A magas vérnyomás az egész világon, így Magyarországon is népbetegségnek számít: a szakemberek becslései szerint nálunk, a mostani határok alapján, a felnőtt lakosság 40 százalékának is magasabb lehet a vérnyomása az optimálisnál. De mennyi volna az ideális, még egészséges vérnyomásérték?
Pumpál és mér
A vérnyomásmérés mára szinte napi rutinná vált, a könnyen beszerezhető, elismerten jó minőségű digitális vérnyomásmérők (lásd keretes írásunkat!) korában egy pillanat alatt bárki tesztelheti a sajátját. Nagyjából tudni is véljük, hogy a 130/80-as érték még teljesen rendben van, sőt a 2013-as hazai szívgyógyászati ajánlás szerint csak a 140/90-es határérték felett kezdődik a magas vérnyomás. A mérés során a sztenderd SI-mértékegységek korában már nem használt, higanymilliméterben megadott nyomásértékekből mindig kettőt kapunk: egy nagyobbat és egy kisebbet. A műszer ugyanis egyaránt megméri a szív összehúzódása közben (azaz a szívdobbanás alatt) az artériák falán jelentkező, úgynevezett szisztolés és a két szívdobbanás között éppen elernyedő szívizom által produkált diasztolés vérnyomást is.
Tudni kell, hogy a szív vért pumpáló mozgása nyomán jelentkező vérnyomás tekintetében nem létezik holmi végleges, mindent felülíró, abszolút első és felső egészségügyi határérték: bizonyos határon belül az egyedi eseteket nézve eléggé eltérő értékek szabhatók meg.
A mostanában optimálisnak tekintett értékek is az orvostudomány belső evolúciója nyomán alakultak ki. A múlt század közepén a magas vérnyomás tekintetében még sokkal engedékenyebbek voltak az akkori orvosok, és a mai szemmel elképesztően magas (akár a 200-at közelítő) szisztolés vérnyomásértékeket is hajlamosak voltak normálisnak tekinteni, de legalábbis tolerálni. Az optimális értékek folyamatos lejjebb vitele azzal függött össze, hogy idővel mind nyilvánvalóbb lett a klinikai vizsgálatok által is igazolt összefüggés a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések, pláne az érrendszeri katasztrófák között. A szívinfarktus és az agyi infarktus (stroke) kialakulásában döntő fontosságú faktor a magas vérnyomás.
Minden harmadik
Az ajánlásként megadott értékek idővel, a kutatások nyomán változhatnak is. Az American Heart Association (AHA) nevű nonprofit egészségügyi szervezet, amely már évek óta bocsát ki a szív- és érrendszer egészségére vonatkozó, többek között egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, mentősök által használható sorvezetőket, tavaly novemberi ajánlásában lejjebb vitte a magas vérnyomás határértékét. Az amerikai szívgyógyászok számára ezentúl a 120/80-as vérnyomás számít a normális érték plafonjának, a 130 és 120 közötti szisztolés vérnyomás már kockázatosnak minősül, 130 felett pedig kezdődik a magas vérnyomás (hypertensio) tartománya. A határok áttolása természetesen nem egyszeri, önkényes döntés eredménye, komoly klinikai vizsgálatok előzték meg. A döntés előtt 102 klinika csaknem 10 ezer páciensét vizsgálták meg, s úgy találták, hogy már a 130 és 140 közötti vérnyomás is jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. De még pontosabb, ha úgy fogalmazunk: jó eséllyel csökkenthető az infarktus, illetve más érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, ha a szisztolés vérnyomást ún. agresszív kezelés (jelen esetben gyógyszeres terápia) segítségével 120 higanymilliméter alatt tartják.
Az ajánlás módosítása kapásból megemeli a magas vérnyomásos betegek számát: eddig az Egyesült Államok minden ötödik, mostantól minden harmadik polgára tekintheti magát magas vérnyomásúnak. Az új definíció értelmében jócskán megugrott a hipertóniások száma a viszonylag fiatal, illetve középkorú generációkban is: immár a 20–44 éves férfiak 30 százaléka, a hasonló korú nők 19 százaléka tartozik a veszélyeztetettnek tartott csoportba. Az idősebbek körében a változtatás hatására természetesen szintén megnőtt a hipertóniások száma: a 65 éven felülieknek immár a háromnegyede számít annak. Ha az orvosi vizsgálatok nyomán ezeket az embereket mind betegnek nyilvánítják, az sűrűbb orvos-beteg kontaktust, gyakoribb kezelést tesz szükségessé, ami az egészségügyi költségek megemelkedését vonja maga után. Immár sokkal, akár 4–4,5 millióval több betegnek írnának fel vérnyomáscsökkentőt, ami a gyógyszerkiadások és a gyógyszergyári profitok növekedésével jár majd.
Az összeesküvés-elméletek hívei persze rögtön a nagy gyógyszercégek befolyásáról és lobbierejéről értekeznek, míg az ajánlásokat kidolgozó amerikai szívgyógyászati szakemberek indulatosan kikérik maguknak a gyanúsítgatásokat, és azt is hangsúlyozzák, hogy nem a gyógyszerfogyasztás növelése a megoldás – még ha ez is lesz végül a döntés következménye. Sokkal fontosabb lenne, ha a lakosság komolyabban venné a korábbi figyelmeztetéseket, többet mozogna, sportolna, egészségesebben táplálkozna, és kerülné a stresszt – habár tudjuk, ezek az ismétlődően előkerülő ajánlások sokak számára nehezen megvalósíthatók. Nagy úr a lustaság is. Az odafigyelés hiánya egyébként ott is tetten érhető, hogy a felírt gyógyszereket korántsem mindig váltják ki, ha meg igen, akkor sem mindig szedik az előírtak szerint.
