A 2006 szilveszterén Gyömrő mellett kipattant közepes erősségű földrengés ismét bizonyította, hogy hazánk, minden ellenkező hiedelem ellenére, geológiai értelemben sem tartozik Földünk legeseménytelenebb zónái közé.
Földrengés Kecskeméten - anno 1911
2006 utolsó napja - sok más mellett - földtani szempontból is emlékezetesre sikerült a gyömrői és a környékbeli (többek között kelet-pesti) polgárok számára: délután háromnegyed három körül (a fővárosban némileg később) hevesen rázkódni kezdett a föld, vele együtt az épületek, a bútorok és a berendezési tárgyak. Némely helyen ledőlt a kredenc, illetve (majdnem) leesett a falról a plazma- (LCD?) tévé, a magasabb szinteken lakók heves és jól érezhető kilengéseket észleltek, a földrengés közvetlen környezetében pedig határozott épületkárok jelentkeztek - magyarán több helyen megrepedt a fal, illetve a mennyezet. Ez év elejéig több mint félezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, s a kárigény több száz millió forintra tehető - egyes becslések szerint Gyömrőn akár a házak fele károsodhatott. A szeizmológusok mérései szerint a földrengés ereje a Richter-skálán 4,1-es magnitúdójú volt, intenzitása viszont csak a VI-os szintet érte el. Érdekes, hogy míg az utóbbi majd két évtizedben egyetlen rengés energiája sem érte el a 4-es magnitúdót, tavaly év végén alig több mint egy hónap leforgása alatt kettő is meghaladta azt (a múlt év és egyben az utóbbi jó néhány év legnagyobb, 4,5-es magnitúdójú rengése tavaly november 23-án pattant ki a Tiszaháton, magyar területen, Beregdaróc környékén, ám a károk túlnyomórészt már a határ ukrán oldalán jelentkeztek). De hát hogyan is keletkezhet földrengés hazánk területén, s mi is a különbség az oly sokszor hallott fogalmak (magnitúdó, intenzitás) jelentése között?
Remegés
Korábbi iskolai tanulmányaik nyomán sokan tudni vélik, hogy földrengések jórészt a tektonikus lemezek határai mentén pattannak ki - nos a helyzet valóban nagyjából megfelel eme állításnak, ám hazánk szempontjából legalább ilyen fontosak a hangsúlyos kivételek. Európa leginkább földrengésveszélyes területei valóban ott találhatók, ahol találkozik egymással az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez (ugyanitt, tehát Dél-Európában, Olaszországban, illetve Görögországban találjuk kontinensünk működő vulkánjait is, bár szigorúan véve csak a Vezúv tekinthető kontinentális vulkánnak). Tudjuk, hogy egykoron éppen a két nagy kontinentális lemez közeledése (és a közéjük szorult óceáni aljzat pusztulása) révén jött létre az Eurázsiai-hegységrendszer, azon belül az Alpok és a Kárpátok vonulata - s mit ad isten, ezek közé szorult a Kárpát-medence, így hazánk jelenkori területe is. Bár Magyarország a múlt században jórészt elvesztette szeizmikusan legaktívabb területeit - ezek elsősorban a mai Horvátország és Szlovénia határzónájában, illetve Háromszék térségében fekszenek. Utóbbi helyen nem ritkák a nagy mélységben kipattanó, nagy energiájú (7-es erősségű) rengések sem: ugyanezen szeizmikus zóna déli részén pattant ki az a rengés, amely 1977-ben Bukaresten és környékén pusztított, 1570 ember halálát okozva.
Földrengés Dunaharaszti - 1956
A mai Magyarország területének jó része geológiai értelemben viszonylag fiatal (harmad- és negyedidőszaki) képződmény, benne jó néhány törésvonal, számos vető és árkos süllyedék (lásd a szeizmikusan különösen aktív Móri-árkot) található - márpedig a lemezperemektől viszonylag távolabbi földrengések éppen ilyenek mentén pattannak ki. A földrengések (legalábbis a viszonylag sekély fészkűek) eredetét legmeggyőzőbben magyarázó rugalmas visszaugrás elmélet (elastic rebound theory) szerint a törésvonalak (illetve geológiai vetők) mentén egymás mellett elmozduló kőzetlemezdarabok között igen nagy feszültségek keletkeznek: a rengés a leggyengébb ponton pattan ki (ezt nevezzük a rengés hipocentrumának), az egyik kőzettömeg hirtelen "visszapattan", miközben a feszültségből származó energia részben hővé, részben viszont mozgási energiává alakul át, ami igen összetett tulajdonságokkal bíró szeizmikus (földrengés)hullámok formájában terjed tovább. Ezt a hullámszerű mozgást a felszínen is jól lehet érzékelni - igen intenzív, nagy energiájú rezgéseknél, amikor már a talaj látszólagos cseppfolyósodása is bekövetkezik, a megfigyelő könnyen úgy érezheti magát, mintha a viharos tengeren hánykolódna. Érdekes tény, hogy a földrengéshullámok tulajdonságai sok tekintetben hasonlítanak a hanghullámokéira, bár frekvenciájuk azoknál jóval alacsonyabb, esetenként azonban elérheti a száz hertzet is, ami már emberi fül számára is hallható (a földrengést gyakran kíséri morajlásszerű hang is - általában elmondható, hogy ilyen csak a sekélyebb fészkű, nagy energiájú rezgések esetén jut el a felszínig). A földrengések során felszabaduló energiát, illetve az emberekre és építményeikre gyakorolt hatást, az úgynevezett intenzitást a földrengés fészkéhez legközelebb eső felszíni pont, az epicentrum környezetére vonatkoztatva szokás megadni. A rengés erejét, energiáját pedig a Richter-féle magnitúdóskálán, amely logaritmikus, ennek megfelelően egyegységnyi különbség harmincszoros eltérést jelez a felszabadult energia tekintetében (csak viszonyításképpen: a gyömrői 4,1-es rengéshez képest a két évvel ezelőtti katasztrofális cunamit kiváltó szumátrai rengés erőssége elérhette akár a 9,3 magnitúdót is). Az intenzitásskála ehhez képest tizenkét fokozatú: egy hármas intenzitású rezgést például csak néhányan éreznek meg - egy tizenkettes erősségűnél viszont már majdnem minden összedől, ráadásul a felszínen maradandó deformációk keletkeznek.
Karl Friedel korabeli festménye
Fotó: Geo Risk
Az erős hazai
Magyarországon csupán a múlt század elején kezdődtek a műszeres mérések, és csupán a kilencvenes évek elején jött létre olyan digitális szeizmológiai hálózat, amely képes a kisebb rezgések regisztrálására is. Ennek dacára a történeti időkben számos feljegyzés készült a jelentősebb, károkat is okozó rengésekről, sőt a leírások (alkalmanként a geológiai nyomok) alapján a felszabadult energia és az intenzitás is rekonstruálható. A mérések és a korábbi feljegyzések nyomán a magyar földrengéskutatók már jó ideje megalkották a Kárpát-medence, illetve hazánk földrengéstérképét (ez és a magyarországi földrengésekről szinte minden tény és adat fellelhető a www.foldrenges.hu oldalon). Ezt tanulmányozva megállapítható, hogy a mai országterület szeizmikusan tán legaktívabb része a Komáromtól a Móri-árkon át a Balaton keleti medencéjéig húzódó sáv, a főváros környéke (Pest-Budát utoljára 1561-ben sújtotta egy 5,6-es magnitúdójú rengés), különösen az attól délre és keletre fekvő terület, a Jászság, Eger és környéke, a Dunántúlon pedig még a Kapos völgye, Észak-Zala, illetve Szombathely vidéke. A történetileg is fontos, jelentős rengések pedig pontosan tájékoztatnak arról, hol vannak a szeizmikusan legaktívabb zónák - a földrengéskutatók ugyanis azt tartják, hogy egy adott területen bármikor előfordulhat a korábban ott tapasztalthoz hasonló energiájú rengés. Az például mindenképpen megnyugtató, hogy Pakson, illetve közvetlen környékén nem igazán fordult elő jelentősebb vagy akár csak 2 magnitúdót elérő, kisebb rengés sem.
