A kedden 12:19-kor kipattant, több halálos áldozatot – köztük egy gyermek életét – követelő, súlyos épületkárokat okozó petrinjai földrengés kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az valahogy „várható” volt, elvégre a dinári régió földrengések szempontjából amúgy is kockázatosabbnak számít, mint mondjuk a Kárpát-medence (precízebb földtani megközelítéssel: a Pannon-medence) közepe. Nos, annyiban igazunk is lehet, hogy a földrengések jövőbeli kipattanásra vonatkozó kockázatelemzések a Balkán-félsziget számos zónájára, így kiterjedt horvátországi területekre is valószínűsítik a kifejezetten erős rengéseket – egyszerűen azért, mert történetileg már előfordultak ilyen méretű földmozgások. Ugyanakkor a mostani, az úgynevezett momentum magnitúdó skálán mért 6,4-es erősségű rengés horvátországi viszonylatban is nagyon komolynak számít: jellemző, hogy az ország jelenlegi területén még 1962-ben, a tito-i időkben tapasztaltak megközelítőleg ennyire erős rengést (ez volt a makarskai földrengés, ami Dalmáciában Hvar szigetéhez közel pattant ki, és még kisebb cunamit is generált).
A mostani, viszonylag sekély fészke miatt szó szerint hallható rengés epicentrumának környezetében (a Kupa folyó völgyében) még a múlt század első évtizedében (legalább 110 éve) tapasztaltak hasonló intenzitású rezgést.
Persze az is jellemző, hogy a jelenlegi magyar országterületet nézve nagyjából egyszer fordult elő az utóbbi évezredben egy megközelítőleg ekkora energiát felszabadító rengés: 1763-ban Komáromnál. A két ország földrengésből adódó kockázatai tehát nem éppen egy kategóriába tartoznak (azért Magyarország sem tekinthető éppen földrengésbiztos területnek – és most nem arra gondolunk, hogy a szomszédban kipattant rengések szeizmikus hullámai milyen jól hatolnak át a Pannon-medence zömmel üledékes aljzatán), de jellemző, hogy végeredményben mindkét helyen ugyanaz a tektonikus mozgás felelős a rengések kipattanásáért.
Adria gyöngye
Szűkebb és tágabb földrajzi környezetünk geológiai természetű izgalmairól nem kis részben sok millió évvel ezelőtt történt tektonikus „balesetek” eleven emlékei a felelősek. A folyton mozgásban lévő tektonikus lemezek pereméről rendszeresen kisebb-nagyobb darabok szakadnak le. Ez történt évmilliókkal ezelőtt az Európa felé közeledő afrikai lemezzel, amelyről még a Kréta korban egy kőzetlemezek közötti karambol nyomán levált egy méretes darab, ami szinte ékszerűen behatolt az európai lemez lágy altestébe. Ez az úgynevezett adriai mikrolemez vagy adriai tüske (néhol apuliai/adriai lemezként is emlegetik – ilyenkor az adriai az északi részét jelöli) jórészt kontinentális kéregdarabot hordoz a hátán. Olaszország keleti és északkeleti része, az Adriai-tenger, no meg a dalmát partvidék és vele a Nyugat-Balkán nem kis darabja is az Adriai-mikrolemezen fekszik. Eme tektonikus tüske mozgását remekül lehet követni az űrgeodéziai műholdak precíz helymeghatározást lehetővé tevő távérzékelési arzenáljával. Ebből kitűnik, hogy
e lemezdarab északkelet felé halad, de eközben forog is az óramutató járásával ellentétesen
(a forgás középpontja a Nyugat-Alpokban, úgy a Mont Blanc közelében található). Ráadásul a mikrolemez aljzatában is izgalmas folyamatok játszódnak! Először is az eurázsiai kőzetlemez egy jelentős szakaszon eme szintén kontinentális adriai lemezdarabka alá bukik (ami meglehetősen ritka és szokatlan jelenség a lemeztektonikában). Másodszor az afrikai kőzetlemez is az adriai mikrolemez alá hatol az olasz csizmától délre és nyugatra – ami nagymértékben magyarázza az e régióban zajló intenzív vulkanizmust (Vezúv, Campi Flegrei, Stromboli, Vulcano, Etna). A Balkánon viszont a mikrolemez mozgása és az, ahogy részben maga alá gyűri az eurázsiai lemezt, feszültségeket kelt a földkéregben: az egymás mellett elmozduló kőzetlemezdarabok, kőzettömbök között hatalmas energia halmozódik fel, ami a kőzettömbök rugalmas visszaugrása nyomán felszabadul – jórészt szeizmikus hullámok formájában, amelyeket mi földrengésként érzékelünk. De a méretét meghazudtolva agresszívan előrenyomakodó, forgó adriai-mikrolemez nem hagyja érintetlenül a Pannon-medencét, benne hazánk mai területét sem. Évente 2,5-4,1 milliméter sebességgel halad észak-északkeleti irányban és ezzel erőteljes nyomóhatást gyakorol a Pannon-medencére, ami aljzatát tekintve szintén összetett (az ország északi és északnyugati felén található úgynevezett Alcapa lemez egykoron szintén az afrikai tektonikus lemezről vált le). Nem mellesleg ez a mozgás gyűrte fel és gyűri fel manapság is a Dinári-hegység és az Alpok hegyláncait is.
Megrövidül az ország
A Pannon-medence viszont közben szinte satuba kerül: az ellentétes oldalról, nagyjából a Kárpátok ívén túlról a merevnek tekinthető eurázsiai lemezbelső veszi körül, így az adriai-lemezdarab előrenyomulása folyamatosan, összetett tektonikus mozgások eredményeként préseli össze a Pannon-medencét.
Utóbbi összenyomódásának mértéke 1-1,5 milliméter évente: az ország nyugati és északkeleti része évről évre 1,2 milliméterrel közelebb kerül egymáshoz, emiatt
az elmúlt száz évben már egy átlagos golyóstoll hosszával lett kisebb a távolság Sopron és Sátoraljaújhely között.
Ehhez persze óriási, 400-500 km széles, közel 30 km vastag kőzettömeget (igen, ez húzódik a talpunk alatt…) kell a tektonikus erőknek összenyomnia. Ez az energia részben számos, az ország területén kipattanó (szerencsére többnyire kisebb intenzitású) földrengés formájában, és még ennél is nagyobb mértékben a képlékenyebb kőzetanyag nem töréses formájú deformációjában szabadul fel. A Pannon-medence összenyomódása pedig azt is jelenti, hogy az ország területe közel 800 négyzetméterrel lesz kisebb évente!
