Egy kínai Budapesten - Ecsettől a kaptafáig

  • Czifrik Balázs
  • 2008. április 3.

Tudomány

Ha egy művész szembesül a zord mindennapokkal, többnyire haragos lesz a világra, és úgy érzi, kitaszították, megtaposták. A közép-európai modell szerint ilyenkor általában a szenvedélybetegségek közül választ magának egy "társat", esetleg többet is. A kínai modell azonban más: a csalódott művész cipőbirodalmat alapít.
Ha egy művész szembesül a zord mindennapokkal, többnyire haragos lesz a világra, és úgy érzi, kitaszították, megtaposták. A közép-európai modell szerint ilyenkor általában a szenvedélybetegségek közül választ magának egy "társat", esetleg többet is. A kínai modell azonban más: a csalódott művész cipőbirodalmat alapít.

Kőbányán elég gyakori - már-már kötelező - tájelem a leginkább túlméretezett konténerre emlékeztető fehér vagy szürke bádog épületsor, ami a leggyakrabban kínai raktárakat, termékbemutató áruházakat rejt. A Wink telephelyének udvarán is valami hasonló terül el, de a tér közepén, az aszfaltba vájva egy tó vize csillog, amit a bádogépületek színvilágához igazodó szürke vaskorlát övez. Az egyhangúságot azonban mégsem a "természeti tünemény", hanem a lábbeliket gyártó cég, a Wink piros-kék felirata töri meg.

A komplexum igazgatója és szellemi atyja Wei Xiang úr. Irodája falát a cég reklámplakátjai mellett két festmény díszíti. Mint kiderül, a képeket Wei úr alkotta. Az egyikről egyáltalán nem gondoltam volna, hogy kínai művész munkája, ugyanis leginkább mediterrán színvilág és tematika jellemzi. Sokat nem tévedtem. Wei úr egyik példaképe, a művészetére ható alkotó Amedeo Modigliani.

A mára jómódú, több országba cipőt gyártó és forgalmazó cég tulajdonosa ugyanis nem üzletemberként érkezett Európába. 1990-ben mint képzőművész indult Nyugat-Európába, az olajfestészet hazájába, mivel Kínában természetesen nem ez az evidens képzőművészeti kifejezési forma. Egy kínai festő egészen eltérő képet fest olajjal, mint egy európai, ha egyáltalán.

Más a témaválasztás,

vagy ha az nem is, akkor a hátterek, az ábrázolás módja. Wei úr tehát tanulni jött Nyugatra. Az útja során csupán pár napos megállót tervezett Magyarországon, valahogy mégis itt ragadt. "Azzal én is tisztában voltam, hogy Magyarország nem Nyugat-Európa, és az általam leginkább kedvelt festőről, Gauguinről nem itt tudhatom meg a legtöbbet - meséli Wei Xiang -, a gyakorlatias okok azonban maradásra bírtak. Sokkal olcsóbban tudtam fenntartani magam, mint Nyugat-Európa bármely más országában, és a különböző városokat járva szinte mindenhol barátságos emberekkel találkoztam. Megismerkedtem magyarországi képzőművészekkel, különböző művészkörökkel, és végül úgy döntöttem, maradok. Mert Magyarország ugyan nem Nyugat-Európa, de azért mégiscsak Európa."

Wei Xiang lassan, de biztosan szembesült azzal, hogy festőként nem terem számára túl sok babér, így egzisztenciateremtő, biztos megélhetési forrást kellett keresnie. A lehetőség tálcán kínálta magát: kereskedelemmel kell foglalkozni. "Az átállás lélekben fájdalmas volt és hosszú - emlékszik vissza -, de a döntés helyesnek bizonyult."

Pedig nem is a kínai kereskedők többségére jellemző "hagyományos" módszert választotta, vagyis nem konténert importált Kínából, és piacozott, hanem 1992-ben létrehozott egy saját cipőmárkát. Ez lett a budapesti székhelyű Wink. Az újdonsült vállalkozó művészi létmódjából és szemléletéből nem keveset az üzletvitelbe is átültetett. "A legfontosabb mindezek közül - magyarázza Wei -, hogy a munkámat a hivatásomnak tekintem. Nem a gyors meggazdagodást tűztem ki célul, hanem az alkotó folyamatot, amely később magával hozza a gyarapodást."

Az elgondolás bevált. A 90-es években a Wink sportcipő azon kevés kínai termék közé tartozott, melyre féléves garanciát adtak. Igaz, a trükkös fogyasztók igyekeztek visszaélni ezzel, de a piac a cég törekvését igazolta. Hamarosan leányvállalat épült Szerbiában, Montenegróban, Boszniában és Hercegovinában, illetve kiépült a saját viszonteladói hálózat Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában és Ukrajnában. A Wink az évi több mint 3 millió pár cipő eladásával ma piacvezető helyet foglal el a közép- és kelet-európai térségben.

Wei Xiang azt is fontosnak tartja, hogy a cég ne csak profitorientált tevékenységgel foglalkozzon. 2004-ben rendezték az első siófoki Wink Maratont, amelyet minden évben megismételnek, és a bevételből a magyar sportot támogatják. A verseny különlegessége, hogy a világon egyedül ezen indulnak együtt profi, amatőr, egészséges és mozgássérült versenyzők. Két éve alapították a Wink Asztalitenisz Klubot, amely azóta a nemzetközi versenyeken is részt vesz, de emellett a cég lassan 15 éve támogatja a magyar speciális olimpikonokat, kiemelt támogatója volt a közel 100 fős magyar csapatnak a tavalyi sanghaji speciális olimpián.

A cipőbirodalom kiépüléséhez azonban Wei Xiangnak minden formában részt kellett vennie a munkában. Az első 5-6 évben a cipőket maga a tulajdonos tervezte és gyártatta le Kínában. Gyakran előfordult, hogy Wei Kínában, a gyártó cég egyik helyiségében tervezte meg a cipőket, amiket azon melegében rögtön gyártani is kezdtek. Akkor gyakran mondogatta, hogy amit képzőművészként tanult hosszú évek során, azt a cipők rajzolásánál kamatoztatja.

Wei Xiang az üzlet mellett nem szakított végleg a festészettel. Nevetve meséli, hogy a téma iránt szintén érdeklődő fia hatására a múlt hónapban festett öt képet. A menynyiség hallatán kicsit túlzásnak tűnik, de bizonyságul Wei úr a háta mögött lévő kb. 30x40 cm méretű, kidolgozott tájat ábrázoló festményre bök: "Ezt anno huszonöt perc alatt festettem meg - mondja büszkén. - Kínában úgy értem el sikert, hogy míg az ottani, a magyarnál négyszer-ötször nagyobb óriásplakátot festő társaim három-négy nap alatt készítették el, addig nekem ez csak 24 órába telt. Elkezdtem az egyik sarokban rajzolni, estére pedig elértem a másik sarkába. Mondták is, hogy nagyon gyors vagyok."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.