Dőléstörténet
A mai országterületen regisztrált első jelentős rengés (az alábbiakban Tóth László szeizmológusnak másfél éve a Históriában megjelent tanulmányára támaszkodunk) a késő római időkből datálódik: 456-ban a hunoktól frissen visszafoglalt Savariát (Szombathely) döntötte romba egy, a becslések szerint 6,1-es magnitúdójú, kilences intenzitású földmozgás (az epicentrum alkalmasint nehezen rekonstruálható, a mai várostól egy kilométerre északnyugatra lehetett). Jellemző, hogy ennél jelentősebb vagy akár ehhez mérhető energiájú rengés egészen a XVIII. századig nem fordult elő az ország mai területén. Akkor azonban, egészen pontosan 1763. június 28-án egy 6,3 magnitúdójúnak becsült, kilences intenzitású rengés Komárom városának egyharmadát pusztította el. 62 ember veszett oda, kétszer annyi volt a sebesült. Ez volt a történelmi idők legnagyobb földrengése a Kárpát-medence belsejében, az ekkor felszabadult szeizmikus energia nagyjából a hirosimai atombombáénak felelt meg.
Mindazonáltal a halálos áldozatok viszonylag csekély száma a korabeli vert falú, könnyűszerkezetes építési módszernek köszönhető. Komárom vidéke még két nagyobb (5,2-es és 4,9-es magnitúdójú) rengést élt át a következő évszázadban, 1851 óta viszont szeizmológiai értelemben csendes a vidék, ami szakemberek szerint csupán a feszültségfelhalmozódás kora - az ettől délre húzódó sáv pedig azóta is igen aktív. Ezt mutatja a következő század legerősebb rengése, az 1810-es móri katasztrófa is: súlyos épületkárokat okozott egész Fejér megyében (a döngölt vályogházaknak megint nem lett különösebb bajuk, a téglából készült, mészhabarccsal kötött házfalak, valamint a boltívek viszont rendre beomoltak). A móri földrengés két szempontból is fontos: egyrészt itt tapasztaltak először hazánkban úgynevezett földrengésrajt (earthquake swarm), ami közel ezer, kisebb energiájú utórezgést jelent, másrészt pont az itteni katasztrófa nyomán kapott helytartótanácsi megbízást Kitaibel Pál, Tomtsányi Ádám és Novák József megyei főorvos a rengés okainak és következményeinek tudományos vizsgálatára. Száz évvel később Kecskemét is felkerült a honi földrengéstérképre: 1911. július 8-án pattant ki a XX. század egyik legnagyobb rengése: az 5,6-es magnitúdójú földmozgásról már buzgón beszámolt a magyar napisajtó, s a károkat néhány kutató közvetlenül a földrengés másnapján megtekintette. 1925. január 31-e nyomán Eger szerepelt a lapok címoldalán: az itteni 5-ös erősségű rengés szerencsére (a kecskemétihez hasonlóan) nem követelt áldozatokat, ám a károk jelentősek és néha igencsak beszédesek voltak: az ostorosi temetőben lévő síremlékek például az óramutató járásával megegyezően fordultak el. A múlt század talán legerősebb földrengése a főváros közvetlen környezetében pattant ki, s a peremkerületekben (elsősorban Soroksáron) nyolcas értéket ért el: Dunaharasztiban például szinte minden ház megsérült, a szomszédos Taksonyban felszíni repedések keletkeztek, és kisméretű iszapkrátereket is megfigyeltek. Az eddigi utolsó komoly földmozgás az 1985-ös berhidai volt (4,9-es magnitúdó, hetes intenzitás), amely az epicentrumtól távolabb, számos Balaton környéki településen is érezhető károkat okozott. Két dolog a fentiek alapján biztosra vehető: egyrészt lassan már esedékes egy ehhez hasonló (vagy éppen nagyobb rengés) elsősorban a fenti, szeizmológiailag kockázatos területeken, másrészt ezek listájáról a főváros közvetlen környezete sem hiányzik, s ezt szilveszterkor igen sokan meg is tapasztalhattuk. A szeizmológusok állítják: kifejezetten nagy károkat okozó, 5,5-6,0 magnitúdójú földrengés fél évszázadonként pattan ki az ország mostani területén.
