*
A gyógyszereket elvileg nem azért szedjük, hogy csak úgy kárba vesszenek - ám szervezetünk egészen máshogy gondolkodik erről: a medicinák túlnyomó része ugyanis egyszerűen keresztülmegy rajtunk, s a vizelettel (kisebbrészt a széklettel, sőt a fürdővízzel!) együtt bekerül a csatornarendszerbe, azon át ideális esetben mindenféle tisztítás nélkül engedik bele az élővizekbe. Egy 2005-ös becslés szerint Budapesten évente csak metamizolból (az azóta már vényköteles fájdalomcsillapító, az Algopyrin hatóanyaga) 20 tonna került ki a vizekbe - s akkor még nem számoltunk az antibiotikumokkal, nyugtatókkal, antidepresszánsokkal, s legfőképpen a hormonkészítményekkel, pl. a fogamzásgátlókkal. Az efféle szerek és hatóanyagok ökológiai hatásai is vita tárgyát képezik - egyesek feltételezik, hogy például a szabad vizekbe kerülő hormonok megváltoztathatják a tápláléklánc egyes elemeinek ivararányát, s így hosszabb távon felboríthatják az ökológiai egyensúlyt. De még ennél is nagyobb az aggodalom amiatt, hogy az egyszer már megemésztett gyógyszerek idővel visszajuthatnak szervezetünkbe a csapvízzel.
Vidd vissza
A szokásos víztisztítási eljárások egyáltalán nem érzékenyek a gyógyszermaradványok kiszűrésére, kiiktatására - a víztisztítási technológiákat (legyen szó fizikai, kémiai vagy biológiai trükkökről) egyszerűen nem arra találták ki, hogy gyógyszermaradványokat szűrjenek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennénk képesek kiszűrni a ma még óhatatlanul a "levesben" maradó gyógyszervegyészeti leleményeket - igaz, erre a mostaninál jóval több pénzt kellene fordítani -, miközben, mint tudjuk, Budapest jó részén teljesen tisztítatlanul ömlik a szennyvíz a Dunába. Természetesen attól nem kell félni, hogy - szűretlenül és kezeletlenül - ez is kerül majd a poharunkba: a víz minőségére kínosan ügyelnek a szolgáltatók, ám a gyógyszermaradványok problémája meglehet, hamarosan felülírja a jó vízminőség eddig ismert preferenciáit. Például a fővárosi ivóvíz jó része úgynevezett parti szűrésű kutakból származik - jó minőségű, ízre sem rossz, csak éppen a gyógyszermaradványok kiszűrődése szempontjából sérülékeny forrás, akárcsak a magyarországi vízbázisok kb. kétharmada (ez persze egy-egy ordas ivóvízbotrány, pl. a néhány éve Miskolcon rendre visszatérő vízszennyezés nyomán kerül napvilágra).
Ha nem tiszta
A gyógyszermaradványok kitisztításával néha paradox módon az a gond, hogy rendkívül alacsony koncentrációban fordulnak elő. Csak illusztrációképpen: a nagy-britanniai folyók és patakok vizében már megmérték a gyógyszer-koncentrációt, és úgy találták, hogy az 100 nanogramm literenként (a nano- egymilliárdod részt jelent), s meghökkentő módon az Egyesült Államokban is pontosan ekkora az ivóvízben található gyógyszer-koncentráció hagyományos vízkezelés mellett. Ez mindenesetre arra is utalhat, hogy a jelenlegi gyógyszerfogyasztási szintet is figyelembe véve nagyjából adott nagyságrendre hígul a legális (s mint lesz erről szó, az illegális) drogkoncentráció a természetes vizekben, ám ehhez a mai standard tisztítási módszerek nem sokat tudnak hozzátenni. Specializált baktériumokra épülő tisztítás például azért nem alkalmazható, mert ilyen kis koncentráció mellett a bacik már nem tudnak elszaporodni - ehhez vagy biológiai lebontásra érzékenyebb hatóanyagokra volna szükség (ami a kreatív gyógyszervegyészek dolga lenne, ha erre szorítanák őket a jogszabályokban megfogalmazódó társadalmi elvárások), vagy pedig speciális szűrőkkel el kell érni, hogy egy bizonyos ponton koncentrálódjon a gyógyszerszennyezés, ami azután biológiai eszközökkel purgálható. Tapasztalatok szerint sokat segít az aktív szenes vízszűrés - ami a szerves kémiai hatóanyagok legjobb eltávolítója, pláne, ha a víz ózonozásával kombinálják. Nem rossz eljárás a fordított ozmózis technológiája sem (a nyomás alá helyezett szennyezettebb vízből a vízmolekulák egy félig áteresztő membránon átdiffundálnak a "tiszta" térfélre), csak éppen baromi energiaigényes, s ezáltal rohadt drága is. (Magától értetődik, hogy az olajsejkségek jórészt így állítanak elő ivóvizet a sós Perzsa-öbölből.) Ehhez képest részprobléma, hogy az ivóvízben nem csupán a legális, orvosi célú, de a rekreációs szereket is ki lehet mutatni - némely drog (főként a kokain) népszerűségét jelzi, hogy sok nyugati nagyvárosban mérhető kokainmennyiséget találtak az ivóvízben - azért sem megijedni, sem lelkesedni nem kell, az érték a már említett literenkénti pár nanogrammnyi szintet érte el.
Akadnak, akik máris számos népegészségügyi problémát (pl. meddőség, impotencia, illetve mentális zavarok, hiperaktivitás) tulajdonítanak a csapvízzel benyelt hormonkészítményeknek, illetve nyugtatóknak, altatóknak és más pszichofarmakonoknak. Mások szerint ez az alacsony koncentráció miatt valószínűtlen, ám egyben felvetik a lehetőségét, hogy az élővizekbe kerülő antibiotikumok nyomán az eddigieknél ellenállóbb baktériumtörzsek jöhetnek létre, azaz már ezzel is hozzájárulunk természetes ellenségeink továbbképzéséhez. A legnagyobb kockázati forrás éppen a tudás hiánya: tapasztalatok és kísérletek híján nem tudhatjuk, hosszú távon milyen hatást gyakorol ránk az, ha nap mint nap sok elemből álló, bár erősen hígított gyógyszerkoktélt veszünk magunkhoz, amelynek még az egyes elemei közötti keresztreakciók sem feltétlenül tisztázottak.
