Gyalogroham (A hevesi Sakkmúzeum)

  • - kovácsy -
  • 2006. december 7.

Tudomány

Téveteg kutatásaink nem hoztak eredményt, így hát nem tudjuk, miképpen s miért éppen Heves városában élte élvteli életét a könnyed irigységgel csak Marciként emlegetett személy. Láttunk ugyan homályos utalást a vonatkozó mondás erotikus jelentéstartalmára nézve, de hiába fáj, ki kell mondanunk: Heves nem éppen szexi.
Miért is volna az egy valamikori mezőváros (zöldség, gyümölcs, hevesi dinnye, gazdasági fellendülés, társadalmi élénkülés a kiegyezés után), amelyből a közelmúlt évtizedeiben jórészt kiirtották a száz év előtti fénykor hangulatát, igaz, szomorúságosnak tűnne talán ma már az is. Ámbár ha Tenk felől közelítünk az álmatagon szétterülő városközpont felé, a Szerelem Alfrédról elnevezett utcán kell haladnunk. Egy 1849 utáni osztrák "új földesúr" fia magyarította így a nevét, apjáé feledésbe is merült, ő viszont évülhetetlen érdemeket szerzett a helyi kövesutak kiépítésében, az anyagi áldozathozataltól sem visszariadva.

Tipikus magyar kisvárosban járunk, amilyeneket tucatjával termelt ki a történelem: műemlék jellegű templom, néhány egykori kúria, továbbá a késő kádárizmus városközpont-építészeti produktumai - nem a kifejezetten riasztó fajtából, ezt azért tegyük hozzá. Pár újabb középület. Néhány vendéglátóhely, termálvizű strand és kemping. A hatalmas piactér mellett tágas, de hangulatosnak kevéssé mondható vásárcsarnok, viszont csinoska park, mélakóros közmunkásokkal. Középütt klasszicista épület: helytörténeti gyűjtemény plusz az innen elszármazott Kő Pál kiállítása, egykoron községháza. Hasonló zsánerű település elszármazottai lévén, beledermedünk a gondolatba: hétköznapjainkat, mi több, estéinket vajon milyen örömök színeznék, hacsak nem a mély barátságok egynémely derék helybélivel, ha egy életet töltenénk itt, nem pedig pár rövid órát, dolgunk után járva.

Látnivaló még a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet - nevéből sejthetően speciális érdeklődésű országjárók örömére, akiket lelkesedéssel tölt el (hát még, ha ködös az idő!) a szikes élőhelyek flórája, az ecsetpázsit, a varjúháj, a réti peremizs vagy a bárányüröm. A fauna tanulmányozása már konokabb elkötelezettséget követel, ha mondjuk a gyöngybagoly köpetének vizsgálata alapján kívánnánk - s okkal - bővíteni ilyen irányú helyismeretünket.

De nem kívánjuk, meleg beltérre vágynánk inkább, így jutunk a Sakkmúzeumba, ahol könnyű zörgetésre máris kaput nyitnak, megilletődve kissé az őszi idegenektől. És ezen a ponton kerül Heves városa egy sorba Rióval, Moszkvával és Majna-Frankfurttal, sakkmúzeum ugyanis ismereteink szerint csak e négy városban található. A felügyelő hölgy máris beüzemeli a tárlatvezető kazettát, amely arról tájékoztat bennünket, hogy nemcsak sakk-, hanem hangkazetta-gyűjtemény is található itt - szemünkbe is tűnik rögtön az akkurátusan sorszámozott dobozkák sora. 60-70-es évekbeli könnyűzenét hordoznak, sok-sok szving és dixilend, mely kincsekből a szöveg végeztével meg is hallgathatunk egy lendületes válogatást. Aztán kiderül, hogy nem csupán zenét, hanem sakk tárgyú előadásokat, Hevesre látogató nagymesterek szóbeli játszmaelemzéseit is őrzik a szalagok. Mindez azonban semmiség a 36 országból származó húszezer, sakkozással kapcsolatos tárgyban tobzódó gyűjteményhez képest, amelyet Dobroviczky Ferenc halmozott fel az ötvenes évek végétől, hogy aztán 1987-ben a városnak ajánlja föl.

Dobroviczky egyébként a sakktól igencsak távol eső sportágban, az ökölvívásban kezdte a karrierjét, bajnok is volt, aztán a világháborúban repülőtisztként esett szovjet fogságba, amit súlyosan megsínylett az egészsége - ezért fordult új sportszenvedély felé. A megyei sakkélet fellendítésében vállalt szerepet, és ezen a szinten a sakkszövetségi elnöki tisztségig vitte.

A kiállítást maga a gyűjtő rendezte be, immár múzeumigazgatóként, és jól érezhető a személyes, mondhatni, meghitt viszony, amely minden egyes tárgyhoz fűzi, legyen az háromszög alakú asztali zászló, sportköremblémás stampedli-készlet, újságkivágás, vagy éppen - "a magyar sakk nagy barátjának" szentelt tárlóban - Gyurkó László Kádár-könyve. Maga rendezte be, mégpedig a véglegesség igényével és szándékával, ami egyfajta egyszerre vidító és riasztó időnkívüliséget ad a vitrinek sorának. Felület nincs bennük kihasználatlanul, és így még az eléjük-alájuk tolt székek ottléte is magyarázatot nyer, hiszen a részletes szemrevételezést - amelytől idő híján eltekintünk - csak ülőmunkaként lehet elképzelni. A 60-70-es évek díjdizájnjának (serlegek, szobrocskák, merészen absztrakt figurák) büszke seregszemléjét orosz, román és egyéb nyelvű sakk-könyvek mellett plakátok, oklevelek (kedvenceink a "Mátrai Villám" bajnokságokon kiosztottak az Öreg néne őzikéjének jól ismert portréjával) kísérik. A fő attrakciót természetesen a különféle sakk-készletek jelentik - a legrégebbi közülük egy 1750-ből való sevillai műremek. Nincs olyan anyag, amiből ne faragtak volna sakkfigurákat: amerikai ónix (mely ezoterikusok szerint hajra, szívre, vesére, apátiára és még mi mindenre jó), elefántcsont, tanzániai ébenfa, kerámia és így tovább - 350 millió forintos becsült értékben. Aztán a sok személyes emlék: nagymesterek sakk-készlete, karórája, öngyújtója, munkakönyve, KISZ-munkát elismerő középiskolai oklevele, hogy szédülni sem merünk.

Karakas Éva, Csom és Capablanca, nevek kavarognak, és ahogy kifelé tántorgunk a világmindenség káoszát leképező gyűjteményből, az előtérben további meglepetés: egy szekrény fölött hatalmas kartonra ragasztva egykori hírességek (Ruttkai Éva, Papp Laci és tovább) rajzolt-festett portréi húzódnak meg szerényen, "Mázolmányaim" cím alatt.

Heves, Hunyadi u. 2. Nyitva mindennap 8-16-ig

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.