Ketyegő klímabomba: hány embert bír még el a Föld?

Az e heti Magyar Narancsban azt is megvizsgáltuk, hány embert tud még táplálni a bolygónk, hova vezet a népességnövekedés.

A kérdéskör a friss Magyar Narancsban Barotányi Zoltán járta alaposan körül. Ízelítő a cikkből:

Ha vannak is kétségeink az emberi faj (bármilyen értelemben vett) előrehaladását illetően, számbelileg legalább biztosan gyarapodunk: 2019. július 1-jén például már 7,714 milliárd embertársunk élt a Földön (akadnak olyan internetes oldalak, ahol a számláló pillanatról pillanatra mutatja a folyamatot).

Az emberi populáció gyarapodása sokáig rendkívül lassú volt; hiába volt magas a gyermekszaporulat, ha ehhez mérten alacsony volt a születéskor várható élettartam. Ezen belül rendkívül magas volt a csecsemő- és gyermekkori halálozás – ahogy a háborúk és az ezektől többnyire nem függetlenül kialakuló járványok és éhínségek is jócskán kordában tartották a népszaporulatot. (...)

Tömeg a világ legnagyobb pályaudvarán, a Grand Central Terminálon, New York-ban

Fotó: Unsplash.com

A földi népesség létszáma először a napóleoni háborúk idején (1804-ben) érte el az egymilliárdos határt (a Homo sapiens kialakulásától számítva sok százezer év alatt), ám jellemző, hogy a következő milliárdos létszámgyarapodásokhoz egyre kevesebb időre volt szükség. A 20. század húszas éveiben (a becslések szerint 123 év alatt) jutottunk egyről a kétmilliárdra, de a háromhoz mindössze 32 további év kellett (1959-ben sikerült elérni), pedig közbejött a 2. világháború is. A négymilliárdhoz már csak 15, az ötmilliárdhoz 13, a hathoz 12, a hétmilliárdhoz (2011-re) ismét 12 évre volt szükség. (...)

Egy 2017-es, viszonylag optimista ENSZ-becslés szerint 2050-re a világ népessége elérheti a 9,8 milliárdot, 2100-ra pedig a 11,2 milliárdot, majd ezt követően hamarosan stabilizálódik a populáció mérete, azaz beáll egy viszonylag magas értékre. Csakhogy ezeket a becsléseket többen kétségbe vonják, így az is lehet, hogy a tetőzésre 15 milliárdos létszámnál kerül sor. (...)

Az utóbbi időben szinte konszenzus övezi azt a megközelítést, hogy a népességgyarapodás önmagában is komoly forrása számos környezeti problémának és egyben hajtóereje a klímaváltozást gerjesztő folyamatoknak is. 2017-ben például a Times Higher Education magazin 50 Nobel-díjas tudóst kérdezett meg a Földet és az emberiséget fenyegető veszélyekről – a megkérdezettek a túlnépesedést és a környezet pusztulását nevezték a legfontosabb faktoroknak.

Míg a tendenciák valóban párhuzamosan működnek, a valódi oksági kapcsolat felvázolása nem mindig egyszerű, bár a növekvő népesség által elfoglalt természetes élőhelyek degradációja kétségtelenül fajok, teljes ökoszisztémák eltűnéséhez vezet. Rendre akadnak azonban kritikusai annak a gondolatnak, hogy pont a most robbanásszerűen növekvő népességű régiók lennének a felelősek a földi ökoszisztémát, pláne az éghajlatot fenyegető veszélyekért.

De vajon a gyarapodó népesség áldás vagy átok? Igaz-e azoknak a közgazdászoknak (és politikusoknak) a véleménye, akik szerint több ember = nagyobb piac, fellendülés? Mi az a Malthus-féle csapda, és ki tud-e törni belőle az emberiség vagy rövidesen összeomlik a civilizáció?

A kérdésekre a válaszokat a friss Magyar Narancsban találja, ami kapható csütörtöktől az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt: