélyesebb az ökofundamentalizmus, amely minden ellenvéleményt blaszfémiának nyilvánít, s ezzel mintegy feladja a vitára, az ellenvélemények ütköztetésére és diszkusszióra épülő európai civilizáció értékeit.

Neked ajánljuk