Interjú

„Ez nem a türelmetlenek sportja”

Fényes Lóránd asztrofotós

Tudomány

A galaxisokat és csillagködöket megörökítő, díjnyertes asztrofotós olyan objektumokat kap lencsevégre, amelyek szabad szemmel nem láthatók.

Magyar Narancs: Az asztrofotózáson belül a mélyégfotózással foglalkozik. Ez mit jelent pontosan?

Fényes Lóránd: A naprendszerünkön túli – a Tejútrendszeren belüli, majd a galaxisunkon kívüli – mélyűrobjektumokat örökíti meg a mély­égfotózás.

MN: Hogyan kell elképzelni ezt a munkát?

FL: Pepecs munka, évente átlagosan 12-13 fotót tudok elkészíteni, hiába szeretnék többet. Nem úgy indul, hogy kimegyek és spontán fotózok. Van egy éves észlelési terv, amely figyelembe veszi a különböző adottságokat: tudjuk, hogy különböző évszakokban más-más látszik az égbolton, figyelembe kell venni az éghajlati sajátosságokat, az adott asztroklímát, az időjárást, de akár a repülőforgalmat is. Ha megvan a terv, hogy mit szeretnék csinálni, akkor kezdődhet az ég alatti munka, amihez megfelelő felszerelés is kell. A harmadik fázis az utómunka, ezt úgy kell elképzelni, mint az előhívást a filmes korszakban: a nyers képeket gyakorlatilag élvezhetővé kell tennünk.

MN: Digitálisan készül a kép egy szabad szemmel nem látható csillagködről vagy galaxisról. Hogy lesz ebből látható, sőt, nagyon is színes fotó?

FL: Sokszor felmerül, hogy mennyire fedi a valóságot a kép, amit bemutatunk. Borzasztó lenne, ha nem lenne valóságos – akkor akár rajzolhatnék is. Az objektumok, amiket lefotózunk, nyilván ott vannak és tartalmazzák azokat az adatokat, amiket előhívunk belőlük, tehát a színeket is. Vannak olyan objektumok, amelyek szabad szemes észleléssel is szinte fotorealisztikusak, a fényképeken is hasonlóan mutatnak. Ilyenek például a gömbhalmazok, nyílthalmazok. (A gömbhalmaz a csillagok gömb alakú csoportja, a nyílthalmaz közös csillagközi gázfelhőből kialakult, egymással laza gravitációs kapcsolatban álló csillagokat jelent – M. A.) Azonban vannak olyanok, amelyek annyira halványak, hogy rengeteg hosszú záridős expozícióra van szükség: az elvárt képi tartalom, a részletesség, a színek csak így bújtathatók elő.

MN: Milyen hosszú egy-egy exponálás?

FL: Ez attól függ, hogy mit bír el az objektum, mit bír el az ég, milyen szűrőkkel fotózom. Egy hagyományos, mindenki által használt tükörreflexes fényképezőgép esetén 5-10 percnél többet egy vidéki, sötétebb ég sem bír el, egyszerűen azért, mert magyarországi viszonylatban az égi háttérfényesség ennyire erős. Ilyen esetben 5-10 perces expókból csinálunk mondjuk akár 100-200-at. Ha speciális szűrővel dolgozunk, ami kiiktatja a fényszennyezést, akkor lehet 20-30 perces expókat is csinálni. De ez is elenyésző az összesített végeredményhez képest: a leghosszabb fotóim 30-40 órásak.

MN: Honnan lehet tudni, hogy mi a csillag, mi a kosz és mi műhold?

FL: A műholdak és repülők kiiktatására léteznek speciális célszoftverek, de nem bízom bennük, én mindegyiket végignézem és szelektálok. Az érzékelőn ott ragadt port pedig úgy lehet eltüntetni, hogy úgynevezett világos képet készítünk minden fotózás végén. Ezen minden képhiba megjelenik, amit aztán kivonhatunk a kész képből. Ugyanígy sötét képet is csinálok, amivel a képzajt (A fényképezőgép képalkotása során keletkező és megjelenő nem hasznos jel; különböző színű pixelek jelennek meg ott, ahol nem kellene; egyszínű felületek „morzsásak, grízesek” lesznek – M. A.) lehet kiszedni. Ezután marad egy tiszta képem, amin már csak a műholdak, repülők és ilyesmik vannak, azokat már én szelektálom ki.

