A szakkör, melyben az átlagot magasan felülmúlja az egy főre eső nemzetközipályázat-nyertes diákok száma, legutóbb március elején adott hírt magáról a Gánton megrendezett I. Magyar Mars Expedícióval. (L. még: Földi űrutazás, Magyar Narancs, 2004. március 11.) Sik András tavaly diplomázott az ELTE Természettudományi Karán, jelenleg doktorandusz. A Mars Társaság magyar tagozatának egyik alapítója.
Pedellus: Ez az óriási közérdeklődés azért nem minden tanárnak adatik meg, hiszen tudományos körökben rendszerint még a nemzetközi hírnév sem terjed túl a szakma berkein.
Sik András: Furcsán is érzem magam, mégpedig több szempontból. Egyrészt tényleg olyan időszaka ez az életemnek, amikor elismerés elismerést követ, amelyek részben az egyik tanítványomnak, részben pedig nekem szólnak; mindkettő nagyon-nagyon jó érzés, és egy tanár nem is tud mit kezdeni ezzel. Szerintem az egyik ok az lehet, hogy az a terület, amit kutatok és tanítok, önmagában is az érdeklődés középpontjában van. De ami még fontosabb, időzítésbeli véletlen: Turczi Dávid nemzetközi sikere (a Red Rover Goes To Mars 2. pályázatról van szó, melynek győzteseként az említett gimnazista 10 napot tölthetett a NASA kutatóközpontjában - E. S.) és ez a pillanat, amikor a Mars-kutatásnak ilyen dicsőséges periódusát éljük, amikor két űrszonda is leszállt a Marson, egybeesik egymással. Ez egy szerencsés, mondhatnám azt, hogy csillagzat vagy együttállás, de ezt nem szoktam használni.
P: Miért kezdett foglalkoztatni a Mars-kutatás?
SA: Geográfusdiplomát szereztem, és az egyetem alatt olyan területeken próbáltam képezni magamat, amelyekkel Magyarországon kevesen foglalkoznak. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) diákjaként (és a Supernova szakkör tagjaként) két dolog érdekelt leginkább: a földrajztudomány és az űrkutatás. És a két dolognak egy különleges találkozási pontja a Mars kutatása. Amiről az ember talán elsőként azt gondolná, hogy csillagászat, de ma már nem csillagászok foglalkoznak a Marssal, hanem űrkutatási szakemberek, mert a Naprendszeren belüli égitestek vizsgálatához földtudományi módszerekre van szükség. És mivel számomra soha nem jelentett különösebb izgalmat a fizika vagy a matematika, nem lettem valódi csillagász.
P: A természetföldrajzi tanszéken is a Mars-kutatással foglalkozol?
SA: Nem egészen, mert olyan témát kellett választanom, ami jobban illeszkedik a tanszék profiljához. Ezért a Föld körül keringő műholdak felvételeinek kiértékelését választottam, amiben az az izgalmas, hogy olyan radarműholdakkal is foglalkozhatom, amelyek eddig nem jártak a Marson, viszont a Mars Express űrszondán van radarberendezés, ezt a napokban kapcsolják be, hogy teszteljék, és így ha a Földön megtanulja az ember, hogyan működik egy radar-távérzékelő műhold, akkor képes lesz arra is, hogy a Marson készült felvételeket kiértékelje.
P: A Supernova szakkör vezetése mellett mit tanítasz az AKG-ban?
SA: Az előző tanévben földrajzot tanítottam, de miután diplomáztam, és az ELTE Természettudományi Karán felvettek doktoranduszhallgatónak, úgy gondoltam, hogy a kettőt egyszerre nem volna érdemes csinálni. Talán majd, ha befejeztem a programot.
P: Az emberben elsőre valahogy ennél dilettánsabb kép alakul ki egy középiskolai szakkörről.
SA: A szakkört több mint 10 éve alapította Simon Tamás barátom, s már a kezdetektől igen különleges helyzetben van. Egyrészt sokat köszönhet az iskolának, amely mind anyagilag, mind erkölcsileg mögöttünk áll,másrészt távcsövekből és egyéb felszerelésből is jól el vagyunk látva, miután azokat az eszközöket használjuk, amelyeket a korábbi vetélkedőkön diákjaink nyertek. Azt viszont túlzás lenne állítani, hogy ez egy kutató szakkör volna, hiszen erre természetesen felszereltségünknél és a diákok képzettségénél fogva sem volna alkalmunk. Itt leginkább ismeretterjesztő munkát végzünk; a lényeg az, hogy a kutatás iránti motivációt sikerüljön a diákokban felkelteni.
P: Az egyik fontos motívuma annak, hogy egy szakkör ilyen hatékonyan tud működni, hogy az űrkutatás eredményei ma már nyilvánosak.
SA: Igen, meghatározó szerepe van annak, hogy a legfrissebb eredmények is néhány egérkattintásra vannak a diákoktól. Meg biztosan az is motiválja őket, hogy olyan dologgal foglalkozhatnak, mely a tudományos gondolkodás egyik központi témája az utóbbi néhány évben.
P: Azért mégsem hiszem, hogy ez lenne az egyetlen űrkutatással foglalkozó szakkör Magyarországon. Hogy lehet az, hogy pár éven belül három AKG-s diák is nyert ugyanazon a pályázaton?
