Elbúcsúztatták Cambridge-ben Stephen Hawkingot

  • MTI
  • 2018. március 31.

Tudomány

A gyászszertartásra ötszáz embert hívtak meg, de a környező utcákban több ezren voltak.

Búcsút vettek szombaton Cambridge-ben Stephen Hawking professzortól, a világhírű brit elméleti fizikustól, aki március 14-én, 76 éves korában hunyt el. A gyászszertartást ötszáz meghívott, köztük Hawking három gyermeke, Lucy, Robert és Tim, más családtagjai, valamint barátai és egykori kollégái jelenlétében tartották a Cambridge-i Egyetem Great St. Mary’s nevű kápolnájában.

A templom az egyetem Gonville and Caius College nevű kollégiumának közelében van. Hawking e kollégium tagja volt több mint 50 évig és három évtizedig ugyanazt a XVII. században létrehozott, tekintélyes matematikaprofesszori tisztséget – Lucasian Professor – töltötte be, mint nagy tudós elődje, Sir Isaac Newton.

Stephen Hawking hamvait júniusban a londoni Westminster-apátságban helyezik örök nyugalomra, Newton síremlékének közvetlen közelében.

false

 

Fotó: MTI

A szombati cambridge-i búcsúszertartáson jelen volt és megemlékező idézetet olvasott fel Eddie Redmayne Oscar-díjas színész, aki a Mindenség elmélete (The Theory of Everything) című, 2014-ben forgatott életrajzi dráma főszereplőjeként személyesítette meg a világhírű asztrofizikust.

Jelen volt Felicity Jones színésznő is, aki a filmben Hawking első feleségét alakította, valamint Brian May, a Queen együttes gitárosa és társalapítója, aki maga is asztrofizikus.

Beszédben méltatta Hawking életét és munkásságát Martin Rees, a Cambridge-i Egyetem kozmológiai és asztrofizikai emeritus professzora, aki 1995 óta a ma már jórészt jelképes, ám továbbra is rendkívül tekintélyes udvari csillagász címet viseli, és e minőségében II. Erzsébet királynő tudományos tanácsadójának számít.

Stephen Hawking búcsúszertartására több ezren gyűltek össze a templom környékén és Cambridge utcáin, a professzor koporsóját szállító autót végig tapsvihar kísérte.

Az egyetemi kápolna Hawking életéveinek megfelelő számú, 76 harangütéssel tisztelgett a néhai tudós emléke előtt.

Stephen Hawking nevét az éppen harminc éve megjelent, Az idő rövid története című, az univerzum titkait a laikus olvasóközönség számára is érthető stílusban feltáró könyv tette világszerte ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példány kelt el belőle és ma is töretlen a kereslet iránta. A mű minden idők legolvasottabb tudományos bestsellere lett.

A The Grand Design (A nagy terv) című, 2010-ben megjelent műve legalább ekkora feltűnést keltett, ebben ugyanis kifejtette azt a meggyőződését, hogy az univerzum létrejöttéhez nem volt szükség Teremtőre. A modern tudomány válasza tehát a világmindenség kialakulását övező kérdésekre nem a „Nagy Tervező” közreműködésének feltételezése.

A legnagyobb kortárs asztrofizikai gondolkodóként és az „asztrofizika popsztárjaként” egyaránt emlegetett Hawking szerepelt rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is.

Hawking tavaly ingyen hozzáférhetővé tette 1965-ben készült doktori értekezését, amelyre a közzétételt követő első héten több mint kétmillióan voltak kíváncsiak.

Az egyetemi diákévei alatt diagnosztizált súlyos mozgatóideg-sorvadásos betegsége már 1969-ben tolószékbe, majd teljes némaságra kényszerítette, és a halála előtti évtizedekben csak egy különleges beszédszintetizátor segítségével tudta megosztani gondolatait a külvilággal. Informatikai szakértők négy éve új szoftvercsomagot dolgoztak ki számára egy olyan prediktív technológiával, amely egy-egy szó betűinek 20 százalékából „kitalálta” Hawking mondandóját, és ez jelentősen felgyorsította a professzor verbális kommunikációját.

Meghalt Stephen Hawking

A 76 éves elméleti fizikus szerdára virradóra hunyt el cambridge-i házában – közölte családja.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.