MN: Egy ilyen hosszú záridejű fotózásnál elmozdulnak az objektumok is…

FL: Igen, ez nagyon fontos dolog: az asztrofotográfiában kikerülhetetlen eszköz a mechanika, ami arra képes, hogy egészen pontos, precíziós mozgással kövesse a Föld látszólagos elmozdulását. A mélyégobjektumok egyébként nem azért nehezen megörökíthetők, mert olyan borzasztó messze vannak és kicsik, hanem mert halványak. Például ha az Androméda-galaxis nem lenne halvány, akkor felnézve az égre hét telehold méretű csillagvárost látnánk magunk felett szabad szemmel. Ehhez az objektumhoz tehát még nagy távcső sem szükséges, mert akkora, hogy az egészet nem is tudom befogni, jól fotózható akár egy 400 mm-es teleobjektívvel is. Nekem van pár olyan díjnyertes képem, ami sima 200-as telével készült el. Ezeknél a tükörreflexes DSLR-ekkel és objektívekkel készült fotóknál mindössze annyi a lényeg, hogy a gépünk át legyen alakítva kicsit: legyen érzékenyebb a mélyűrből érkező sugárzásra, mint a földi gépek.

MN: Ennél azért komolyabb eszközparkkal dolgozik.

FL: Már viszonylag magas színvonalú csillagászati felszerelésem van, de anno egy egyszerű kis Canonnal kezdtem dolgozni. Ugyan ez egy technikai sport, nem lehet kihagyni belőle egy bizonyos szintű ráfordítást, de tévedés, hogy attól lesz jó egy kép, ha drága felszereléssel dolgozunk. Ez ugyanúgy fotográfia, mint a fotográfia minden más területe, és a jó szem, a képességek többet nyomnak a latban, mint a nagyon drága eszköz.

MN: Anyagilag milyen ráfordítás szükséges?

FL: Pár százezer forinttal már el lehet kezdeni asztrofotózni.

MN: Hogy választ témát, ha nem lehet látni a fotózandó alakzatot?

FL: Épp azért különleges ága ez az asztrofotózásnak, mert az absztrakt és a nonfiguratív elemek lehetőséget adnak akár művészi kompozícióra is. Az Ádám teremtése című fotóm Namíbiából, a déli égről jó példa erre. A kép maga földi élményre emlékeztet – a Sixtus-kápolna festményére –, tehát már nem nonfiguratív téma csupán, hanem megjelenik egy konkrét képzettársítás. A másik ilyen kép a Szív-köd, ami azért érdekes, mert egyrészt gyönyörű mély­égobjektum, ám ha megfelelően mutatjuk be, akkor szív formájú ködösség. Amikor komponálok, azzal a céllal teszem, hogy ne csak egy csillagászati témát örökítsek meg, hanem legyen benne esztétikai érték, amivel a közönség tud mit kezdeni akkor is, ha nem a csillagászat szakembere.

MN: Mit fotóz szívesebben: galaxist vagy csillagködöt?

FL: Mind a kettő más miatt szép. A galaxisok fotózása letisztult, nincs lehetőség annyira a komponálásra, annak tényleg van egy űr­élménye. A csillagködök fotózása más: sokkal nagyobb a kiterjedésük, egy csillagköddel sokkal jobban el lehet készíteni azt a fajta kompozíciót, amiről beszéltünk.

MN: Hol és mikor érdemes fotózni?

FL: Egyre rosszabb a helyzet világszinten, mert a fényszennyezettség nő. Ebben nem áll olyan rosszul Magyarország, eleve kevésbé kivilágított, mint a nyugati régió. Másrészt országos szinten lecserélték a sárga halogénlámpákat LED-izzókra, és ez sokat segít. A Pilis tetejéről is szoktam fotózni, onnan nagyon látszik, hogy korábban sárga izzás volt a környező falvakban, most már csak kék gyöngysorok vannak. A másik a klímaváltozás, ami megnehezíti a fotózást: egyrészt kiszámíthatatlan az idő, másrészt a pára, a nedvesség, a köd rá tud telepedni a Kárpát-medencére télen. Maguk a témák is évszakfüggőek, más az ég képe. Nyáron a rendkívül rövid éjszakák nem segítenek: kirakom a felszerelést, aztán már világos is van. Az asztrofotózáshoz szükséges, hosszabb sötét éjszakák augusztustól májusig tartanak. A tél azért is jó, mert hideg van: hűtött kameránál kevésbé számít, de egy nem hűtött fényképezőgép sokkal zajosabb nyáron. A csillagászati kamerák viszont le vannak hűtve akár mínusz 50-60 fokkal a külső hőmérséklethez képest. (A fényképezőgép szenzorjának hőmérséklete befolyásolja a képzaj mennyiségét – M. A.)

