Tucatnyi tanulsággal szolgáló konferenciát rendeztek vasárnap az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán, ahol a demokratikus nevelést igyekeztek megismertetni az érdeklődőkkel. A kissé talán tágnak tűnő fogalom olyan szemléletet és módszereket takar, amelyek segítenek abban, hogy a gyerekek élvezzék az iskolában töltött időt. A demokratikus nevelési modell a szabadságot tekinti a legfontosabbnak, és azt helyezi előtérbe, hogy a diák beleszólhasson az őt érintő kérdésekbe, minden esetben elmondhassa a véleményét. A konferencia arról szólt, hogy ennek milyen gyakorlati alkalmazásai vannak, és ugyan előkerültek hazai példák is, de a tanulság mégis az volt, hogy le vagyunk maradva. Amíg itthon például azon megy a vita, hogy mi legyen az új Nemzeti alaptantervben (NAT), és legyen-e végre nagyobb mozgástere egy pedagógusnak, addig a világ számos pontján azon gondolkodnak, hogyan lehet még demokratikusabbá tenni az iskolát, és úgy újradefiniálni a tanár szerepét, hogy abból a gyerekek profitáljanak.
| ||
Hagyjuk a tradicionális tanulást!
A demokratikus iskola mozgalom nagyjából 100 éves, bár a képviselői megosztottak abban, hogy önálló mozgalomról van-e szó, vagy az alternatív iskola egyik formájáról. Az azonban biztos, hogy a demokratikus iskola egyik fő célkitűzése, hogy szakítson a tradicionális tanulási rituáléval: akik olyan szerencsések, hogy a demokratikus iskola-szemléletet magáénak tudó intézménybe járnak, valószínűleg nem találkoznak poroszos osztálytermekkel, és frontális oktatásban is kevesebbszer van részük.
Ahogy az Útmutató rebellis tanároknak című könyv szerzője, Fóti Péter pedagógus fogalmazott, a legjobban a múlt századi példákból érthetjük meg, mi is az a demokratikus iskola. Voltak ugyanis már a 20. század elején is olyan kezdeményezések, amelyek arról szóltak, hogy a tanulót kell mindenki elé helyezni, és minél nagyobb szabadságot adni neki, hagyni, hogy ő dönthessen a fontos kérdésekben. Ma is vannak olyan demokratikus iskolák, ahol nem kötelező az órák látogatása, de általános jellemző az is, hogy ezekben az intézményekben nincs büntetés. Olyan demokratikus iskolák is léteznek, amelyek már a mindennapok szervezése terén is megvalósítják a demokráciát, mivel a suliban nincs igazgató, a főbb kérdésekben pedig az iskolagyűlés dönt.
A gyerekek döntik el, hogy mit tanulnának szívesen
Fóti Falko Peschel Hannoverhez közeli Harzberg iskolájáról beszélt részletesen, ahol maga is járt tavaly ősszel. Ez ugyan egy magániskola, de Peschel korábban állami iskolában dolgozott, így onnan is vannak tapasztalatai. Peschel iskolája már-már egy sci-fi helyszínének tűnik innen, Magyarországról nézve: nincs frontális tanítás, és a gyerekek maguk döntik el, hogy mit és hogyan tanulnak, de azt is megválaszthatják, hogy kivel szeretnének tanulni. Ez elsőre felfoghatatlanul szabadnak tűnik, ám korlátok természetesen ebben az intézményben is vannak: Fóti ezt úgy fogalmazta meg, hogy a gyerekek itt is a klasszikus értelemben vett tanulással foglalkoznak a mindennapok során, ami mégiscsak keretek közé szorítja őket. Viszont Peschel sulijában, ha egy diák például fáradtnak érzi magát, egyszerűen megkérheti, hogy az elkövetkezendő napokban neki ne kelljen semmiféle feladatot végeznie, csak hadd pihenjen. Mivel az iskolában sokkal kevesebb a kötöttség, és a gyerekek szabadon mozoghatnak, a szegregáció sem jellemző.