SA: Nyilván itt van az iskola felelőssége, hogy fölhívja-e a diák figyelmét a pályázati lehetőségekre. Például Magyarországon szinte minden évben meghirdetnek olyan űrkutatási pályázatot, amivel nemzetközi sikert lehet elérni. Ezt általában a Magyar Asztronautikai Társaság szervezi. Turczi Dávid sikere szinte következménye volt Bodó Zsófia és Gaál Bernadett három évvel ezelőtti utazásának, akiknek a felkészülését Dávid még kisdiákként nézte végig a szakkörben. Egyébként nemcsak Dávid volt az, aki tavaly pályamunkát készített, de az övét küldte tovább a Magyar Asztronautikai Társaság, a hazai elődöntőben az övé bizonyult a legjobbnak. És amennyire tudom, a pályázatot szervező Planetary Society garantálta az előző fordulóban jól teljesítő országoknak, hogy egyvalaki mindenképpen bejuthat onnan a 64 "finalista" közé. Ebből a 64-ből választották ki az Egyesült Államokban a 16 nyertest.
P: Hogyan dőlt el, hogy ki kerüljön a nyertesek közé?
SA: Mindenkivel telefoninterjút készítettek: egyrészt az angoltudás miatt, másrészt hogy felmérjék a jelöltek kommunikációs képességeit, hiszen nekik kimondottan az volt és most is az a dolguk, hogy az amerikai űrkutatás nagykövetei legyenek szerte a világon.
P: Miért olyan fontos, hogy az Opportunity marsjáró víznyomokat talált a Marson?
SA: Amikor a bolygón kutatunk, a végső kérdés mindig az, hogy volt-e, van-e, illetve lehetett-e élet a Marson. És ennek a kulcseleme - hiszen az általunk ismert életformákat kereshetjük csak - a víz kérdése. Hogy volt-e víz a Marson, és ha volt, mennyi volt. Az utóbbi hetek szenzációs bejelentése volt a NASA részéről, hogy most már egyértelműen tudja bizonyítani, amit korábban is sejtettünk, hogy volt a múltban folyékony víz a Marson. Ugyanis olyan kőzeteket és ásványokat találtak, amelyek a Földön tipikusan vizes környezetben jönnek létre. Tehát lehetett ott élet.
P: Milyen régen volt ott víz?
SA: A kezdet úgy 4,6 milliárd éve volt, amikor a bolygó mai pályájára állt és megszilárdult. Viszonylag rövid idő után a Földhöz hasonló égitestté vált, amelynek a felszínén folyók folytak, óceáni medencék alakultak ki. Körülbelül 4 milliárd éve ez az állapot több tényező miatt megváltozott, és ez az úgynevezett nedves Mars-periódus véget ért: a bolygó átalakult jeges, száraz, kopár felszínű égitestté, ahol sugárzások bombázzák a felszínt, ahol -50 űC az átlaghőmérséklet, és ahol nagyon nehéz elképzelni bármilyen életforma megmaradását. Ám az utóbbi években a földi kutatások új eredményeket hoztak: olyan helyeken találtunk élőlényeket, ahol nem vártuk volna. Például több kilométer mélyen, a felszín alatti kőzetrétegekben vagy az Antarktisz jegében, vagy 120 fokos hévforrásokban. Ezeket az apró baktériumokat hívják extremofil fajoknak, és azt gondoljuk ma már, hogy ha a Marson volt vagy van élet, akkor annak mindenképpen ilyen extremofil, nem feltétlenül fotoszintetizáló életformának kell lennie, esetleg mélyen a felszín alatt.
P: A többi tanár nem féltékeny rád?
SA: Tanár kolléga részéről csak az AKG-ban kapok kritikát, és ezek a kritikák féltékenységről nem árulkodnak. Pedig akár árulkodhatnának is, mert az AKG sok szempontból különleges hely, de annyira azért nem, hogy a tanároknak ne lenne fejlett kritikai érzéke egymás iránt. Sokféle elismeréssel találkozom, de azért olyan sok szakmai visszajelzés nincsen, amennyi arányban állna a nyilvános szereplésekkel. A média kicsit túlpörgette az ügyet.
P: Ezek szerint úgy látod, hogy a média a jelentőségéhez képest túl sokat foglalkozott a pályázattal?
SA: Igen, ez a benyomásom. A pályázat eredményét már tavaly októberben kihirdettük, de az újságírók rohama csak január elején kezdődött; akkor viszont volt úgy, hogy egy órán belül 4-5 laptól kerestek. Tanárként próbáltam Dávid médiaszereplését "menedzselni", de így is előfordult, hogy 39 fokos lázzal szerepelt a televízió élő adásában. Azóta többször megkérdeztem magamtól, miért nem számítottam arra, hogy a két rover szerencsés landolásának köszönhetően ekkora figyelmet kap Dávid győzelme. De alapvetően jólesik, és a tudománynak is jól jön ez a figyelem. Időnként azért körülnézek, hogy most tényleg a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét veszem-e át huszonnégy évesen, vagy tényleg az amerikai nagykövet látogatja-e meg a szakkört, hogy gratuláljon az eddig elért eredményekhez, vagy tényleg a NASA előképző intézményeként emlegetik-e a szakkörünket... Szóval nehéz elhitetni az emberekkel, hogy semmi különleges nincs abban, amit csinálok.
