Becsületére legyen mondva, a legfőbb ügyész nem ódzkodik a legkényesebb problémák elővezetésétől az alkotmány 57. § (1) bekezdéséről szóló előadáson. Első látszatra a jogászpalántákat talán még megtévesztené az alaptörvény sajátos mondatszerkezete: "mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat (...) a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el." Az óra végére azonban nem maradnak kétségek a hallgatókban - Polt Péter a jogállamiság bajnokaként járt el a vitatott esetekben.
Röviden összefoglalva arról van szó, hogy az alkotmány ezúttal csak az állampolgár jogáról beszél. Ha vádat emelnek ellene, arról döntsön a pártatlan bíróság - ha azonban nem emelnek vádat, az egész probléma nem áll fenn. Továbbá az állam erős, az állampolgár gyenge, nem ugyanazok az "esélyeik" egy konfliktus esetén. Éppen ezért az állam feladata, hogy ilyenkor kellően erős bizonyítékokat gyűjtsön össze. "A jobb futó hátrábbról indul" - fogalmaz Polt, és hozzáteszi, nem véletlenül foglalkozik a következő bekezdés az ártatlanság vélelmével. Természetesen ezúttal nem vetődik fel a probléma, mi a helyzet akkor, ha a bizonyítékok helytállóságát vizsgáló személynek esetleg egyéb szempontjai is vannak a döntéshozatal során. Ez túlmutatna az előadás témáján, és valószínűleg semmilyen jogi eszközünk nincs a mérlegelésére. A formai alkotmányosság úgyis kétségbevonhatatlan, a tartalmit pedig Polt Péter személyes hitele kell hogy garantálja.
A kérdés csak az, hogy elfelejtve minden sajtóvádat, pletykát és sejtést, pusztán az itt hallottak alapján ez a személyes hitel elég szilárd-e. Egyszerűbben fogalmazva: vennénk-e az előadótól használt kocsit? Az óra második felében elhangzottak, mikor is politikai áthallásoktól mentes témákról van szó, mindenesetre meggyőzőek. Polt friss, találó példákkal illusztrálja, miért fontos a bírósági döntések ésszerű határidőn belül való meghozatala, és miért az állam feladata a gyors ügymenetről gondoskodni, akár az állampolgár ellenében is. Megtudjuk azt az érdekes tényt, hogy Magyarországot a 90-es évek közepe óta 18 esetben marasztalták el Strasbourgban, míg ugyanez idő alatt Ausztriát hatvanszor, Olaszországot pedig több ezerszer. A számok nem utalnak vészesen rossz igazságszolgáltatási rendszerre.
Polt ezután beszélgetést kezdeményez: döntsék el a hallgatók, vajon van-e különbség az ártatlanság vélelmének kétféle megfogalmazása között. "Senkit nem lehet bűnösnek tartani" avagy "mindenki ártatlan", míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. A látszólag jelentéktelen problémából fél óra alatt kibontakozik az emberi jogi és praktikus-dogmatikus jogfelfogás különbsége. A legfőbb ügyész közben finom érzékkel irányítja a vitát, aktivizálja a hallgatókat, mérlegre teszi az elhangzó véleményeket. Soha nem foglal állást, hiszen a két iskola egyaránt hiteles megközelítéseket alkalmaz, de mindkét álláspont előnyeit és hátrányait sorra veszi. Különösen rokonszenves, hogy a végén ígérete ellenére nem rohan el fél órával hamarabb: inkább elmond még két esetet a köznapi morál és a jog saját belső rendszerének konfliktusáról. Látszik, hogy élvezi a helyzetet, jól érzi magát a katedrán, nem tekinti fölösleges nyűgnek az egyetemi állást az országos mellett.
Kétségbevonhatatlan, hogy Polt Péter érti a szakmáját. A beszélgetés során logikus, pontossághoz szokott, racionális, mégis humánus gondolkodásról tesz tanúbizonyságot. Az ártatlanság vélelmének kérdésében például elgondolkozhatunk azon, ha a második, jogvédő megfogalmazást alkalmazzuk, abból nem következik-e, hogy az állam minden elvesztett per után kártérítéssel tartozik a meghurcoltatásért. Vajon mit mond ilyenkor a morál? Persze ha maradunk a "nem bűnös" formulánál, akkor nincs gond, teszi hozzá mosolyogva. Régi jogi vita ez, amiben nem lehet dönteni. Mégis, lehet olyan érzése az embernek, hogy bizonyos esetekben az állam saját magát menti a működőképesség érdekében.
Más felvetések is alapvető problémákhoz vezetnek: hogy működik a jogállam, milyen viszonyban van a betű és a gyakorlat, hogyan tájékozódjunk a törvények belső hierarchiájának bonyolult rendszerében. Ha valaki tényleg jogásznak készül, és nemcsak a papír utáni vágy hajtotta a Károlyi Mihály utcába, az feltétlenül élvezni fogja Polt előadásait. Az egyetem - és különösen a jogi egyetem - nem arról híres, hogy sok lehetőséget adna a közös gondolkodásra, vagy nagyobb szellemi kihívások várnának a hallgatókra. Kéthetente egyszer a legfőbb ügyész vezetésével érdemes elkalandozni ebben a rengetegben, nagyon eltévedni biztos nem fogunk. De hogy visszatérjünk a használt kocsihoz: bár sok szép hangzott el, egészen biztos másfél óra elteltével se vagyok benne. A papírok rendben lesznek, az tuti.
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Egyetem tér 1-3., VIII. terem, minden második szerda, 14-15.30
