cyberhírek

  • .
  • 2008. április 3.

Tudomány

cyberhírek
Villanynarancs

A Föld órája A tavaly indult Föld órája akció keretében idén már majdnem egy tucat világvárosban kapcsolták le a lámpákat egyetlen órára. Volt, ahol 13 százalékkal esett az áramfogyasztás szombat este nyolc és kilenc között.

DNS-minta Az emberi géntérkép jellegzetességeit feltérképező Genographic projekt kutatói nyugat-európai eredetű géneket fedeztek fel libanoni emberekben egy 31 ezer tesztalanyt érintő DNS-kutatás során. A gének eredetét a keresztes háborúkig vezették vissza.

Mágneses tér A Napról eddig is tudtuk, hogy tizenegy évente átfordul a mágneses tere, most azonban francia csillagászok egy távoli csillagnál is észlelték ugyanezt a jelenséget. A Bootes csillagképben lévő csillag körül a Jupiternél hatszor nagyobb óriásbolygó kering.

Képszerkesztő A világ legnépszerűbb képszerkesztő szoftverét gyártó Adobe elindította a Photoshop ingyenes, online változatát a photoshop.com/express címen. A szoftvercég úgy véli, az online használható alkalmazások jelentik a közeljövő legfontosabb technológiai és piaci trendjét.

Eszközhasználat Az Amazonas menti folyami delfinek eszközöket használnak párjuk megtalálásához. A szájukkal eldobált tárgyakkal csábítják a nőstényeket és ijesztik el a rivális hímeket.

Vírusíró csapat Bejelentette feloszlását az A29 név alatt működő vírusíró brigád. A meglehetősen kreatív és innovatív A29 tagjaihoz fűződik például a mobiltelefonokat fertőző hírhedt Cabir, továbbá az első Pocket PC-s károkozó is.

Nyáldiagnosztika Amerikai kutatók 1116 különböző fehérjét azonosítottak az emberi nyálmirigyekből, ezzel megnyílt az út egy olyan új diagnosztikai módszer előtt, amelyhez egyetlen csepp vérre sincs szükség.

Sómezők A Hawaii Egyetem csillagászai a Mars Odyssey fotóinak elemzésével több mint kétszáz, egyenként néhány négyzetkilométer nagyságú sómezőt fedeztek fel a Mars déli részén. A mezők sótartalmú tavak maradványai lehetnek.

"riásjéghegy szakadt le az Antarktiszról Manhattan szigeténél hétszer nagyobb jégtömb szakadt le az Antarktisz nyugati részén. A 415 négyzetkilométer területű tömb évszázadok óta lehetett az úgynevezett Wilkins-jégself szélén. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram (BAS/British Antarctic Survey) adatai szerint a hatodik kontinensnek erről a részéről korábban már hat jégtömb szakadt le, a legnagyobbak 1995-ben és 2002-ben. A mostani események a glaciális jégtakaró sokkal nagyobb területét veszélyeztetik: a Wilkins-jégself megmaradt részét, amelynek nagysága 13 ezer négyzetkilométer, mindössze egy vékony jégszál köti össze a kontinenst borító jégtakaróval. Mivel a Wilkins egy úszó jégplatform, a jégtömb leszakadása nem lesz hatással a tengerszintre. David Vaughan, a BAS kutatója szerint az újabb jégtömb leszakadása a globális felmelegedés számlájára írható. A most letört jégtömb ugyan a Wilkins 4 százalékát tette csak ki, ám fontos ponton volt, így visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.

Bezárt a TorrentSpy Bezárt a TorrentSpy fájlcsereközpont, amely az internetezők által megosztott filmek, zenék és szoftverek keresését segítette. A weboldal működtetői szerint senki sem kötelezte őket a leállásra, maguk döntöttek így, mert az USA-ban túlságosan ellenséges a jogi környezet, több százezer dollárt költöttek ügyvédekre. A TorrentSpy gazdáit az amerikai filmgyártók szövetsége (MPAA) perelte, mert szerintük elősegítették a szerzői jog által védett tartalmak jogszerűtlen terjesztését. A TorrentSpy nem adta ki a felhasználók adatait a felpereseknek, de a pert elbukta. A TorrentSpy korábban a világ legnépszerűbb torrent tracker oldala volt, bezárásával a Mininova (www.mininova.org) ugorhatott az élre.

Tízmillió szócikk Magyar nyelvű szócikkel érte el a tízmillió bejegyzést a Wikipedia (www.wikipedia.org), az internetezők által szerkesztett online enciklopédia. A Wikimedia Foundation közleménye szerint a webes tudástár Pataki Márta szócikkével érte el a csúcsot. Pataki egy XVI. századi angol festőről, Nicholas Hilliardról írt. Most 91 ezernél tart a szabad lexikon magyar nyelvű bejegyzéseinek száma.

Kétszemélyes űrrepülőgép Kaliforniában bemutatták a jövő űrsportautóját, amely saját hajtóművével tud majd felszállni a világűrbe - adta hírül az Index. A Lynx Mark I áramvonalas, kétüléses, és a Spaceship Two privát űrrepülőgéppel ellentétben nincs szüksége hordozógépre, saját hajtóművével is fel tud kapaszkodni a világűr szélére. Az Xcor Aerospace űripari magáncég fejlesztése legkorábban két év múlva repülhet, és ötven próbarepülés után kerülhet kereskedelmi forgalomba. A folyékony oxigénnel kevert kerozint égető rakétahajtómű 61 kilométeres magasságba röpítheti a Lynxet.

Mobiltelefon Kubában Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefont vehessenek. A mobilszolgáltatást szerződés alapján veheti igénybe a kubai átlagember, de előre kell fizetni, ráadásul valutában. A karibi szigetországban eddig csak külföldiek és kormányzati tisztviselők használhattak mobiltelefont. A kubai kormány feloldotta a számítógépek, a DVD- és videolejátszók, illetve még néhány elektronikus eszközárusítására vonatkozó tilalmat is.

Nyílt dokumentumformátum Megalakult a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (www.odf.hu) magyar tagozata: a szövetség 2006-ban jött létre az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy céges szabványok helyett a nyílt, bárki számára hozzáférhető OpenDocumentum (ODF) formátum elterjesztését támogassa. A szövetség arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a gazdasági és közigazgatási szervezetek munkájában egyre nagyobb teret nyerő digitális dokumentumok megőrzése, archiválása, későbbi megnyitása és olvashatósága egyre bizonytalanabb. Erre a problémára szerintük csak egy olyan formátum jelent megoldást, amely szabványos, és ez a szabvány nyílt, vagyis bárki által megismerhető és használható. Az ODF szabványt azonban a Microsoft irodai programcsomagja nem ismeri, mert a szoftveróriás saját dokumentumformátumát próbálja szabvánnyá tenni a Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnél (ISO).

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.