Abban a tekintetben azonban nem változott az iránymutatás, hogy egy mérés nem mérés. Többször és különféle helyzetekben (más-más napszakban, különböző aktivitások során, otthon és a munkahelyen egyaránt) mért értékek sorából vonhatók csak le érvényes következtetések.
Itthon marad
Úgy vélhetnénk, hogy a magas vérnyomás megítélése univerzális, és ami a tengerentúlon magasnak számít, az a tudományos bizonyítékok alapján mifelénk is annak minősül majd. Ehhez képest a most tavaszra elkészülő európai szívgyógyászati ajánlás (ahogy azt a Magyar Hypertonia Társaság decemberi sajtóközleménye is megerősítette) nem fogja megváltoztatni a magas vérnyomás definícióját. Az európai, köztük a magyar szakembereknek is megvannak a maguk indokai. A reakciókból kiérezhető (habár a szakmai szolidaritás miatt tartózkodnak kimondani), hogy nem tartják teljesen megalapozottnak az amerikai döntést, illetve legfeljebb az Egyesült Államok speciális viszonyai között tekintik relevánsnak. Legfőbb érvük, hogy az Egyesült Államokban eleve magasabb az átlagos vérnyomás, és ez igazolja a szigorúbb ajánlást. Az sem elhanyagolható tényező, vélik az amerikai sztenderd megváltoztatását kritizáló szakemberek, hogy a három évvel ezelőtti, a magas vérnyomás határának csökkentéséhez vezető klinikai vizsgálatok jó része Kelet-Ázsiában zajlott. Az átlagos vérnyomás, illetve ezzel kapcsolatban a kritikus vérnyomási szint is eltérést mutathat (úgy genetikai, mind környezeti okok miatt) emberi populációk, illetve országok szerint, így nem biztos, hogy a jelentős részben a Távol-Keleten vagy akár az Amerikában végzett vizsgálatok nyomán kapott statisztikai összefüggések relevánsak a mi kontinensünkön is. Jogos a kérdés, hogy ez esetben miért nem végeznek összeurópai, statisztikai módszerekkel kiértékelhető vizsgálatokat. Úgy tűnik, maradtak még feladatok az európai orvoskutatók számára.
Várhatóan tehát az új európai és vele együtt a magyar szabályozásban is marad a 140/90-es felső vérnyomáshatár, már ha nincsenek egyéb kockázati tényezők. Mert ha valaki például cukorbeteg, akkor már a 135/85 feletti vérnyomásérték is kockázatosnak mondható, és azonnal leszorítandó. A magyar orvosok történetileg engedékenyebbek az említett határon felüli (de még nem túl magas, a 150-et nem meghaladó) vérnyomásértékekkel a súlyos szívproblémáktól vagy cukorbajtól nem szenvedő idős embereknél. Sőt, még azt is szokás mondani, hogy náluk éppen az alacsony vérnyomás (lásd keretes írásunkat!) a kockázatos, hiszen akkor nem jut elég oxigén az agyba. Optimális esetben azonban kerülni lehet a számmágiát, és a kezelőorvos mindig az adott személy állapotához igazítja a célként kijelölt vérnyomásértéket.
| És ha alacsony? Általában a 90/60 alatti értékeket tekinti alacsonynak az orvostudományi konszenzus. Ez sem mindig kellemes, pláne nem egészséges, habár az alkati alacsony vérnyomás (hypotensio) sok esetben nem is okoz panaszokat és nem igényel kezelést. Ha azonban levertség, fáradékonyság, aluszékonyság, fejfájás vagy szédülés társul hozzá, akkor be kell avatkozni. |
| Mivel és hogyan mérjünk?
A felkarra helyezhető vérnyomásmérőknél a szisztolés nyomásérték fölé felfújt mandzsetta szorítja el a felkari verőeret. Tartósan magas vérnyomás, cukorbetegség, vesebetegség, ödéma, érszűkület, érelmeszesedés esetén a vérnyomást mindig a felkaron kell mérni. Amennyiben a páciens érrendszere jó állapotban van, úgy a csuklón is mérhető a vérnyomás – csupán ekkor egyeznek meg (legalábbis közelítőleg) az itt kapott számok a felkaron mért értékkel. Ez utóbbi eljárás előnye, hogy a csuklómérők kisebbek, mint a felkarosak. Ráadásul testesebb páciensek is használhatják, hiszen a túlsúly kevésbé van hatással a csukló átmérőjére. Ügyelnünk kell arra, hogy csuklónkat a szívvel megegyező magasságba emeljük, különben a hidrosztatikai nyomás 20–30 higanymilliméterrel is meghamisíthatja a mérést. |
| pulzus A vérnyomásmérő nem csupán a vérnyomást, hanem a pulzust is méri: ez az artériáknak a szívveréssel egyezően fellépő periodikus lüktetése, voltaképpen a szív percenkénti összehúzódásainak száma. Sok tényező van hatással a pulzusszámra és a pulzusváltozásra: a stressz, az edzettségi állapot, a testsúly, az esetleges vérszegénység, magas vagy alacsony vérnyomás, a cukorbetegség, sőt, a hormonális változások is. A pulzusszám viszonylag széles határok között is normálisnak tekinthető, a körülményektől is függ, mikor kell az orvosnak beavatkoznia. Azért ha nyugalmi állapotban is percenként 100-nál gyorsabban ver a szív, akkor már tachycardiáról beszélünk, a 150–180-as pulzus pedig életveszélyes. A túl alacsony pulzus is kritikus állapotot jelezhet: például azt, hogy éppen kihűlünk. |