MN: Mennyi ideig kell egy fotóhoz egy helyben lenni?

FL: Egy hónapot körülbelül, mert nem lehet mindennap fotózni, esik, fúj vagy épp telihold van. Ez az egy hónap viszont átlagosan 5-10 egész éjszakát jelent: mindig be kell állni ugyanarra az objektumra, le kell követni. Ez nem a türelmetlenek sportja.

MN: Sok utazással jár? Oda megyünk nyaralni, ahol apu fotózni tud?

FL: Van az a rossz csillagászvicc, hogy mindent holdfázishoz igazítunk, de tényleg így volt egy időben. Amíg nem volt fix helyem, én is mindig különböző helyekre jártam, de most van egy csillagda (csillagvizsgáló – a szerk.), amivel otthon tudok dolgozni. Emellett vannak az asztroexpedíciók: én is többször voltam a déli félgömbön, az egész más világ, külön kaland.

MN: Háromszor járt Namíbiában. Mint írta, a második út kijózanító volt, épp időben rántotta vissza a földre. Mi történt?

FL: Igazából nagyon gyorsan lettem eredményes ebben a műfajban. Amikor elkezdtem, a második képemmel megnyertem a legnagyobb asztrofotográfiai világverseny különdíját, a Brit Tudományos Akadémia fotóversenyét, amit aztán nagy megjelenések (például National Geographic, Sky & Telescope – M. A.) és más díjak (például International ASA Astrophotography Competition, 2. hely, 2014 – M. A.) követték. Míg először azért mentem ki Namíbiába, mert szerettem, érdekelt, másodszor már azzal a rossz motivációval, hogy megfeleljek a fentiekből adódó elvárásoknak. Az út nem sikerült, tönkrement a felszerelésem a második napon, és ott voltam két hétig, ültem a nagy csöndben a sivatagban egy döglött távcsővel, és ez alatt sok mindent átértékeltem.

MN: A díjaknál mennyire számít az esztétikai érték, mennyire a tudományos oldal?

FL: Mindkettőt nézik, a tudományos szint alap. A NASA APOD (Astronomy Picture of the Day, a nap asztrofotója) kommerszebb, a nagyközönség számára van, de jobban felkapja a sajtó. A szakmai versenyek sokkal precízebbek és kritikusabbak. A természetfotós megmérettetések megint más tészta. Sokáig a természetfotósok sem tudták eldönteni, hogy az asztrofotót hova sorolhatják. Kifejezett missziómnak tartom, hogy ezen áttörjek. Ezért mutattam meg a képeket az év természetfotósa versenyen, ahol különdíjas lett egy képem. Ez számomra örömteli módon azt mutatja, hogy a természetfotó már képes értelmezni az asztrofotográfiát.

MN: Mi számít tudományosan is releváns témának?

FL: Vannak olyan asztrofotósok, akik nem akarnak szépet alkotni, hanem új objektumok felfedezésére törekednek. Náluk nem az a cél, hogy egy kis égterületet nagyon kifotózzanak, hanem hogy nagyon nagy égterületet lássanak be rövidebb expókkal, és megnézzék, hogy van-e változás. Vannak, akik kifejezetten erősek üstökös- vagy kisbolygó-felfedezésben. Az esztétikai asztrofotózásban is történt már egy-két felfedezés, mert addig fotózta ki a témát valaki, amíg előtűnt egy olyan ködösség, amiről addig nem tudott senki.

MN: Mik a tervei?

FL: Piliscsévből, ahol korábban dolgoztam, dél és kelet felé nem tudtam jól fotózni, mert ott volt Budapest. Most viszont épp elköltöztünk a Balaton mellé, és ott nem lesz ezzel gond, az ég is más. A következő egyik tervem az Írisz-köd, ami egy nagyon szép, reflexiós kékes ködösség. Illetve a Pacman-köd: van ugyanis ez a játékfigurára hajazó objektum, ezt még eddig nem fotóztam. Van egy régiója, ami nagyon vonz.

Neked ajánljuk