Felmerült az előadás végén, hogy bár ezek a gyerekek valószínűleg nagyon jól érzik magukat ebben a közegben, mi lesz akkor, amikor iskolát váltanak (a harzbergi iskolába csak alsó tagozatos gyerekek járhatnak), és egészen más típusú közegbe kerülnek. Fóti szerint biztosan fogják őket kihívások érni, és nem lehet kijelenteni, hogy nem lesznek gondok a váltásnál, de amikor egy negatív élmény éri őket, erre a pozitív tapasztalatra örömmel gondolhatnak vissza.
Képünk illusztráció!
Fotó: Draskovics Ádám
A feladat: boldog gyerekeket kell nevelni
Hasonlóan izgalmas megközelítés a nonformális tanulási modell, bár ezzel se itthon, hanem leginkább a skandináv országokban lehet találkozni. Ez Déri András előadásából derült ki, aki beszélt arról is, hogy a nonformális tanulás elsősorban célorientált tanulást jelent, de klasszikus keretek, tantermi tárgyak nélkül. Déri elmondta, hogy a formális tanulási keretek nem arra szocializálják a diákot, hogy merjen kiállni a véleménye mellett, vitatkozzon, éljen a demokratikus jogaival. Jól jellemzi ezt a szemléletet az a mondat, amit Dérinek egy dán iskolában mondtak, amikor tanulmányúton járt az északi országban: az egyik tanár azt fogalmazta meg, hogy az ő feladatuk, hogy boldog, az élet kihívásaival megküzdeni tudó gyerekeket neveljenek.
Itt tisztelnek bennünket
Noha a finn oktatási rendszer az, amelyikre követendő példaként szokott tekinteni szinte minden pedagógus, a többi skandináv országnak sem kell szégyenkeznie, ha az oktatási intézményeiről van szó. A norvég iskoláról Bem Tímea matematika szakos tanárnő mesélt, aki Bråtejordet Skole-ban járt tanulmányúton néhány kollégájával együtt. A Bråtejordet Skole egy 8–10 évfolyamos állami intézmény, ami azt jelenti, hogy a diákok teljesen ingyen járhatnak ide, fizetniük semmiért nem kell. De leginkább csak ebben hasonlít a magyar iskolákhoz: itt ugyanis már az épület tervezésekor törekedtek a demokráciára, és kikérték a leendő tanárok véleményét arról, hogy milyen épületben tanítanának szívesen. Ennek eredményeként az iskola tele van nyitott terekkel, de a diákok tucatnyi olyan kis zugot is találhatnak, ahová elvonulhatnak, ha éppen úgy tartja kedvük. Sőt, gyakoriak az olyan órák, ahol a tanár megkéri a diákokat, hogy alakítsanak kisebb csoportokat, menjenek ki a teremből, keressenek maguknak valami kellemes helyet, és ott együtt gyakorolják az anyagot. Bem Tímea meg is jegyezte, hogy erre itthon sajnos nincs lehetőség, mert a tanár felügyelet nélkül senkit nem engedhet ki a teremből.
A diákok az iskolában a tantárgyak egy részét maguknak választhatják ki, és járhatnak például olyan órára, ami a pályaorientációban segít nekik, de ha akarnak, elmehetnek önkénteskedni is egy-egy óra keretében. Bem Tímea elmesélte, hogy amikor ott jártak, csupa mosolygós diákkal és tanárral találkoztak, ami szerinte egyrészt abból is fakad, hogy a norvég diákoknak jóval kevesebb órájuk van, mint a magyaroknak. Három olyan nap van, amikor délután kettőig van oktatás, és két olyan, amikor már délben hazamehetnek a gyerekek. Amikor a magyar pedagógusok megjelentek az iskolában, norvég kollégáik elkezdtek sajnálkozni, hogy nem tudnak hosszan beszélni az ebédszünetben, mert az náluk csak harmincperces. Mire a magyar tanárok csak mosolyogni tudtak, mert itthon általában húsz perc alatt kellene megebédelnie gyereknek és felnőttnek. Beszélgettek diákokkal is, és egyiküktől Bem Tímeáék megkérdezték, hogy miért jó ebben az iskolában tanulni. „Az a legfontosabb, hogy itt tisztelnek bennünket” – jött a válasz.
A címlapkép (Krizsán Csaba/MTI) illusztráció!
